• Kezdőlap
  • Hírek
  • Sport
  • Nem kispályáznak – nagypályán is nyertek az Astra félegyházi lányai
Sport 2021. március 11. 16:15

Nem kispályáznak – nagypályán is nyertek az Astra félegyházi lányai

Képgaléria
Nem kispályáznak – nagypályán is nyertek az Astra félegyházi lányai
Rangadó várt az Astra-HFC Kiskunfélegyháza csapatára idei első itthoni nagypályás tétmérkőzésén. Az együttes március 10-én a Honvéd Sporttelep hátsó pályáján fogadta a második helyezett Szolnok MÁV gárdáját. A félegyházi lányok értékes győzelmet értek el nagypályán.

A leány U-19 délkeleti csoportjának rangadójára az Astra HFC egy Békéscsabán elért győzelemmel hangolt, a Szolnok MÁV pedig a Kecskemét és a Cegléd együttese ellen elér sikerrel.

A két csapatot mindössze 3 pont választotta el a bajnoki táblázaton. Októberben gólzáporos mérkőzésen 5-3-ra a szolnokiak győztek, így a félegyházi együttest a visszavágás vágya is fűtötte.

Szolnoki szempontból indult jobban a találkozó, de a korai vendég vezetést a 15. percben Czinege Eszter kiegyenlítette. (1-1)

Még az első félidőben Seregi Zseni, illetve az Astrás Kovács Alexandra is betalált, így a szünetre 2-2-es állással vonultak a csapatok.

A második játékrész 53. percében első alkalommal szerezték meg a vezetést a félegyházi lányok Novák Gabriella büntetőjével. (3-2)

3-2 után már nem engedte ki a kezéből az előnyt az Astra-HFC Kiskunfélegyháza. A hajrában Czinege Eszter kétszer is betalált, amivel beállította az 5-2-es végeredményt.

Nagy skalpot gyűjtött be a félegyházi csapat és pontban beérte a második helyezett szolnoki riválisát.

Abonyi Péter edző értékelése:
– A második mérkőzésünket játszottuk a tavaszi szezonban a második helyezett Szolnok ellen. Az őszi mérkőzésen idegenben is szoros meccsünk volt velük, akkor azonban nem a legjobb felállásban tudtunk elutazni. A mai mérkőzésen azt gondolom sikerült dominálnunk, igyekeztünk fentebb tolni a védekezésünket és az ellenfél játékát, nem engedtük kibontakozni. Fontos győzelmet arattunk, amely remélem tovább  motiválja a csapat játékosait a hátralévő mérkőzésekre. Gratulálok a lányoknak! Hajrá Astra!

Leány U-19 délkeleti csoport 12. ford., 03. 10.
Astra-HFC Kiskunfélegyháza – Szolnoki MÁV UFC 5-2 (2-2)


Gólszerzők: Czinege Eszter 15. p., 76. p., 90. p., Kovács Alexandra 45. p., Novák Gabriella 53. p. (11-esből), ill. Kovács Berta 4. p., Seregi Zseni 35. p.

 

1

GYULAI AMAZONOK

12

12

0

0

107

5

102

36

5

 

2

SZOLNOKI MÁV UFC

11

7

1

3

42

25

17

22

4.5

 

3

ASTRA HFC-KISKUNF.

11

7

1

3

39

22

17

22

4.2

 

4

KECSKEMÉTI LC KTE SI

12

5

2

5

20

33

-13

17

4.8

 

5

SZENT MIHÁLY KFT.

10

4

2

4

21

31

-10

14

4.6

 

6

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE

12

3

1

8

20

28

-8

10

4.8

 

7

CEGLÉDI VSE

11

2

3

6

19

38

-19

9

3.8

 

8

TISZAKÉCSKE VSE

11

0

0

11

3

89

-86

0

4

 

 

Képek: Besze Bálint és Sohajda Zsolt

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!