Sport 2021. március 21. 18:20

Egy gól döntött a rangadón

Egy gól döntött a rangadón
Az első helyezett Kiskőrösi LC otthonába látogatott a negyedik helyen álló Kiskunfélegyházi HTK labdarúgócsapata. A megyei I. osztályú bajnokság csúcsrangadóját végül a házigazda kiskőrösiek nyerték meg 1-0-ra, így visszavágtak a februárban elszenvedett 5-3-as vereségért. A félegyházi csapatnak tízmeccses veretlenségi sorozata szakadt meg a kiskőrösiek ellen.

Az utóbbi időszakban kevésbé nyújtott kiegyensúlyozott teljesítményt az éllovas Kiskőrösi LC. Legutóbb a középmezőnyhöz tartozó Akasztó FC ellen szenvedett 3-1-es vereséget.

Az üldözők kihasználva a kiskőrösiek botlását pontszámban utolérték a listavezetőt. A bajnoki cím várhatóan négy csapat között dől majd el.

A Kiskőrösi LC és a KHTK hatpontos mérkőzést játszott egymással március 21-én, hiszen a két csapatot mindössze egy pont választotta el a bajnoki táblázaton.

A megyei rangadón fontos győzelmet ért el a Kiskőrösi LC, így négy pontra meglépett a KHTK együttesétől.

A bajnokság azonban még korántsem dőlt el, a hátralévő kilenc forduló várhatóan sok izgalmat tartogathat.



Bács-Kiskun Megyei I. 20. ford., 03. 21.
Kiskőrösi LC – Kiskunfélegyházi HTK 1-0 (0-0)

Gólszerző: Valkai Tamás 61. p. (öngól)

 

1.

KISKŐRÖSI LC

19

13

3

3

53

25

28

42

9.1

 

2.

KALOCSAI FC

18

12

3

3

42

19

23

39

9.2

 

3.

JÁNOSHALMI FC

17

12

3

2

39

16

23

39

8.8

 

4.

KISKUNFÉLEGYHÁZI HTK

19

12

2

5

37

21

16

38

8.2

 

5.

SZABADSZÁLLÁSI SE

19

8

4

7

46

31

15

28

8.4

 

6.

KECSKEMÉTI LC

18

8

4

6

33

29

4

28

8.4

 

7.

HARTA SE

19

8

4

7

41

39

2

28

8.3

 

8.

BÁCSALMÁSI PVSE

18

7

6

5

35

31

4

27

7.5

 

9.

KECEL FC

19

7

6

6

27

28

-1

27

7.7

 

10.

AKASZTÓ FC

18

7

2

9

29

29

0

23

7.8

 

11.

LAJOSMIZSEI VLC

19

5

6

8

23

28

-5

21

8.3

 

12.

TISZAKÉCSKEI LC II.

18

6

3

9

29

47

-18

16

6.8

(-5 pont)

13.

KEREKEGYHÁZI SE

18

4

4

10

29

43

-14

16

6.9

 

14.

FADDIKORR-KISKUNHALASI FC

19

1

2

16

13

56

-43

5

7.5

 

15.

SOLTVADKERTI TE

18

0

4

14

12

46

-34

4

6.9

 

 

Kép: KHTK-Kiskőrösi LC, 2021. február 

G. Z.
 

Kövessen minket a Facebookon is!