Kultúra 2020. november 21. 08:00

Fekete János helytörténeti írásai

Fekete János helytörténeti írásai
A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület 2021 őszén tervezi megjelentetni könyvalakban azt a helytörténeti kiadványt, amely Fekete János félegyházi helytörténész a Félegyházi Közlönyben megjelent írásait foglalja magában, a címe: Honismereti Mozaik – Múltidéző.

A mintegy 300 írás 1988 és 2002 között jelent meg. A cikkek felölelik Kiskunfélegyháza város több mint 250 éves történéseinek legfontosabb eseményeit a városalapítástól a redempción át a háborús évek, a forradalom eseményeinek felelevenítésén át, stb. egészen 2002-ig. Az írások között szerepel kiemelkedő személyek (Petőfi, Móra, 42 díszpolgár, Holló László, stb. munkássága), fontosabb épületek története, a rendszerváltás utáni időszak helyi történései, stb., Tehát minden lényeges, ami a városra jellemző.

– E könyv megjelentetését nagyon fontosnak tartjuk, mert így kerülhet a város lakosainak, az érdeklődőknek a kezébe az a sok ismeretanyag, amelyeket a már digitalizált újságok tartalmaznak. A könyv előkészületi munkálatai folyamatban vannak, körülbelül 300-350 oldal terjedelmű lesz. A kötetet a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület irodalmi szekciója készíti. 


A mű kiadási költségei meghaladják egyesületünk anyagi lehetőségeit. Ezért azzal a kéréssel fordulunk Fekete János tisztelőihez, hogy 2500 forint befizetésével járuljanak hozzá a könyv megjelenéséhez. Az előfizetőknek ezért egy-egy példányt fogunk átadni a könyv bemutatásakor. Amennyiben ezen összegen felül tudja támogatni a könyv kiadását, támogatóként neve, vállalkozása megjelenik a kötetben.

A Móra Ferenc Közművelődési Egyesület számlaszáma: 11732071-21002571.
Kérjük, a befizetésnél tüntessék fel: Fekete János könyv támogatása, valamint nevüket és címüket. Köszönjük.


Kapus Béláné, a Móra Ferenc Közművelődési Egyesület elnöke
 

Kövessen minket a Facebookon is!