Sport 2021. március 13. 13:40

Tíz emberrel is könnyedén nyertek

Képgaléria
Tíz emberrel is könnyedén nyertek
A Szolnok elleni rangadót követően ismét hazai pályán játszott az Astra-HFC Kiskunfélegyháza csapata a Leány U-19 délkeleti csoportjában. Ezúttal a szegedi Szent Mihály együttese volt az ellenfél. A korán ember és gólhátrányba kerülő Astra fölényesen nyert 8-1-re.

A tavaszt két győzelemmel kezdő Astra-HFC Kiskunfélegyháza holtversenyben a második helyről várta a Szent Mihály elleni mérkőzést, amit a Honvéd Sporttelep hátsó pályáján bonyolítottak le. A szegedi vendégcsapat az ötödik helyet foglalta el a bajnoki táblázaton. A két együttes utolsó találkozóját 3-1-re az Astra nyerte.

Nem kezdődött jól az összecsapás félegyházi szempontból. A 4. percben Vámos Viktória utolsó emberként kézzel szabálytalankodott a 16-oson kívül, amiért azonnal piros lapot kapott.

A jó helyről megítélt szabadrúgást Kiss Beatrix váltotta gólra - ezzel vezetett a Szent Mihály. (0-1)

Az emberhátrány nem roppantotta meg a félegyházi csapatot. Gyorsan rendezték a sorokat és 5 perc leforgása alatt megfordították az állást Novák Gabriella és Kovács Alexandra találataival. (2-1)

2-1-et követően Czinege Eszter büntetőt hibázott hazai oldalon, de Kovács Alexandra újabb két gólja mellett a 40. percben már sikerrel értékesített egy másik 11-est, amivel a szünetben már 5-1 volt az állás.

A 10 emberrel játszó Astra a második félidő során Czinege Eszter újabb három találatával 8 gólig jutott. A vendégek gólt nem, csak piros lapot szereztek a mérkőzés hajrájában, így mindkét csapat emberhátrányban zárta az összecsapást. (8-1)


Leány U-19 délkeleti csoport 14. ford., 03. 13.
Astra HFC – Kiskunfélegyháza – Szent Mihály Kft. 8-1 (5-1)

Gólszerzők: Novák Gabriella 11. p., Kovács Alexandra 13. p., 26. p., 41. p., Czinege Eszter 40. p. (büntetőből), 53. p., 70. p., 74. p. ill. Kiss Beatrix 7. p.

Piros lap: Vámos Viktória 4. p. ill. Szűcs-Szabó Dominika 88. p.

 

1

GYULAI AMAZONOK

13

13

0

0

115

5

110

39

5.1

 

2

ASTRA HFC-KISKUNF.

12

8

1

3

47

23

24

25

4.4

 

3

SZOLNOKI MÁV UFC

11

7

1

3

42

25

17

22

4.3

 

4

KECSKEMÉTI LC KTE SI

13

5

3

5

21

34

-13

18

4.8

 

5

SZENT MIHÁLY KFT.

12

4

3

5

23

40

-17

15

4.3

 

6

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE

13

3

1

9

20

36

-16

10

4.4

 

7

CEGLÉDI VSE

11

2

3

6

19

38

-19

9

3.9

 

8

TISZAKÉCSKE VSE

11

0

0

11

3

89

-86

0

4

 

 

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!