Sport 2020. szeptember 4. 17:00

Felkészültek az új szezonra a kosarasok

Felkészültek az új szezonra a kosarasok
Ősszel indulnak el a korosztályos kosárlabda bajnokságok, amelyekben az FTSI utánpótláscsapatai is érdekeltek. Az edzéseket és a felkészülést augusztusban kezdték el az új idényre. A bajnokságokban az FTSI 13 csapattal szerepel, amelyeket összesen hét edző irányít.

A kosárlabda bajnokságok márciusi félbeszakítását követően május közepén kezdődtek el újra az edzések az FTSI kosárcsapatainál, így a szezont tréningekkel, majd egy júniusi kosárlabdatáborral fejezték be a gyermekek.

 

A felkészülésről Simon Zoltán szakmai igazgatót kérdeztük:

 

- Hogyan zajlik a felkészülés?

- A nyarat kosárlabdatáborral indítottuk, amit júliusban pihenés követett. Az edzéseket augusztusban kezdtük el a különböző korosztályoknál. Csapatonként 6-8 hetes felkészülést terveztünk. Tizenhárom utánpótlás csapatunk hat U11-es, kettő U12-es, U14-es és U16-os, illetve egy U18-as fiú csapatból tevődik össze. Az elmúlt évek munkájának eredménye, hogy a 2005/2006-os leánycsapatunk idén immár a kadett bajnokságban szerepel és a tervek szerint két év múlva belőlük alakult meg az U18-os leánycsapat, amivel a teljes utánpótlás paletta lefedetté válik fiú és leány vonalon. A korosztályos csapatokat hét edző irányítja. A KKC NB II-es férfi felnőtt együttesénél a vezetőedző Bindics Gábor lesz, helyetteseként pedig Vladimir Vujadinovics lett megbízva segédedzőként.

 

- Cél a félegyházi játékosok beépítése a nagycsapatba?

- Arra törekszünk, hogy egyre több helyi játékos helyet kapjon az NB II-es felnőtt csapatban. Három félegyházi játékos visszatért köztük Bozóki Márton, aki korábban a tanítványom volt. Mellettük két junior játékost is beépítünk a csapatba. Velük kiegészülve 15-16 fős bő kerettel várhatjuk az idei szezont. Előre jósolni semmit sem lehet, tisztes helytállás a célunk lehetőleg minél több jó eredmény elérésével. Utánpótlás szinten is megfogalmaztunk az elvárásokat, több korosztályban esély nyílik a főtáblára jutásra. Regionális szinten nehezebb lesz bekerülni, hiszen a térségből az eddigi hat csapat helyett csupán a legjobb öt kerülhet országos főtáblára. A gyerekek mindenesetre nagyon várják a bajnoki rajtot.

 

A beszélgetést A KKC elnökének, Iványi Ferencnek a szavai zárták:

- „Nagy aggodalommal tekintenek a szakosztályok a vidéki sport jövőjére a koronavírus okozta szabályok kapcsán, de reméljük, hogy mindenki megérti, hogy a sportot életben kell tartani.”

 

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!