Vírustaps
Borítókép: telegraf.rs
Pár nappal később, egészen pontosan március 23-án, már hazánkban is arra kérték az embereket, tapssukkal álljanak ki orvosokért, nővérekért, mentőkért, és mindazokért, akik harcolnak. Igen, harcolnak egy olyan háborúban, amelyben nem is tudtuk pontosan, ki is az ellenség, milyen fegyverzettel vonul fel ellenünk, mégis, meddig tarthat még ez a veszedelem, hány halottat kell eltemetnünk, míg a vírus térdre rogy, leteszi a fegyvert, fejvesztve menekül, összeroppan, eltűnik a föld színéről, de annyira, hogy még rossz emlék sem marad belőle.
Fotó: Euronews
Tapsol még valaki?
Akár itt, nálunk (ahol, valljuk be, soha nem lett olyan erős a hangja, mint Olaszországban…), vagy akár Itáliában? Talán igen, talán nem, híreket nem kapunk róla. Arról viszont igen, hogy a vírus dehogy adta fel a harcot, fegyvert letéve dehogy térdelt elénk, és kért kegyelmet. Annál inkább győztesnek érezheti magát, hiszen már megszámolni sem tudjuk, hány millióan estek áldozatul a nálunk időközben koronából Coviddá keresztelt szörnynek, ami nem ismer határokat, mint ahogy nem ismer kegyelmet sem, sőt mi több, mutálódik, újabb fegyvereket ragad meg azért, hogy még inkább kiszámíthatatlan legyen minden támadása.
Fotó: MTI – Czeglédi Zsolt
És harcolnak az egészségügyisek, már több mint egy éve úgy, hogy el sem tudjuk képzelni, milyen fáradtság kínozza izmaikat, idegeiket, úgy, hogy sokszor csak arra marad idejük, hogy egy székre leroskadva próbálják meg kipihenni a nap fáradalmait. A napét, amit már több száz vírusháborúban eltöltött nap előzött meg, és amire ismét küzdelmes 24 óra következik. És újabb hullazsákokat kell kérniük, és bármennyire is fáradtak, rohannak, az idővel futnak versenyt, mert nem akarják látni ezeket a hullazsákokat, sem a kórházi ágyon fekvők szenvedők arcát, és remélik, nem kell bekapcsolni újabb lélegeztető gépet, hanem oltani akarnak, a Covid mellett a vakcina lett a leggyakrabban kimondott szó az egész világon.
Fotó: YouTube
És a taps? Kérdem én, az a tavaly hallott taps hol marad?
Nem várnám azt, hogy minden este megteljen az összes erkély tapsolókkal, hogy mécses gyúljon minden ablakban azokért, akik orvosi maszkok alatt, védőruhákba bújva izzadnak, netán egy rohammentőben száguldanak a betegért, merthogy versenyfutás ez, ugye már írtam, amelyben rettegésünk százszor nagyobb, mint egy éve volt, csak a tapsunk, igen az a lelki támaszt nyújtó, köszönetet mondó taps, nos, az maradt el.
Fotó: Országos Mentőszolgálat
Közben megszületett viszont egy feljelentés, amelyben egy honfitársunk azt kifogásolta, hogy a mentők megálltak egy hamburgeresnél, vásároltak, mindezt munkaidőben, és talán még ettek is. Egy feljelentés, valami egészen torz elme szüleménye, amire szerencsére érkezett válasz.
Fotó: Országos Mentőszolgálat
Én meg nézem a feljelentett mentőápoló internetre kiposztolt videóját, a hölgy arcát, a tekintetében megbújó szomorúságot, de látom bájos mosolyát, és szavaiból kihallom a boldogságot is, amikor számba veszi, hányan álltak ki mellettük. Büfések, pizzások, gyrososok üzenik: akár ingyen is megvendégelik a mentőket hamburgerrel. Olyan erős a hangjuk, hogy úgy érzem, a Covid és a vakcina mellé felkerül hazánkban a leggyakrabban emlegetett szavak közé a hamburger is.
És mintha már hallanék tapsot is…
Bátyi Zoltán
Megjelent a tiszatajonline.hu oldalon
