Helyi hírek 2021. március 27. 13:00

Óraátállítás – 2021

Óraátállítás – 2021
Március utolsó hétvégéjén – azaz 28-án –, ahogy 42 éve minden tavasszal, előbbre kell állítanunk az óráinkat.

Egy órával korábban kelni nem mindenki számára tűnik erőfeszítésnek, azonban az átállítást követő hétfői napon megszaporodó balesetekről, szív-érrendszeri halálozásról, és általában 40 perccel kevesebb alvásról árulkodnak.

A járvány miatt elnapolt, de a közeljövőben várhatólag döntést igénylő kérdés az unióban: a standard (jelenleg téli) vagy a nyári időszámítást állandósítsuk?

Arról, hogy vajon mi jobb az embernek, nagy a vita, függ attól is, ki, hogyan él. Van, aki szeret később lefeküdni, következésképp tovább aludni, és van, akinek a reggel korán kezdődik.

A nyári időszámítás mellett szólhat az is, hogy az emberek vágynak a melegre, a tavaszi, nyári hosszabb nappalokra. A kormányoknak előbb-utóbb dönteniük kell – hangsúlyozta G. Németh György, a Magyar Alvás Szövetség elnöke –, ehhez fontos lenne, hogy az emberek véleményét meghallgassák, de a tudomány álláspontját sem szabad figyelmen kívül hagyni.

Az alváskutató és az idő biológiájával foglalkozó hazai és nemzetközi szakmai szervezetek egyöntetű véleménye szerint az emberek számára a standard időszámítás lenne a leginkább megfelelő. A kérdéskör komoly nemzetközi gazdasági és társadalmi megfontolást és egyeztetést igényel, az, hogy például szomszédos országokban különböző időszámítás legyen, nem fordulhat elő – hangsúlyozza a Magyar Alvás Szövetség közleménye.
 

Kövessen minket a Facebookon is!