Az első osztályosok online tanítása a legnehezebb
– Az osztályfőnökök a tanév elején felkészítették a szülőket egy lehetséges újabb bezárásra. Ennek köszönhető többek közt az is, hogy iskolánkban az ügyeletet kérő gyermekek létszáma alacsony. Időben felmértük az eszközigényt és az internet-hozzáférés lehetőségeit. A rendelkezésünkre álló iskolai eszközöket az igénylő gyermekeknek kiosztottuk, így csak néhány kis tanuló nem kapott tabletet, ők papíralapon kapják a feladataikat – foglalta össze az igazgatónő.
– Merültek-e fel előre nem látott nehézségek menet közben?
– Az alsó tagozat digitális oktatásának legnagyobb nehézsége, hogy a szülő jelenléte elengedhetetlen az online órákhoz és a házi feladatok megoldásához is. Az eszköz leginkább telefon, ami a szülő tulajdona. Abban az esetben, ha dolgozik, az órarend szerinti online oktatás szinte megvalósíthatatlan.
– Milyen stratégiát alakítottak ki, és milyen rendszereket használtak?
– Kollégáim minden osztályra elkészítették a saját digitális órarendjüket, ami szerint tanítanak. A közvetlen kollégák egymás közt megosztották az órákat, így a napközisek is részt vesznek az oktatásban, illetve az ügyeletet is ők látják el. Az online órák megvalósítása az első, illetve második osztályban leginkább messenger-csoportokban történik. A messenger-szoba használata mindenki számára elérhető és egyértelmű. Természetesen kiemelt a KRÉTA felület DKT alkalmazása. Az órai munkákat és a házi feladatokat ott könyvelik a pedagógusok. 3-4. osztályban a KRÉTA mellett az online órákhoz a Google Meet felületet, a visszaküldős feladatokhoz a Classroomot használjuk. A gyerekektől illetve szüleiktől már tanév elején kértük egy gmail fiók létrehozását, aminek kialakítását és kezelését informatika órán is megtanulták. Néhány tanuló kivételével mindenki be tud kapcsolódni az oktatásba. A többiek papíralapon kapják a feladataikat.
– Hogyan viszonyulnak a távoktatáshoz a legkisebbek?
– A legnehezebb feladat az első osztályos gyermekek tanítása. A szülők most szembesültek először a nehézségekkel, de a tanítópárok minden segítséget megadnak nekik és a gyerekeknek is a haladáshoz. Felső tagozaton a megszokott órarend van érvényben, amelyen belül a főtantárgyak online formában zajlanak. A készségtárgyakat illetően csak digitális tananyag-feldolgozás történik. Órai és házi feladatként a Learning Apps, Wordwall, Okosdoboz, Quizizz, az NKP Okostankönyv és Kahoot lehetőségeit alkalmazzuk. Számonkérésre Redmenta feladatsort és a Google űrlapot készítünk. A tananyag jobb megértését a Youtube-on is megtalálható oktatóvideókkal segítjük. Összességében kollégáim pozitívan nyilatkoznak a digitális oktatásról, bár tudjuk, hogy ennél a korosztálynál a személyes találkozás és a hagyományos oktatás mindennél fontosabb.
Fotó: Adobe Stock illusztráció