Kistérség 2020. szeptember 17. 08:00

Megújult szolgálati lakást és óvodaudvart adtak át Pálmonostorán

Képgaléria
Megújult szolgálati lakást és óvodaudvart adtak át Pálmonostorán
Pálmonostorán a felújított pedagógus szolgálati lakást és az óvodaudvart adták át ünnepélyes keretek között, szeptember 11-én. A járványhelyzet miatt szűk körben magtartott eseményen Cseszkó László polgármester és Lezsák Sándor országgyűlési képviselő a Magyar Falu Program keretében megvalósult beruházások fontosságáról szóltak.

Cseszkó László polgármester elmondta, hogy Pálmonostorán minden fejlesztéssel a település lakosságának megtartását, illetve növelését szeretnék elérni, ezért minden pályázati forrást arra fordítanak, hogy a falu komfortosabb, lakhatóbb legyen. Ezt a célt szolgálják a mostani beruházok. A pedagógus szolgálati lakás felújítására húszmillió forint állami támogatást nyert az önkormányzat. Ebből a keretből hőszigetelték az épületet, kicserélték a nyílászárókat, illetve a lakás belülről is megújult. Eszközbeszerzésre is futotta: vásároltak új mosogatógépet, mosógépet, hűtőt, tűzhelyet, mikrohullámú sütőt. Ilyen pedagógusínséges időkben, mint a mostani, szeretnének minden lehetőséget megragadni, hogy a településre költözött Tolnai házaspárnak megfelelő életkörülményeket kínáljanak. Ez az iskola és a település jövője szempontjából is fontos. Szintén a lakosság megtartását szolgálja az óvoda fejlesztése, amire ötmillió forintot nyert a település. Ebből az összegből új udvari játékokat vásároltak. 

Szabó Gabriella, az óvoda vezetője örömmel számolt be arról, hogy az öt éve megújult óvodaépület mellett most az uniós szabványoknak megfelelő, gyermekbarát játszóteret vehetnek birtokba a község óvodásai. Elmondta, nagyon sokat köszönhetnek a szülőknek is, akik az elmúlt években a báli bevételek összegét a gyermekek udvari játékainak fejlesztésére fordították. Új játszóteret alakítottak ki az óvoda udvarán. A gyerekek nagy örömére csúszdával, kötélpiramissal, egyensúlyozóval, hintákkal, trambulinnal gazdagodott az óvoda. Mindemellett az udvar környezetbarát kialakítása, a gyógynövénykert, a virágos kertek, a KRESZ park, és a madárodúk folyamatos figyelése garantálja a pálmonostori gyerekek számára, hogy kötetlenül, játszva tanuljanak és szerezzenek tapasztalatokat.

Lezsák Sándor országgyűlési képviselő ünnepi beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy az orvos, a pap, a tanító, és az önkormányzatban dolgozó, községet szolgáló munkatársaknak megfelelő életkörülményeik legyenek. Ahol megújul az óvoda, a szolgálati lakás és vannak jó pedagógusok, annak a településnek van élete, jövője – tette hozzá.

 

Kövessen minket a Facebookon is!