A méhészet élharcosa
Kaptár, kerettel – Kiskun Múzeum néprajzi gyűjteménye
Több, mint ezer évvel ezelőtt hazánkban már folytattak méhészeti tevékenységet, kezdetben mézvadászatot, az erdei méhészetet, vagyis a zsákmányolást. Később a királyi udvarokban, kolostorokban tették ugyanezt, majd a paraszti gazdaságokban kialakult a saját, háztáji méhtartás. Samu Csilla, a kiskunfélegyházi Kiskun Múzeum munkatársa további érdekes információkat osztott meg lapunkkal a magyarországi méhészet kezdetéről és a tevékenység élharcosáról, Boczonádi Szabó Imréről.
Boczonádi méhkasok
– Az Alföldön leginkább a paraszti gazdaságokban, a kasos méhészet volt a jellemző a 19. században, amelyet lassan felváltott a kaptár használata. A méznek és a viasznak a népi háztartásban igen nagy jelentősége volt már akkoriban is. A méhektől nemcsak a mézet, hanem a viaszt is elszedték, ebből készültek a viaszgyertyák, de mézzel készítették a süteményeket, befőtteket, – az úgynevezett ciktáriumot –, üdítőitalokat, vagy a mézsört is. Gyógyászati célra egyaránt alkalmazták a múltban, és a jelenben is. A méz, az ünnepi étkezések jellegzetes és különleges része volt. Ugyanakkor, napjainkban az egyik legalapvetőbb táplálékként tekintünk rá. A méz volt az egyetlen édesítőszer, az ipari cukorgyártás előtt. Magyarországon üzemszerű méhészkedés a 20. századtól indul el, amelynek megalapítója, a félegyházi Boczonádi Szabó Imre volt – tudtam meg a múzeumpedagógustól.
– Boczonádi Szabó Imre Kiskunfélegyházán született, 1847. november 9-én. Eredendően jogásznak készült, de – a szülei tudta nélkül – az egyetemi évek alatt a Nemzeti Színház Tanoda operaszakára is járt, amelyet sikeresen el is végzett. Az operaszak elvégzése után, számos színházban és a budapesti Operában tevékenykedett, mint tenorista, dalszerző. 1885-től kezdett el mélyrehatóbban foglalkozni a méhészettel a család Alsópéteri, – ma Pálmonostora területén lévő – birtokán. Az Országos Méhész Egyesület tagja lett. Számos írásában közölte, hogy mennyire elmaradott a magyar méhészet. Hamarosan megjelent egy írása, az „Új kaptár, új rendszer” címmel, amellyel a méhészetben alkalmazott konzervatív szemléletmódot alaposan megváltoztatja. A lelkes követők mellett akadtak olyanok is, akik keményen bírálják forradalmasító gondolatait – ismertette a szakember a feltaláló életének kezdeti szakaszát.
Boczonádi kaptárak
– A kasos méhészetet felváltja a keretes kaptárok használata, az 1800-as évek második felében. Ezeket a kaptárakat a szűkös térfogat jellemezte, amelyek csak alacsony népességű méhcsaládot tudtak befogadni, merthogy a kis hely miatt télen a méhcsaládoknál fellépett a rajzási hajlam. Boczonádi Szabó Imre azért, hogy a méheknek jobb hozamuk legyen, kidolgozott egy hétpontos javaslatot és új kaptártípusokat alkotott. Az első ilyen állókaptár 112 literes űrtartalommal bírt, amely kétszerese volt az eddig használtaknak. Fontos szempont volt, hogy a kijárónyílásokat is megnövelje. Ez nagy kaptártípusnak számított, illetőleg a méhészek által is könnyen legyártható, egyszerű megoldású és egyszerűen mozgatható volt.
– Az 1904-es évet a méhészet mérföldkőjének tekintjünk, hiszen ebben az esztendőben jelent meg egy írása „Rendszerem ismertetése” címmel, illetve elindul a „Méhészet” című szaklapja is. Az áldozatos munkának köszönhetően lassan elindul a magyar méhészet megreformálása, korszerűsítése.
– A kaptártípusok elterjedésének érdekében Kispesten gyárat alapított, ahol a Boczonádi kaptárakat gyártották. Hazánkban annyira közkedvelté váltak ezek a kaptárak, hogy a második világháború utáni összeírásokban, a 15 Magyarországon használt kaptártípusok 46 százalékát tették ki.
A nemzetközi viszonylatban, a mai napig használt úgynevezett „rakodó rendszerű” kaptártípusok is Boczonádi Szabó Imre nevéhez köthetők – tudtuk meg Samu Csillától.
V. B.
