Félegyháza díszes gyászkocsija
Az emberi élet végállomásához, az utolsó úthoz sok hagyomány, babona és hiedelem kapcsolódott már a 18. században is. A haldoklót a tisztaszobába a halottas ágyra fektették. A halál beállta után kinyitották az ablakokat, letakarták a tükröket. A testet megfürdették, megborotválták, körmét levágták, a legszebb ruhájába öltöztették, szemeire pénzérmét tettek, az állát kendővel felkötötték. Párnája alá fésűt és zsebkendőt dugtak, a férfiak mellé a kalapjukat is odatették. A ravatal a szoba közepén volt, két végén gyertyát égettek. Negyvennyolc óráig állt a házban, ezalatt a rokonok és a családtagok elbúcsúzhattak, a felfogadott halottsirató asszonyok pedig folyamatosan imádkoztak az elhunyt mellett. Közben a hozzátartozók előkészítették a temetést, a plébánián elintézték a búcsúztatás részleteit – ezeket a feladatokat 1884-től temetkezési vállalkozó intézte –, a kántor énekbe foglalta az elhunyt tetteit, a temetőgondnok előkészítette a sírhelyet. A temetőbe kocsin vitték az elhunytat, a sírhelyig – árulta el Samu Csilla.
Az üzleti alapon működő temetkezési vállalkozásokat az 1884. évi iparos törvény tette lehetővé. Félegyházán az első vállalkozó Kiss Lajos asztalosmester volt, aki 1884-ben kapta meg az iparengedélyét temetkezési vállalkozásának beindítására. A temetkezési vállalat a Jókai utcában, a család házánál kezdte működését. Az évek előrehaladtával szolgáltatásuk bővült, ezért szükséges volt új helyre költözniük, ahol a gyászolók igényeit továbbra is zavartalanul ki tudták szolgálni, ugyanis nemcsak a temetések rendezését, halotti szobák feldíszítését, koporsók és sírkövek elkészítését, hanem még a sírrácsok előállítását is vállalták. A vállalkozó 1886-ban még halotti hintót is vásárolt a temetések céljából. Kiss Lajos 1899-ben költözött a főutcára, abba az új, kétszintes épületbe, amely ma is meghatározó szépségű épülete a városnak. Ez a ház a Kossuth Lajos és Korond utca sarkán áll jelenleg is. A földszinten üzletek kaptak helyet, ezek között volt a temetkezési vállalat irodája és varrodája. Az emeleten volt a honvédtiszti étkező és kaszinó, illetve itt lakott a család is. Az udvaron volt az asztalos műhely, a raktár, a kocsiszín, az istálló, majd ezt követően a sírköves raktár és műhely is.
Kiss Lajos 1924-ben, 74 éves korában hunyt el. Temetkezési vállalkozását legidősebb fia, Kiss József vitte tovább, aki 1935-ben, 46 éves korában elhunyt. A fiú özvegye a vállalkozást nem tudta továbbvinni, így 1936-ban eladta Gampel Dezső asztalosmesternek. A temetkezési vállalkozáshoz ekkor már három gyászkocsi tartozott: egy díszesebb az előkelő elhunytnak, egy hétköznapibb a középosztálynak, és egy fehér a gyermek vagy hajadon halott számára. A vállalkozás átvészelte a világháborút. 1884 és 1945 között több temetkezési vállalkozó is próbálkozott, de egyedül a Kiss Lajos által alapított, majd a Gampel-család által folytatott vállalkozás volt az, amely a leghosszabb ideig működött a városban – tette hozzá a múzeumpedagógus.
1950 januárjában már három temetkezési vállalkozó volt Kiskunfélegyházán, őket államosították. Vagyoni leltárt készítettek, majd lefoglalták az ingóságaikat, a megalakult állami temetkezési vállalat számára. Gampel Dezsőtől, az első félegyházi temetkezési vállalkozás jogutódjától és tulajdonosától egy díszes, nagy, fekete, és egy fehér kocsi került köztulajdonba, valamint feltüntettek egy cserének számító, kevésbé díszes kocsit is.
Egészségügyi utasítás szerint 1954-ben szűnt meg a háznál való ravatalozás, amellyel elvesztették jelentőségüket a gyászhintók is, kocsiszínbe kerültek, majd feledésbe merültek. Amikor újra a figyelem középpontjába kerültek már csak két megmaradt halottaskocsi volt, amelyből az egyik már menthetetlennek bizonyult. 2004-ben két mesterember, Jégh Iván és Galló János az egyetlen megmaradt gyászhintót három esztendő alatt újította fel. Hosszú, hányatott sors után a város tulajdonában lévő utolsó díszes gyászhintó 2009-ben került a Kiskun Múzeum helytörténeti gyűjteményébe – tette hozzá a szakember.
V. B.
