Kultúra 2014. január 30. 12:22

Tehetséggondozás, személyiségfejlesztés az írás örömével

Tehetséggondozás, személyiségfejlesztés az írás örömével
Miklya Luzsányi Mónika szerint fél év alatt olyan fejlődést mutattak a Kreatív Írás Kör alkotóműhely munkájában részt vevő középiskolások, ami nagyon sok felnőtt írónál, költőnél évtizedek alatt sem tapasztalható. A csoportot férjével, Miklya Zsolttal közösen összefogó félegyházi írónő szerint a közös munka ideje alatt megszületett írások zöme megállja a helyét a jelenkor kortársirodalmában.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az íráshoz kedvet érző félegyházi és kecskeméti középiskolás fiatalok irodalmi szárnypróbálgatásaihoz nyújtott inspiráló, támogató közeget a Kreatív Írás Kör alkotóműhely, amelynek kézzelfogható eredményeként nyomtatásban is megjelent a Pillanatok című gyűjteményt. A kötetet január 7-én maguk az alkotók mutatták be a Hattyúházban a kiskunfélegyházi közönségnek, amikor saját, és egymás írásait olvasták fel.

A versek és novellák születéséhez a Petőfi Sándor Városi Könyvtár által elnyelt TÁMOP-pályázat teremtette meg a lehetőséget. A tavaly ősszel indult program keretében 2013 decemberéig tíz foglalkozáson kísérte végig és támogatta a fiatal alkotók munkáját Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt.

Mint a házaspár elmondta: a hátrányos helyzetű gyerekek kompetencia fejlesztése és tehetséggondozása volt a vezérgondolata a Kreatív Írás Kör életre hívásának. A lehetőséget valamennyi félegyházi gimnáziumban és szakközépiskolában meghirdették, olyan fiatalok jelentkezését várva, akik kedvet éreznek az önkifejezéshez, szakirodalmi nyelven.

–  Egy ilyen körben nem csak az írói, újságírói szakma megismerése a fontos, hanem az önismeret is. Az egyik legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy a gyerekek személyiségfejlődése nagyot lépett előre a fél év alatt. A csoportban az egymás felé fordulás, a tolerancia, a másik elfogadása nagyon hangsúlyos szerepet kapott, miközben – részben e képességeken keresztül – az irodalmi kompetenciákat is fejlesztettük. Az előrelépés e téren is óriási: a megszületett írások zöme megáll a mostani kortársirodalmi szinten – mondja Miklya Luzsányi Mónika.

Mindehhez – teszi hozzá – természetesen kevés lett volna a heti egy találkozás. A mentorok gyakorlatilag folyamatos kapcsolatban vannak a gyerekekkel, akik lelkesen küldik írásaikat, és kapják a visszajelzéseket. Ahogy Móni fogalmaz: eközben nem csak írástechnikájukra, hanem a lelkükre is próbálnak odafigyelni. „Ez a komplex személyiségfejlesztő tevékenység az, ami meghozta a gyümölcsét.” – véli.

A műhelymunkában egyébként több mint 20 fiatal vett részt, és az együttgondolkodás a pályázati program lezárásával sem ért véget.

– A munka nem állt meg, a http://kreativirok.gportal.hu/ cím alatt található blogon folyamatosan jelennek meg a gyerekek új és új írásai. A folytatásra pedig keressük a pályázati lehetőséget. Szeretnénk egész évben folytatni a munkát, és – amennyiben forrást találunk rá – tábort is szervezni a csapatnak.

 

Kövessen minket a Facebookon is!