Sport 2021. február 28. 15:40

Hatgólos döntetlen

Hatgólos döntetlen
A DEAC otthonában vendégszerepelt az Astra-HFC félegyházi csapata a leány futsal I. osztályú U17-es bajnokság 14. fordulójában. A fordulatos rangadón megosztoztak a pontokon a csapatok.

A hajrájához érkezett a korosztályos bajnokság. A mérkőzést a DEAC az ötödik helyről várta, míg az Astra a negyedik helyet foglalta el a táblázaton.

Kétszer már találkozott egymással a két együttes a szezonban, mindkét alkalommal az Astra nyert.

A DEAC-nak sikerült jobban a kezdés, már az első percben megszerezték a vezetést és előnyüket egészen az első félidő közepéig megőrizték. Ekkor Csenki Mária góljával egyenlített az Astra, majd két perccel később Czinege Eszter révén a vezetést is átvette. (1-2)

A második félidő az elsőhöz hasonló forgatókönyvvel kezdődött. A DEAC ismét betalált az első percben, így újfent nyílttá vált a találkozó. (2-2)

2-2-őt követően Czinege Eszter ért el újabb gólt. Ismét a félegyházi csapatnál volt az előny, de csak három percig, ugyanis Balogh Bernadett révén megint egyenlített a DEAC, beállítván ezzel a 3-3-as végeredményt.

A bajnoki hajrát a DEAC az ötödik, míg az Astra negyedik helyről várhatja.


Leány Futsal I. osztály U17 14. ford., 02. 27.
DEAC – Astra-HFC 3-3 (1-2)


Gólszerzők: Papp Boglárka Gitta 1. p., Balogh Mercédesz 21. p., Balogh Bernadett 28. p. ill. Csenki Mária 13. p., Czinege Eszter 15. p., 25. p.

 

1

SZEKSZÁRDI UFC

14

14

0

0

177

7

170

42

4.1

 

2

BUDAÖRS FUTSAL

13

10

0

3

113

26

87

30

3.8

 

3

TOLNA-MÖZS

12

4

3

5

51

91

-40

15

3.8

 

4

ASTRA-HFC ÜLLŐ

13

4

3

6

44

98

-54

15

3.3

 

5

DEAC

14

3

2

9

22

77

-55

11

3

 

6

TFSE-SZERTARSPORT.HU

12

0

0

12

6

114

-108

0

2.8

 

 

Kép: Abonyi Péter

G. Z.

 

Kövessen minket a Facebookon is!