Süss fel nap!

Megjött végre, itt van, visszavonhatatlanul. Mielőtt bármi más eszünkbe jutna, szögezzük le rögvest: tavasz van, gyönyörű, ahogy nagy költőnk mondotta volt. Még riogatnak bennünket óvatos időjósok, hogy lehet azért hajnali fagy, északi hegyormokon kevés kis hó, vagy metsző északi szél, de a derűlátó ember már naftalinba csomagolta a nagykabátját.

A nagyvárosi ember felhőtlenül örül, üldögél a viharvert padon a lakótelephez legközelebb eső kis parkban, arcát odatartja a cirógató napsütésnek. Ha van tó, s benne néhány vadruca, kenyérhéjat dob nekik. A lányok, asszonyok lengébb, színes ruhákba öltöznek, elegánsabbak hozzá illő virágos maszkot tesznek fel. Egyre többen gyalogolnak vagy futnak a ligetekben, bújó kis ösvényeken, távol az amúgy is megfogyatkozott tömegtől.

A fogyókúrás könyvek, receptek, csodatevőnek kikiáltott pasztillák is fogynak, hisz lesz még fürdőruha-szezon. Beindult a tavasz, nagyüzemi módra kapcsolva. A természet magától tudja a dolgát: a növény zöldül, bimbózik, rügyezik, ágadzik-bogadzik, a fű sarjadzik, ahol tegnap még semmi se volt, mára pihe-puha kék ibolyaszőnyeg terül el. A bogár repked, repül, zümmög, kóvályog, esetleg csíp, de még nem annyira. Egy túlbuzgó méhecske oltalmat nyer egy sárga nárcisz szirmai között. A madarak csivitelnek, prüttyögnek, némelyek vijjognak, kárognak, típustól függően. Gólyák közül már többen itthon – fehérek, feketék –, fészket igazgatnak, webkamerával megfigyelhetők.

Vidéken – úgymint kisváros, község, falu, tanyabokor, tanya – az ember szorgalmasan munkálkodik. Mezőgazdaságilag. Van, aki nagyüzemileg, van, aki a kiskertben. Ás, kapál, gereblyéz, telepít, ültet, duggat, palántáz, hajtat, szaporít, komposztál, terelőlemezt szerel, nyit, nyír, metsz, visszavág, olt, permetez. A beszélgetések témája a később nyíló primula és a patisszon ültetési ideje és rendje körül forog. Aggódó szemek lesik a felhőket, jól jönne egy kis langy tavaszi zápor. Elhanyagolt kert gazdája fejére hozza a környékbeliek rosszallását, de az összetartó utcabeliek közül sokan segítenek azoknak, akiknek öreg keze már nem bírja a nehéz kerti munkát.

Öreg szomszédom már kora reggel óta munkálkodik, ilyenkor nem szeret beszélgetni. – Mit csinál? – próbálom mégis szóra bírni, hátha lesz egy kis jóízű trécselés. – Éles kacorral köpölyözök – jön a válasz, s már el is fordul. – Ja – mondom sűrűn bólogatva,– annak épp itt az ideje. Az öreg sandán rám néz, szeme huncutul villan, de nem kérdez semmit. Holnapig utána nézek, mit is csinált, hogy értőn hozzászólhassak, ha esetleg érdeklődne. Szóval tavasz van, újra, olyan igazi! Örüljünk! Ki ennek, ki annak. A napsütésnek mindenképpen.

Salánki Anikó