Ez most nem nyert ajándék hangszórót
Őrizetbe vettek egy 20 éves csongrádi férfit a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság nyomozói március 31-én, szerdán este rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A fiatalember a gyanú szerint két órával korábban egy nagyáruház műszaki osztályáról eltulajdonított egy hangszórót.
A 4.000 forint értékű tárgyat kivette a dobozából, és a ruházatába rejtette, majd megvásárolt egy üdítőt, és távozni akart a boltból. A biztonsági őr azonban észrevette, hogy a vevő a hangszórót nem fizette ki, így megállította, és az áru visszaadására szólította fel. A két férfi vitája dulakodásba csapott át, majd a tolvaj az őrt ellökve az áruházból elmenekült.
A tolvajból rablóvá lett fiatal az áruházzal szemközti erdőben bújt el, de a rendőrök elfogták és előállították. A nyomozók a gyanúsítottat kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásba helyezését.
Fotó: illusztráció