"A legnagyobb öröm, ha látom a táskáimat az utcán, hogy valaki szívesen hordja"
– Hogyan indult útjára a REQU márka?
– A szüleim a konfekcióiparban dolgoztak, én pedig úgy nőttem fel, hogy a szépség, a minőség és a funkcionalitás háromszöge határozta meg a termékválasztásainkat. A REQU ötlete spontán módon, egyik pillanatról a másikra született meg. Éjszakánként táskákkal álmodtam, amelyeket hajnalban felkelve, papírra is vetettem. Egyre több ilyen vázlatom lett. Szerettem volna élőben is látni ezeket a terveket.
Egy rövid ideig váratott magára a megvalósítás, mivel egészen más pályára készültem, közgazdásznak tanultam. A szüleim ösztönzésére vágtam bele ebbe az álomprojektbe, és utána megtettem mindent, hogy olyan táskák készüljenek, amiket én is szívesen viselnék. Két jó segítőm is akadt: Kurucz László a bőrök világába vezetett be, míg Nagy Ferenc a logóm tervezését vállalta magára.
– Honnan ered a táskák iránti érdeklődésed?
– A táskák iránti vonzódásom körülbelül kétéves koromban kezdődött. Kaptam a szüleimtől egy bőr utazótáskát, ami azóta is elkísér minden utamra. Nagyon inspiráló számomra, hogy még mindig ugyanolyan szép és ugyanolyan örömmel pakolok bele a mai napig.
– Melyik volt az első táskád, amelyet legyártattál?
– Az első táskám, amely kézzelfoghatóvá vált, egy üzleti táska volt, amellyel az volt a célom, hogy egyesítsem a retikült, biztonságosan lehessen benne hordani a munkához szükséges laptopot, és egy esernyő is beleférjen. Mindezt egy bőr köntösben képzeltem el.
– Milyen koncepció alapján készülnek a táskáid? Mik a stílusjegyeid?
– Mikor megálmodok egy új táskát, arra törekszem, hogy szép, praktikus és kényelmes is legyen. Szolgálja a hétköznapi igényeinket és tegye különlegessé a megjelenésünket. Ezért fontos számomra, hogy kiváló minőségű legyen és egyedi kiegészítőként több funkciónak is megfeleljen – legyen szó laptoptáskáról, amit clutch-ként, más néven borítéktáskaként is felkaphatok, vagy egy pakolós bőr hátizsákról, amiben minden elfér és még a laptopom is külön rekeszt kap.
A klasszikus és minimál stílusjegyeket is hordozó REQU táskákat időtlen daraboknak szánom, ugyanis a letisztult vonalak, a különleges színek és a változatos textúrák lehetőséget kínálnak az elegáns és a vagány stílus kedvelőinek is. Egyre bátrabban viszem bele magam a tervezésbe, és ahogy én változok és fejlődök, úgy alakulnak a munkáim is. Az egész folyamatot szeretem: az alapanyagok kiválasztásától, a kellékeken át a minta elkészültéig. A legédesebb része persze az, amikor látom az örömet, amit egy-egy táska kivált.
– Hol és hogyan készülnek a termékeid?
– A táskák itthon készülnek, nemes anyagokból, kis darabszámban, így tényleg a magunkénak érezhetjük, és egyedi kiegészítőként hordhatjuk a kiválasztottat. Mindenkinek van egy „szerelemtáskája”, amitől nem válna meg és minden alkalomra jó. Ez lehet egy REQU táska is. Legalábbis ez a cél.
V. B.
Fotó: Fantoly Márton