Sport 2014. január 30. 06:46

Sóvidéki sakkcsata

Sokéves baráti kapcsolat fűzi össze Kiskunfélegyháza és Korond sakkozóit. Az erdélyi sóvidék festői hegyeinek ölelésében, csörgedező patakokkal átszelve terül el a fazekas mesterség és a népművészet fellegvára, Félegyháza testvértelepülése, Korond. Január 24-e és 27-e között a helyiek meghívásának eleget téve a félegyházi birkózók és sakkozók látogattak el oda.

A felnőtt sakkozók minden évben felváltva rendezik meg a versenyeiket. Most Korond volt a házigazda, ahol az új művelődési ház sakktermében tartották meg a sorrendben 24. Korond-Félegyháza Sakk-Barátság Kupa körmérkőzéses egyéni versenyt, melyen mindkét települést 5-5 sakkozó képviselte.

A sakkterem falait a házigazdák ígéretének megfelelően Hajdu Ferenc félegyházi alkotó fotóinak állandó kiállítása díszíti, amelyet 2013 júliusában a VI. Nemzetközi Ifjúsági Sakktáborban a „Pince 72” Sakk Klubot képviselő fiatalok adományoztak a korondi művelődési háznak.

 

A sakkverseny az alábbi végeredménnyel zárult:

1. Seres László /Félegyháza/ 8 pont

2. Terbe Béla /Félegyháza/ 8 pont

3. Szente Kálmán, a vendéglátók csapatvezetője /Korond/ 5,5 pont

4. Nagy György, a vendégek csapatvezetője /Félegyháza/ 4,5 pont

5. Horváth Zoltán /Félegyháza/ 4,5 pont

6. Tófalvi Sándor /Korond/ 4 pont

7. Tanács István /Félegyháza/ 4 pont

8. Bíró Árpád /Korond/ 3 pont

9. Kovács György /Korond/ 2 pont

10. Szente József /Korond/ 1,5 pont

 

Azonos pontszám esetén a holtverseny sorrendjét a Berger-Sonneborn számítás döntötte el.

A csapatversenyt tekintve Félegyháza 29 pontot, Korond pedig 16 pontot szerzett.

A 25. jubileumi sakkversenyt Korond és Félegyháza között 2014 őszén Kiskunfélegyházán rendezik meg.

 

Nagy György

 

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!