Elhunyt Dick Hoyt
Borítókép: People Magazin
Ironman távon 14 óra 26 perc volt a legjobb idejük, a kifejezetten nehéz, dimbes-dombos bostoni maratonon többször értek célba 3 órán belüli eredménnyel és most tessék megkapaszkodni: legjobb maratoni idejük 2 óra 40 perc 47 másodperc volt. A legek között említhető az is, hogy 1992-ben 45 nap alatt keresztül bringáztak és futottak együtt az Egyesült Államokon (3735 mérföld, 6011 km).
Fotó: McDowell News
Csak Bostonban 32 maratoni futásuk volt együtt. 1980-ban tulajdonképpen beszöktek az elsőre, nem létezett ilyen kategória, hogy valaki egy mozgássérült társát tolja a futóversenyen. (Érdekes, hogy a világ legrégebbi, legnagyobb hagyományokkal rendelkező nagyvárosi maratoniján nem ez az egyetlen úttörősztori akad, a maratoni futás szerelmesei ismerik Kathrine Switzer legendás képeit 1967-ből, amikor a versenybírók ki akarják venni a pályáról az első női teljesítőt.) A család Hollandban élt, Massachusetts államban, így Boston lett a hazai pálya számukra.
Fotó: D. Moore
Akkora legendának számítanak az állam és az egész USA futóéletében, hogy már életükben szobrot is kaptak. 2013 óta Hopkintonban, a bostoni verseny rajtjának közelében emlékeztet minden futót és nem futót a szobruk híressé vált jelmondatukra: YES YOU CAN (Igen, tudsz).
Rick 1962-ben született, a nyakára tekeredett köldökzsinór olyan súlyos agyi oxigénhiányt okozott, hogy az agya nem képes irányítani az izmait, így artikulálni sem tud. Az orvosok azt mondták, vegetálni fog egész életében és azt javasolták a családnak, adják intézménybe. Máshogy döntöttek. Hazavitték. Dick 22 éves volt ekkor. Később – a hetvenes évek elejéről beszélünk – szereztek neki egy számítógépet, amivel a 11 éves Rick kommunikálni tudott. Jöhetett az iskola, ép gyerekek között. Rick 1993-ban gyógypedagógia diplomát szerzett a Boston University-n és később fogyatékossággal élő emberek kommunikációs és egyéb szükségleteit segítő rendszerek fejlesztésén dolgozott egy számítástechnikai laborban.
Fotó: American Profile
A közös futás egy 5 mérföldes jótékonysági versennyel kezdődött, amit Rick középiskolájában szerveztek, 1977-ben. Rick egyik iskolatársa lebénult egy baleset következtében és a születésétől mozgássérült Rick közös részvételükkel szerette volna bizonyítani számára, hogy sérülten, fogyatékkal élve is megy tovább az élet és érdemes is azt élni. Dick ekkor 37 éves volt, nyugalmazott katonatiszt. Nem volt futó, az első versenybe (8 km) saját elmondása szerint majdnem belepusztult. Viszont amikor látta, milyen örömet tud szerezni ezzel fiának (“Dad, when I'm running, my disability disappears – Apa, amikor futok, eltűnik a fogyatékosságom”), elkezdett komolyan készülni. Amíg Rick iskolában volt, cementes zsákot tett a saját maga által fejlesztett futókocsiba és azzal végezte edzéseit. A többi már történelem.
Vallásos révület és rocksztároknál megszokott rajongás vette őket körbe, nem véletlenül. A 2014-es bostoni maraton expóján saját szememmel láthattam, hogy az emberek hosszú sorokban vártak egy közös fotóra és hogy ötperces állva ünneplés fogadta őket előadásukon, ahol nem egy ember sírt pusztán az élménytől, hogy személyesen találkozhat velük.
Magam is boldog voltam, hogy egy pár percet beszélhettünk egymással és elújságolhattam, hogy a távoli Magyarországon van egy szervezet, a Suhanj! Alapítvány, amelynek megszületését ők ihlették.
Utolsó közös maratonukat 2014-ben futották, hol máshol, mint Bostonban. Egy évvel korábban lett volna az utolsó, de azt a bombamerénylet miatt nem tudták befejezni, így hát visszatértek még egyszer.
Fotó: Parade Magazin - Tom DiPace
Igen, Dick Hoyt 74 évesen végigtolta 52 éves fiát egy maratonin.
Futóéletem egyik legemlékezetesebb pillanata volt, ahogy megláttam őket a pályán. Egy végtaghiányos futóra lettem figyelmes, aki a pálya közepén áll és telefonját az orrával irányítva fényképez valamit. Aztán megláttam, mit. Feltűnt a Team Hoyt, mögöttük vagy félszáz futó, aki csak úgy kísérte őket, körülöttük őrjöngve ünnepeltek a pálya szélén álló szurkolók.
Fotó: Frederick Gore - MassLive.com
Nem tudom plasztikusabb képpel kifejezni, mit értek el: a lesajnáltakból csináltak ünnepelt hősöket, példát mutatva minden futó, minden sérült ember, minden érintett szülő számára – írta Gusztos Péter sportoló Facebook-oldalán.
