Helyi hírek 2021. április 11. 12:00

Titkok a levéltárból – Molnár Dániel művei Kiskunfélegyházán

Titkok a levéltárból – Molnár Dániel művei Kiskunfélegyházán
Talán meglepő a kijelentés, de a dualizmus korában az alföldi régió legnagyobb stukkó- és épületkerámiagyára, amely még a nemzetközi hírű pécsi Zsolnayval is felvette a versenyt, Félegyházától nem messze, Nagykőrösön működött. Alapítása Molnár Dániel nevéhez fűződik, aki 1890-ben kapott iparengedélyt cserépkályha és épületkerámia gyártására. A műhelyéből kikerült termékek, cserépkályhák és épületszobrászati dekorációk Karcagtól Törökszentmiklóson és Kecskeméten át Félegyházáig megtalálhatók. Nagykőrös földrajzi közelségének, és az építőipart mozgató személyi kapcsolatoknak köszönhető, hogy Molnár városunkban is letette névjegyét.



Ő is pályázott 1906-ban a kiskunfélegyházi városháza hatalmas, végül a Zsolnay-gyár által kivitelezett oromdíszének elkészítésére, 1909-ben azonban már csak cserépkályhákra tett ajánlatot. Ezt a munkát sem ő kapta, számos szecessziós félegyházi épületen azonban máig Molnár-kerámiák találhatók.


Daru u. 1. 

Az ő műhelyében készültek a Fekete Gáborné házán (Molnár Béla utca 2., 1907) és a Kneffel Ede házán (Daru utca 1., 1909–1910) látható színes mázas majolikadíszek. E házak homlokzataira applikált színes díszek olyan népszerűvé váltak, hogy Ujszászy János és Majláth József műhelyében utánozni kezdték őket, ezek kerültek a Közgazdasági Takarékpénztár (Frank-ház, Mártírok útja 2., 1909–1910) épületére. (A szerzői jog ekkoriban sem az építőiparban, sem az iparművészetben nem volt tisztázott.)


Jókai u. 18.

Nagykőrösön készült szecessziós stukkódíszek borítják az Ujszászy–Majláth-cég által tervezett és kivitelezett épületek homlokzatait, például Tarjányi Dezső házát (amelynek szinte mása Nagykőrösön, a Kecskeméti út 28. sz. ház), vagy a Petőfi utca 17. szám alatti házon, de megtalálhatók a Deák Ferenc utca 15. és 20., a Damjanich utca 6., a Jókai utca 18. számú házakon is. Más építőmesterek is használták a nagykőrösi stukkódíszeket, például Kiss Mihály a Kocsi Ferenc-féle házon (Jókai utca 5.) 1913-ban.


Petőfi u. 17.



Deák Ferenc u. 20. 

Valószínűleg számos félegyházi házban is Molnár-féle cserépkályha fűtötte a szobákat, ahogy egykor a Constantinum leánynevelő-intézetben is. A Constantinum építési iratai között megtalálhatók a Molnár-kályhák árumintalapjai, Molnár díszes fejlécű, cégéres levelével együtt.

Brunner Attila
 

Kövessen minket a Facebookon is!