Helyi hírek 2021. március 30. 16:00

Szerelőműhely-komplexum nyílt Kiskunfélegyházán

Képgaléria
Szerelőműhely-komplexum nyílt Kiskunfélegyházán
Megnyitotta a Globe Auto Kft. szerelőműhely-komplexumát Kiskunfélegyházán, az Izsáki út 83. szám alatt. A műhelyek ünnepélyes átadása március 30-án volt, ahol megjelent Csányi József polgármester, dr. Faragó Zsolt jegyző, dr. Réczi László képviselő és dr. Kiss Ákos Csaba, a térség önkormányzati képviselője.

Balogh István, a Globe Auto Kft. ügyvezetője bemutatta telephelyet, ismertette a szolgáltatásaikat: non-stop gumiszerelés, autókozmetika, lámpafelújítás, lámpapolírozás, gyorsszerviz, autófényezés. Kiemelte: az autópályáról letérő ügyfelek és a városlakók mellett a teherautók tulajdonosai számára is elérhetőek a szolgáltatások, hiszen a komplexum tágassága, nagy alapterülete lehetővé teszi ezeknek a járműveknek a mozgatását. A munkavállalók száma jelenleg 4 fő, ám a keretet bővíteni szeretné a jövőben helyi, fiatal munkaerővel. Szívesen foglalkoztat pályakezdőket is, véleménye szerint rugalmasak, gyorsak és jó szaktudásúak a friss szakképesítéssel rendelkezők. Balogh István elárulta, hogy évek óta dédelgetett álma valósult meg most, hogy bemutathatja a műhelykomplexumot és hálásan köszöni mindenkinek, aki hitt benne.  

Csányi József polgármester hangsúlyozta, hogy mindig nagy öröm számára, ha olyan fiatal tér vissza és tervezi Kiskunfélegyházán a jövőjét, aki előzőleg éveket élt külföldön. Hozzátette: nem szabad elfelejteni, hogy milyen nehéz gazdasági helyzetben élünk gyakorlatilag egy éve, és külön tisztelendő, ha valaki ebben a nehéz időszakban meglátja a lehetőséget, fejleszteni akar, újban gondolkodik, pénzt fektet bele.  A létesítmény olyan komplex szolgáltatást nyújt, ami hiánypótló és mindezt tiszta, modern, kulturált környezetben. A polgármester hangsúlyozta, hogy nagyon örül a létesítménynek, hiszen ez is bizonyítja, hogy a város fejlődik és külön öröm, hogy egy fiatal ismét „hazagondolkodik”. Végezetül szívből gratulált és sok sikert kívánt a cégvezetőnek.

Dr. Kiss Ákos Csaba, a térség önkormányzati képviselője üdvözölte a kezdeményezést, hiszen – mint mondta – lakossági fórumokon elhangzott már többször, hogy a Kossuthváros egy alvó városrész és itt nincs semmi. Véleménye szerint többek között ezért is nagy szükség volt a létesítményre, ebben a városrészben. Ha gumicserére vagy autótisztításra van szükség, esetleg bármilyen szervizszolgáltatást kívánnak a Kossuthvárosiak igénybe venni, akkor már nem kell messzire menniük. A képviselő hangsúlyozta, hogy mindenképpen jó lehetőség ez a térségnek, hiszen az itt lakók közelebb kerülnek ezekhez a szolgáltatásokhoz.

Z. A.

 

Kövessen minket a Facebookon is!