Közélet 2014. október 5. 13:40

Nőtt a házasodási kedv

Nőtt a házasodási kedv
Bács-Kiskunban 7 évvel tovább élnek az asszonyok, mint a férjeik. A nők átlagéletkora valamivel több mint 78 év.

Tizenhétezerrel csökkent hat év alatt Bács-Kiskun népessége. Míg 2008-ban 533710, addig az idén 516812 polgár élt a megyében a KSH adatai szerint. Az országon belüli népességfogyás gyorsabb itt az átlagnál. Míg a válság első évében Magyarország népességének 5,3 százalékát tett ki a lakosok aránya, addig az idén ez egy tized százalékkal csökkent. Az elvándorlás és a halálozások mértéke összességében nagyobb, mint az országos átlag. A házasságkötések száma valamivel növekedett.



Tavaly az év első felében 703-an mondták ki az anyakönyvvezető előtt a boldogító igent, míg az idén június 30-ig 836 ilyen családi ünnepet szerveztek a megyében.

Hetveneggyel több csecsemő – 2187 – született a szülészeteken mint tavaly. Ha a születések és a halálozások számát összevetjük, akkor a végeredmény megdöbbentő: egy kis falu lakosságát vesztettünk el egy év alatt. Azaz 1458-cal kevesebben élnek Bács-Kiskunban, mint egy évvel korábban. A KSH ötévenkénti bontás alapján nézte meg a lakosság létszámát. Érdekes, hogy a jelenlegi 35–39 év közötti generáció tagjai a legnépesebbek, számuk 42201, míg a legkisebbek, a 0–4 éves kor közöttiek  22671 voltak január 1-jén. Az elmúlt 75 év alatt soha ilyen alacsony nem volt ennek a generációnak a létszáma.

A háború alatt születettek – akik már 10-15 éve nyugdíjasok, betegségekkel küszködnek, s egyre többen távoznak el az élők sorából – is többen vannak (23692), mint a legkisebbek. A statisztika szerint a férfiak hamarabb – 71 évesen – halnak meg, mint a nők. Általában kevesebb kislány születik, mint fiú, s 45–50 éves korig a generációkon belül több a férfi, mint a hölgy. Úgy 50 év után változik meg az arány. Az említett kor felett élők között a nők száma magasabb, a férfiak száma pedig jelentősen csökken. Például a 65–69 éves korúak között négyezerrel több nő él a megyében – többnyire egyedül – mint a férfi. A tíz évvel idősebb korosztálynál pedig kétszer többen vannak a gyengébbik nemhez tartozók.

A munkalehetőségek az idén valamivel jobbak, mint tavaly voltak, de ez mindenekelőtt a bővülő közmunkaprogramnak köszönhető. Az alkalmazottak száma a több mint félmilliós lakosú Bács-Kiskunban 115838 volt június végén, melyből a versenyszférában 78356-an tevékenykedtek. A többi az állami szektorban dolgozott. Érdekes, hogy a költségvetési szektorban dolgozó létszám mintegy 30,6 százalékkal nőtt a tavalyi évhez képest, miközben a piaci kereslet alapján működő magánszférában 3,4 százalékkal dolgoznak többen, mint tavaly. Azaz a jelenleg jó állapotban lévő, fejlődő gazdaságban csak kevés, korábban munkanélküli talált magának pénzkereseti lehetőséget.

Tavalyhoz képest többet keresnek az alkalmazottak a megyében, az emelkedés mértéke 4,4 százalék volt. Egyes területeken kevesebbet vihettek haza az emberek, míg más szektorokban többet. A KSH jelentése tavalyi pedagógus béremelés volt a legjelentősebb a bérből és fizetésből élők körében. Mint ismeretes, 36 százalékkal emelkedett a tanárok alapbére. A KSH szerint azonban ez az oktatásban a humán munkakört betöltők körében csak 19,2 százalékkal növelte az elkölthető pénz mennyiségét. Az oktatásban szellemi dolgozók nettó átlagkeresete 160096 forint volt, mely a költségvetési szféra átlagához képest mintegy 12 ezer forinttal magasabb értéket mutat.

A megyében a nettó átlagkereset nem túl magas – 124262 – forint volt, mely a fizikai dolgozók csaknem 98 ezres, illetve a nem fizikaiak 165 ezres nettó keresetének az átlagából áll össze.
 

Kövessen minket a Facebookon is!