Helyi hírek 2021. április 6. 08:00

Sok élménytől estek el a végzős gimnazisták

Sok élménytől estek el a végzős gimnazisták
Dr. Kása Zsuzsanna, a Móra Ferenc Gimnázium igazgatója szerint a veszélyhelyzet legnagyobb elszenvedői a végzős tanulók. Többek között erről is szó esett, amikor arról kérdeztük az intézmény vezetőjét, hogyan érintett tanulókat és tanárokat az immár egy éve tartó járványhelyzet.

– 2020 március 16-a óta dolgozunk online munkarendben, amit annak ellenére tanulnia kellett diáknak, pedagógusnak egyaránt, hogy normál oktatásban is rendszeresen használtuk a digitális felületeket, eszközöket és módszereket. Az előző tanév utolsó harmada igazából kísérletezéssel telt. Először azt gondoltuk, meghagyjuk a tanári szabadságot az online oktatáshoz, de hamar rájöttünk, hogy a tanulók, a pedagógusok és a szülők érdekében sokkal eredményesebb egy egységes platform kialakítása. Így alap felületként rátértünk a Google Classroom-on jól működő meet-es órákra és a különböző, de széles tanári körben alkalmazott digitális eszköztárra. A tanórákat órarendszerűen, "kicsöngetnek-becsöngetnek" napirend szerint tartjuk is.

– Mi a helyzet a közösségi élményekkel?

– A diákoknak ebben a helyzetben is szükségük lenne közösségi életre, amit az osztályfőnökök és szaktanárok csak digitális formában, sajátosan valósíthatnak meg. Bár mindenki nagyon igyekszik, de a személyes találkozások és segítségek nagyon hiányoznak.

– Hogy tolerálják ezt a rendkívüli helyzetet a tanulók?

– Az online világnak nagy vesztesei a 9. évfolyamosok is, ugyanis középiskolás életükből egy nagyon fontos momentum, a közösségépítés maradt ki. Egy kicsit voltak csak jobb helyzetben a 7. és 8. osztályos gyerekek, akik egy pár hónapot tudtak jelenléti oktatásban a társaik között lenni és "face to face" elsajátítani a követelményeket.

A veszélyhelyzet legnagyobb elszenvedői viszont a végzős tanulóink, akik szinte egy teljes tanévet töltöttek, töltenek digitális oktatásban. Nem egyszerű így érettségire felkészülni és felkészíteni, mégis megnyugtattam a kedves szülőket, hogy bízzanak bennünk, mert kollégáim felkészítették gyermekeiket az érettségi vizsgákra - ami eddigi információink szerint hagyományos formában történik majd.

– Mit jelent ez pontosan?

– A hagyományoknak megfelelően írásbeli és szóbeli vizsgára is kell a diákoknak készülniük. Az, hogy lesz szóbeli vizsga, önmagában nem rossz, bár a veszélyhelyzet történései ezt befolyásolhatják. Szóbelin ugyanis a vizsgázók többsége javítani tud az írásbeli vizsgán elért eredményeken.

Azon osztályoknak, amelyek éltek a kiscsoportos jelenléti felkészítés igényével, megszerveztük ezt. A végzősök vonatkozásában viszont egy kicsit izgulok az április 19-i "iskolanyitástól", ugyanis nem lenne jó, ha bármilyen okból a vizsgák előtt karanténba kényszerülnének osztályok.

Sajnos ők az az évfolyam, akiknek nem volt szerencséjük a hagyományos formában megtartott szalagozó ünnepségen részt venniük – bár minden társintézmény gondoskodott egy egyszerűbb kivitelezésű, de maradandó szalagtűzésről. A szerenádot, a "zöldnapot" és a hagyományos ballagást viszont – úgy gondolom – el kell szegényeknek engedniük. Sajnálom ezt nagyon.

– Hogy érintette a jelentkezést a járványhelyzet?

– Az utánpótláshoz a beiskolázás is sajátos formában zajlott. Minden intézmény törekedett arra, hogy tartalmas és színes "beiskolázási promóciós anyagot, kisfilmeket" készítsen. Ezt mi is megtettük. Hála Istennek, így is sokan jöttek hozzánk felvételizni, bár tudjuk, nem feltétlenül oda készül az, aki az adott intézményben írja a központ felvételi vizsgáját. A számok mégis bíztatóak. Április 20-án tudjuk meg mi is és az érintettek, hogy ki, melyik intézménybe nyert felvételt.

A Móra Gimnáziumban az angol és német idegennyelvi, a humán, a modern tudományok, a biológia, a vizuális kultúra, az általános és a hat évfolyamos, úgynevezett tehetséggondozó-képzés tanulmányi területek közül lehetett választani – számolt be dr. Kása Zsuzsanna igazgató.
 
Fotó: archív – Kiss Gabriella

 

Kövessen minket a Facebookon is!

Cimkék: Koronavírus