Sport 2020. szeptember 9. 11:00

Elkezdődött a tenisz csapatbajnokság

Képgaléria
Elkezdődött a tenisz csapatbajnokság
Az előző évhez hasonlóan most is a férfi II. osztályban szerepel a Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub csapata. Az együttes ezúttal a C csoportban kapott helyet. A bajnokság hagyományosan szeptember elején indul, ez most sem volt másképp.

A Kiskunfélegyházi Városi Tenisz Klub csapatára szeptember első hétvégéjén két mérkőzés várt.

Előbb hazai pályán fogadták az Építők TK-t, majd pedig Gyulára látogattak.

Előbbi mérkőzés izgalmasan alakult, de a vendégek végül 5-4-re diadalmaskodtak. A másik mérkőzésen 7-2-es gyulai siker született.

A félegyházi csapat célja a szezon során a bennmaradás kiharcolása és a lehető legjobb eredmény elérése- tudtuk meg Horváth István csapatvezetőtől.

 

Szeptember 12-én, 10 órától ugyancsak hazai pályán játszik az együttes, amelynek keretében a Szeged VTK-t fogadja.

 

09.05. 10:00

C-F

Kiskunfélegyháza VTK

Építők TK

 4-5

09.06. 10:00

E-C

TSZSK Gyula

Kiskunfélegyháza VTK

 7-2

 

09.12. 10:00

C-D

Kiskunfélegyháza VTK

Szeged VTK

 

 

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!