Sport 2021. március 9. 10:00

Bronzérmes lett a félegyházi futsalcsapat

Bronzérmes lett a félegyházi futsalcsapat
A bajnoki hajrá kedvező alakulásának is köszönhetően megszerezte a harmadik helyet a leány futsal I. osztályú U17-es bajnokságban az Astra HFC kiskunfélegyházi csapata. A félegyházi lányok Abonyi Péter edző irányításával kihozták a szezonból a maximumot. Az átalakított együttes a Tolna-Mözst és a DEAC csapatát megelőzve szerezte meg a bronzérmet. Az együttes házi gólkirálya Czinege Eszter lett 28 találattal. A bajnoki cím a Szekszárdi UFC-hez került, a második helyet a Budaörs kaparintotta meg.

Az Astra HFC utolsó mérkőzése a Budaörs ellen elmaradt. A budaörsiek betegség miatt nem tudtak kiállni, így ennek a mérkőzésnek a pontjait a félegyháziak kapták meg – ez pedig bronzérmet eredményezett a gárdának.

 

Abonyi Péter edző értékelése:

- Az U17-es futsal csapatunk szereplését több tényező is hátráltatta az idei évben. A járvány miatti intézkedésék hatására nem tudtunk teremben edzeni, így gyakorlatilag csak a bajnoki mérkőzések maradtak a játék technikai, taktikai elemeinek gyakorlására. A játékos keret nagymértékben változott az előző évhez képest. Több rutinos játékos kiöregedett, helyettük az U15-ös csapatból a labdarúgással még csak most ismerkedő lányokkal egészítettük ki csapatunkat, valamint kapus poszton Milóczki Lilla érkezett. A bajnokságból két csapat, a Szekszárd és a Budaörs emelkedett ki, viszont a többi együttessel fel tudtuk venni a versenyt. Azt gondolom a 13 lejátszott bajnoki mérkőzés során igazi csapattá kovácsolódott a társaság. Az idei bajnokság a lányoknak egy kiváló tapasztalatszerzés volt több nézőpontból is, az pedig, hogy a harmadik helyre odaértünk egy plusz öröm mindenkinek.  Mindenképpen kiemelném Czinege Esztert, aki hátán vitte a csapatot a megszerzett 50 gólunkból 28 találattal lett házi gólkirály. Rajta kívül Czinege Enikő (8), Csenki Mária (4), Kádár Kíra (3), és Gál Tímea (1) osztozott még az összesen 50 szerzett találaton.

Ezúton is gratulálok még egyszer a csapat minden egyes tagjának! Illetve szeretném megköszönni a szülők segítő hozzáállását, hogy jelen körülmények között is engedték a gyerekeiket a mérkőzéséken szerepelni.

 

Csapat tagjai: Milóczki Lilla, Czinege Enikő, Czinege Eszter, Gál Tímea, Csenki Mária, Szabó Hajnalka, Hajagos Vivien, Papp Tamara, Kádár Kíra, Besze Boglárka, Petróczi Tímea. edző: Abonyi Péter.

 

 

Végeredmény:

1

SZEKSZÁRDI UFC

15

15

0

0

188

7

181

45

4

 

 

2

BUDAÖRS FUTSAL

15

11

0

4

126

32

94

33

3.8

 

 

3

ASTRA-HFC ÜLLŐ

15

6

3

6

50

98

-48

21

3.6

 

 

4

TOLNA-MÖZS

15

5

3

7

57

115

-58

18

3.4

 

 

5

DEAC

15

4

2

9

25

77

-52

14

3.2

 

 

6

TFSE-SZERTARSPORT.HU

15

0

0

15

6

123

-117

0

3

 

 

 

 

Kép: Archív

G. Z.

Kövessen minket a Facebookon is!