Vigyázzunk a vadra, ha kirándulni megyünk
A szakember elmondta, hogy március elsején kezdődik a vadászati év, ami február utolsó napjáig tart. Ilyenkor vannak olyan korlátozások, amit a vadásztársaságok házon belül meghozhatnak. Ilyen lehet az, hogy pihentetik a területet, nem folyik vadászat. Mindezek mellett természetesen egész évben vannak olyan úgynevezett kártékony fajok, amik kilőhetők: a róka vagy a sakál.
Amennyiben tavaszi kirándulásunkat erdőben szeretnénk megvalósítani, van néhány dolog, amire fel szeretné hívni a figyelmünket. Utunk során találkozhatunk vadmalacokkal, amik csoportba verődve kószálnak a területen. Nagyon fontos, hogy ne menjünk oda, ne akarjuk megsimogatni, megdajkálni a kicsinyeket, hiszen teljesen biztos, hogy a közelben van a koca. Ha megijednek, azonnal visszamennek a rejtekbe, ha viszont megérintjük őket, akkor az anya nagy valószínűséggel támadni fog. Míg a kan az agyarát használja, az anyakoca a harapásával tudja védeni a gyermekeit, a támadás akár életveszélyes kimenetelű is lehet.
Fajtatiszta vadászkutyák: Baja-Bem Utcai Muk és Turul-Táji Cserkelő D. Diego
Találkozhatunk kihelyezett csapdákkal az erdőben, amiket érdemes elkerülni. Az állomány gyérítésére használják a vadászok, ne nyúljunk hozzá, ez is sérülést okozhat. Nagyon fontos, hogy ha kutyát viszünk magunkkal a túrára, akkor az eb legyen mindig pórázon. Ha szabadon van a kutya és vaddal találkozik, sok esetben kárt tehet az állományban. Most tavasszal az őzsuták vemhessége már előrehaladott, a gidák kifejlettek az anyjuk hasában. Ha a kutya megkergeti őket, azok túlzottan kifáradnak, gyakran vetélés a következménye az incidensnek. A vadmalacok mellett kisnyulak is ilyenkor születnek, akik nyugalmát szintén megzavarhatja egy kutya. Gyakran az anyanyulat olyan messze kergeti a vacoktól, hogy nem talál vissza a kicsinyeihez.
Tarjányi Lili hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy ezekkel tisztában legyünk, hiszen sokszor tényleg csak ilyen kis dolgokon múlik a vadcsemeték biztonsága.
Z. A.