Közélet 2014. október 1. 14:15

Csoportok is jelölhetők az Astellas-díj - Az év orvosa pályázaton

Képgaléria
Csoportok is jelölhetők az  Astellas-díj - Az év orvosa pályázaton
Nyolcadik alkalommal hirdették meg ma a legkiválóbb és legemberségesebb hazai orvosok felkutatására és elismerésére létrehozott "Az év orvosa" pályázatot. Az Astellas Pharma, a MOTESZ, a Magyar Kórházszövetség és a négy hazai egyetemi klinikai központ által közösen szervezett nemes megmérettetésre a 2014-es kiírás szerint az egyéni jelölések mellett immár teljes osztályok, részlegek felterjesztését is várják a szervezők. A bírálók által legjobbnak ítélt csoport a nyáron elhunyt kiváló belgyógyász professzor tiszteletére alapított De Châtel Rudolf-emlékdíjat veheti át.


A pályázaton - immár hagyományosan - a páciensek hálája és a szakma elismerése továbbra is egyformán kitüntetett szerepet kap. A közönségdíjra a betegek orvosaikat vagy a megismert osztály teljes munkaközösségét saját történetük beküldésével jelölhetik.




Szakmai jelölést az egészségügyi intézmények, a gyógyító és ápoló tevékenységet folytató szervezetek, továbbá a kompetens civil szervezetek vezetői, illetve ez évtől már az országos és regionális szakfelügyelő főorvosok és a korábban szakmai Astellas-díjat elnyert orvosok is kezdeményezhetnek.

Szakmai jelölésre az alapellátás, az orvosi diagnosztika, a sebészeti jellegű területek, a konzervatív területek, a rehabilitációs és krónikus ellátás, valamint a klinikai gyermekgyógyászat szakterületeken van lehetőség. A közönségdíj sorsáról ezúttal is az internetes közönségszavazás dönt majd, amelynek résztvevőit a beérkezett jelölések alapján a korábbi Astellas-közönségdíjas orvosokból álló zsűri jelöli ki. A szakmai díjakról a hazai orvosszakma kiválóságaiból álló bíráló bizottság tagjai döntenek.

Az idei pályázat egyik újdonsága a csoportos jelölés bevezetése és annak kapcsán a De Châtel Rudolf-emlékdíj alapítása. Dr. Perner Ferenc professzor, a szakmai zsűri tiszteletbeli elnöke a pályázatindító sajtótájékoztatón a következőket emelte ki:

„Fontos és kedves kötelességünknek éreztük De Châtel professzor emberi és szakmai nagyságának méltó megőrzését, ezért nevének és munkásságának emléket állítva, barátai és tisztelői nevében alapítottuk az elismerést, amellyel - Professzor Úr egyik utolsó javaslatát megfogadva - kifejezetten az emberséggel végzett csoportmunkára, a betegekért tett közös erőfeszítések legszebb példáira kívánjuk ráirányítani a figyelmet. Az alapítói szándék szerint az Emlékdíj várományosait a betegek terjeszthetik fel saját történetük beküldésével, a díjazott csoport felől a beérkezett ajánlások alapján az alapítók döntenek közösen. Az Emlékdíjat megtestesítő érem és oklevél évente két alkalommal kerül majd kiosztásra.”

A pályázatindító sajtótájékoztatón az orvosi hivatás társadalmi megbecsülésének erősítését, a nagyszerű teljesítmények fokozottabb elismerését, valamint a hangsúlyosan pozitív hangvételű publicitás elősegítését szolgáló Astellas-díj - Média az orvosokért pályázat idei meghirdetésére is sor került. A 2014-ben is a MÚOSZ szakmai együttműködésével zajló médiapályázatra bármilyen médium (online vagy nyomtatott, írott vagy rádiós, televíziós) képviselői jelentkezhetnek, saját készítésű, egészségügyi témájú anyagaikkal. A díjazottakról e pályázaton is szakmai zsűri dönt majd.
 

Kövessen minket a Facebookon is!