Sport 2020. október 13. 11:00

Győzelemmel kezdett a KKC a bajnokságban

Képgaléria
Győzelemmel kezdett a KKC a bajnokságban
Fordulatos, izgalmas mérkőzést nyert meg az NB II-es bajnokság keleti csoportjának nyitófordulójában a Kiskunfélegyházi KC, amely a debreceni Príma SE-t múlta felül 86-80-ra. A KKC az első két negyedet elveszítve hátrányból fordította meg az állást. A hazai játékosok küzdeni tudásból most is jelesre vizsgáztak. A sikeres bajnoki rajt bizakodásra ad okot a jövőt illetően.

Nézők előtt fogadta a debreceni Príma SE csapatát a Kiskunfélegyházi KC október 11-én.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, amivel sikerült meglepetést okozniuk. Az első negyedet 25-18-ra, a másodikat 22-13-ra nyerték meg, így a nagyszünetben 47-31-re vezettek.

A tekintélyes hátrány ellenére a KKC játékosai egy percig nem adták fel. Félidőben úgy tűnt sikerült rendezni a sorokat, ami az eredményben is megmutatkozott.

A védekezés feljavult, illetve támadásban is ültek a pontok.

A különbség előbb 4 pontra csökkent, majd pedig 51-51-re alakult az állás.

Innen már a KKC percei következtek, a harmadik negyed végén a házigazdák fordulhattak 4 pontos előnnyel. (65-61)

A debreceniek még egy nagyobb hajrát nyitottak, de három pontnál közelebb nem jutottak. 71-68-nál egy utolsó pillanatbeli sikeres tripla eldöntötte a mérkőzés sorsát.

A KKC magabiztosan őrizte meg az előnyt és végül 86-80-ra nyert.



Bindics Gábornak, KKC játékos-edzőjének értékelése:
Meglepett minket gyors és hatékony támadó játékával a Debrecen csapata, ami nagy pontbeli különbséghez vezetett mindjárt a mérkőzés elején. Emellett a helyzeteink is kimaradtak, könnyű indításokhoz juttattuk ellenfelünket, így félidőben 31-47- es eredménnyel vonultunk az öltözőbe. A második félidőben javítottunk a védekezésünkön, ezáltal teljesen más ritmusra kényszeríttettük őket és ezt nem tudták jól lereagálni. 4 perc alatt 46-50-re csökkentettük az előnyüket, majd a 3. negyed végére 65-61-es eredményt értünk el. A végjátékban okosan oldotta meg a csapat az egészpályás letámadás ellen a labda felhozatalt és könnyű létszámfölényes helyzetekből voltunk eredményesek. Büszke vagyok a csapatra, amiért így álltunk fel a hátrányból!

Szép egyéni teljesítményeket könyveltünk: Chiovini Ádám extra védekezése és 26/6 pontja. Házi Roland center munkája, 14 pontja. Monostory Gergő a legjobbkor hozott lendületet a játékba, nem akármilyen visszatérés ez a sérüléséből. Vujadinovic Vlado pontos távoli dobásai, küzdeni akarása. Gál Martin játék szervezése, gólpasszai, védekezése.

Készülünk a következő nehéz meccsünkre idegenben a Nyíregyháza ellen.


Férfi NB II. keleti csoport 1. ford., 10. 11.
Kiskunfélegyházi KC - BKG-PRIMA Akadémia Debrecen 86-80
(18-25,13-22, 34-14,21-19)

Dobók: Chiovini Á. 26/6, Házi R. 14, Monostory G. 13/3, Vujadinovic V. 10/6, Gál M. 9/3, Varga Milán 6, Kiss Sz. 4, Tápai P. 2, Csatlós I. 1, Marsa P. 1

 

1.

 

Sunshine-NYIKSE

 

1

1.00

2

1

0

110

67

GY1

0-0

1-0

1-0

2.

 

DEAC II.

 

1

1.00

2

1

0

113

82

GY1

1-0

0-0

1-0

3.

 

Kiskunfélegyházi KC

 

1

1.00

2

1

0

86

80

GY1

1-0

0-0

1-0

4.

 

Szolnoki Olaj KK

 

1

1.00

2

1

0

73

68

GY1

1-0

0-0

1-0

5.

 

DEAC Campusfesztivál 2021.

 

1

1.00

2

1

0

75

74

GY1

1-0

0-0

1-0

6.

 

Békéscsabai KK

 

1

0.50

1

0

1

74

75

V1

0-0

0-1

0-1

7.

 

Békési SZSK U23

 

1

0.50

1

0

1

68

73

V1

0-0

0-1

0-1

8.

 

BKG-PRIMA Akadémia Debrecen

 

1

0.50

1

0

1

80

86

V1

0-0

0-1

0-1

9.

 

Mezőberényi KK

 

1

0.50

1

0

1

82

113

V1

0-0

0-1

0-1

10.

 

Gyulai Color KE

 

1

0.50

1

0

1

67

110

V1

0-1

0-0

0-1


Információ: Bindics Gábor

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!