Sport 2020. október 11. 17:00

A Doroggal játszik Félegyháza a Magyar Kupa 7. fordulójában

A Doroggal játszik Félegyháza a Magyar Kupa 7. fordulójában
A Magyar Labdarúgó-szövetség az M4 Sport élő adásában, a hétszeres kupagyőztes Szekeres Tamás és a háromszoros győztes Tököli Attila közreműködésével elkészítette a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását (a főtábla második köre, amelyben a legjobb 64 csapat szerepel).

Elkészült a 7. forduló párosítása a Magyar Kupában. A sorsoláson először a 12 kiemelt NB I-es csapat kapott ellenfelet, mindegyik élvonalbeli együttes idegenben játszik, ugyanis az összes párharcban az alacsonyabb osztályú gárdák játszanak otthon. A továbbjutás egy meccsen dől el, a 7. fordulót október 27. és 29. között rendezik – írta cikkében a nemzetisport.hu.

Az NB I-es csapatok közül a címvédő Budapest Honvéd, valamint az MTK Budapest kapott megyei bajnokságban szereplő, negyedosztályú ellenfelet: a Honvéd a zalai Csácsbozsok-Nemesapáti SE-t, az MTK a tolnai Bátaszéket. A Ferencváros a Fejér megyei, NB III-as Bicskéhez látogat. A Fejér megyei csapatok közül a Gárdony és a Mol Fehérvár egymás ellen lép pályára, a Dunaújváros az Újpestet fogadja, míg a szombaton, a Toponár ellen továbbjutó Puskás Akadémia Baranyába, a Szentlőrinchez látogat. Volt NB I-es klubot kapott a Kecskeméttel találkozó Kisvárda, a Békéscsabára utazó Diósgyőr és a Nyíregyházával találkozó Paks. Az idén döntőt játszó Mezőkövesd ellenfele a Gyöngyös lesz, míg a Zalaegerszeg a Lipóttal találkozik, melytől az előző sorozatban idegenben kikapott, otthon viszont kiharcolta a továbbjutást – akkor két meccs döntött a továbbjutásról, most nem lesz lehetőség javításra.

Az NB II-ben éllovas Debreceni VSC a fővárosba utazik, az NB III-as BVSC-hez. A másodosztályban második helyen álló Budaörs a szintén NB II-es Csákvárt fogadja, a nyáron élvonalbeli játékosok sorával erősítő Vasas a harmadosztályú Egerhez látogat.     

Biztos, hogy lesz legalább két megyei I. osztályú csapat is a legjobb 32 csapat között, ugyanis a 7. fordulóban a Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) a Felsőzsolcát (Borsod-Abaúj-Zemplén I.), míg a Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar I.) a Dunavarsányt (Pest I.) látja vendégül.


MAGYAR KUPA, A 7. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA (a legjobb 32 közé jutásért)
Gárdony (NB III) – Mol Fehérvár
Csácsbozsok-Nemesapáti SE (Zala I.) – Budapest Honvéd
Kecskeméti TE (NB III) – Kisvárda
Lipót Pékség SE (NB III) – Zalaegerszegi TE FC
Dabas-Gyón (NB III) – Budafoki MTE
Dunaújváros (NB III) – Újpest FC
Szentlőrinc (NB II) – Puskás Akadémia FC
Gyöngyösi AK (NB III) – Mezőkövesd
Békéscsaba (NB II) – Diósgyőri VTK
Bicskei TC (NB III) – Ferencváros
Bátaszék SE (Tolna I.) – MTK Budapest 
Nyíregyháza Spartacus (NB II) – Paksi FC
III. Kerület (NB III) – Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
Zsámbéki SK (Komárom-Esztergom I.) – Tállya KSE (NB III)
Zalaszentgróti VFC (Zala I.) – Tiszafüred VSE (NB III)
Ceglédi VSE (NB III) – FC Ajka (NB II)
Kiskunfélegyháza (Bács-Kiskun I.) – Dorogi FC (NB II)
Érdi VSE (NB III) – Kazincbarcika (NB II)
Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar I.) – Dunavarsány (Pest I.)
Ménfőcsanak (NB III) – Szombathelyi Haladás (NB II)
Salgótarjáni BTC (NB III) – Pécsi MFC (NB II)
Taksony (NB III) – Kozármisleny (NB III)
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg I.) – BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén I.)
BVSC-Zugló (NB III) – Debreceni VSC (NB II)
Szolnoki MÁV FC (NB II) – Gyirmót FC Győr (NB II)
Eger SE (NB III) – Vasas FC (NB II)
FC Nagykanizsa (NB III) – Debreceni EAC (NB II) 
Budaörs (NB II) – Csákvár (NB II) 
Monor (NB III) – BFC Siófok (NB II)
CSO-KI Sport (Pest I.) – Hódmezővásárhelyi FC (NB III)
Soroksár (NB II) – ETO FC Győr (NB II)
ASR Gázgyár (BLSZ I.) – Kaposvári Rákóczi FC (NB II)


A párharcok egy meccsen dőlnek el, a 7. fordulót október 27. és 29. között rendezik.

A tervezett menetrend:
Október 27., 28., 29.: 7. forduló
Január 27.: 8. forduló
Február 10.: nyolcaddöntő
Március 3.: negyeddöntő
Április 21.: elődöntő
Május 19., Puskás Aréna: döntő

Fotó: mlsz.hu

 

Kövessen minket a Facebookon is!