Sport 2020. november 1. 11:00

Kimaradó helyzetek, egy pont Kecskeméten

Képgaléria
Kimaradó helyzetek, egy pont Kecskeméten
Tartalékos felállásban várta a Kecskeméti LC KTE SI elleni mérkőzést az Astra HFC – Kiskunfélegyháza U-19-es női csapata a nagypályás bajnokság kiemelt dél-keleti csoportjának 8. fordulójában. A játék képe alapján az együttes közelebb állt a győzelemhez, de végül meg kellett elégednie az egyik ponttal.

Augusztus végén már találkozott egymással a két csapat, akkor a Honvéd Sporttelepen az Astra HFC – Kiskunfélegyháza magabiztos, 4-0-s sikert aratott.

Azóta az Astra jól szerepelt, a harmadik helyről várhatta az összecsapást, míg a házigazdák a középmezőnyben foglaltak helyet.

Az együttesből többen is hiányoztak, ennek ellenére Czinege Eszter szezonbeli 14. góljával vezetést szerzett a félegyházi csapat. Eszter ezzel a találattal megerősítette vezető helyét a góllövőlista élén.

Az egy gól végül kevésnek bizonyult a győzelemhez. László Viktória hazai oldalon kiegyenlített, amit követően már nem született újabb találat, hiába alakultak ki nagy Astra helyzetek. (1-1)

A megszerzett egy ponttal is előrébb lépett az Astra, amely fellépett a második helyre a Gyulai Amazonoktól vereséget szenvedő Szolnoki MÁV-ot megelőzve.


Abonyi Péter edző értékelése:
Magunknak tettük ismételten nehézzé a Kecskemét elleni bajnoki mérkőzést azzal, hogy többen a kezdő csapatból nem tudtak eljönni ezen a hétvégén. A mérkőzést követően úgy gondolom, hogy a tartalékos csapatunkkal is győzni tudtunk volna, ha a kiharcolt helyzeteinket értékesítjük. Több nagy ziccert elpuskáztunk, ezért kevésbé örülünk az egy pontnak. Maradt bennünk hiányérzet.


Leány U-19 dél-keleti csoport 8. ford., 10. 31.
Kecskeméti LC KTE SI – Astra HFC - Kiskunfélegyháza 1-1 (1-1)

Gólszerzők: László Viktória 21. p. ill. Czinege Eszter 7. p.

 

1

GYULAI AMAZONOK

8

8

0

0

72

4

68

24

4.8

 

2

ASTRA HFC-KISKUNF.

8

5

1

2

32

14

18

16

5

 

3

SZOLNOKI MÁV UFC

8

5

1

2

36

19

17

16

4.3

 

4

SZENT MIHÁLY KFT.

6

2

2

2

13

17

-4

8

4.3

 

5

CEGLÉDI VSE

7

2

2

3

17

22

-5

8

4.4

 

6

KECSKEMÉTI LC KTE SI

7

2

1

4

9

26

-17

7

4

 

7

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE

7

1

1

5

8

22

-14

4

4.1

 

8

TISZAKÉCSKE VSE

7

0

0

7

0

63

-63

0

4

 

 

Kép: Abonyi Péter

G. Z. 

 

Kövessen minket a Facebookon is!