Helyi hírek 2021. április 18. 12:00

Titkok a levéltárból – Újvári László, a „kilométermilliomos” félegyházi pilóta

Titkok a levéltárból – Újvári László, a „kilométermilliomos” félegyházi pilóta
Újvári (Ujváry) László 1893-ban született Kiskunfélegyházán, iparos családban. Elemi iskolai tanulmányait az egykori Kossuth utcai iskolában végezte, kitűnő eredménnyel. A helyi főgimnázium (ma Móra Ferenc Gimnázium) diákja lett 1904-ben, ahol szintén a jó tanulók közé tartozott. Érettségi vizsgát – jeles eredménnyel – 1912-ben tett, majd tanulmányait a budapesti Műegyetemen gépészmérnökként folytatta.

Kezdetben még élvezte a szülővárosa által nyújtott anyagi támogatást, részesült ugyanis a Kalmárné-féle ösztöndíjban. Később azonban megszakította felsőoktatási tanulmányait, és 1915-ben már Bécsújhelyen tisztjelöltként kapott kiképzést. Az első világháború alatt az olasz frontra vezényelték egy megfigyelő- és felderítő repülőszázadhoz. Több, ellenséges terület feletti felderítő repülése után részesült pilótaképzésben. Feladatainak elvégzése mellett több légigyőzelmet is aratott, ezért különböző magasrangú katonai kitüntetésekben részesült (nagy ezüst vitézségi érem, Signum Laudis, hadiékítményes vaskoronarend III. fokozata).

A háború után Szegeden lett repülőoktató, majd 1922-től az AeroExpress légiforgalmi vállalatnál lépett szolgálatba. Rendszeresen repült hidroplánokkal a Budapest-Bécs útvonalon. Később egy francia-román érdekeltségű légiforgalmi társaság pilótája lett, és számtalanszor megtette a Párizs-Belgrád közti légi utat. Pályafutása során többször kellett géphiba miatt kényszerleszállást végeznie, illetve kétszer villámcsapás érte repülőgépét a levegőben. 1931-ben ő vezette azt a gépet, amely Bécsből Velencébe vitte a korai hideg ősz miatt délre továbbrepülni képtelen fecskéket. A megdermedt vándormadarakat Magyarországon is összegyűjtötték a jólelkű állatbarátok, és kilyukasztott papírdobozokban Budapestre küldték őket. Rövid feltáplálás után ez a fecskeszállítmány is repülőgépre került, hogy Újvári László Törökországba szállítsa őket.

Szülővárosával sem szakadt meg kapcsolata. Az 1934-ben megrendezett első „Kiskun nap”-on került sor az Ereklyés Országzászló felavatására, amelynek leleplezésekor Újvári László repülőjével körözött a tömeg fölött, virágot szórva az ünneplőkre. 1936-ban abból az alkalomból köszöntötte őt Kiskunfélegyháza képviselő-testülete, hogy a magyar pilóták közül elsőként ő repült több mint egymillió kilométert. Ezzel a teljesítményével 25-ször kerülhette volna meg a Földet az Egyenlítő fölött, illetve háromszor tehette volna meg a Föld-Hold távolságot. Ilyen eredménnyel nem sokan dicsekedhettek, hiszen egész Európában ő volt a 28. „kilométermillimos” pilóta.

A polgári légiforgalom hazai megalakításakor, 1938-ban a MALÉRT hazahívta Újvárit az Air France-tól, és főpilótaként felkérte a légiforgalmi osztályának vezetésére. 1942-ben hadi szolgálatra vezényelték, tartalékos századosi rangban a repülőüzem katonai parancsnoka lett. Nehéz frontszolgálatot is vállalt, sebesülteket szállított az első vonalakból a hadikórházakba. A háború után visszatért szülővárosába gazdálkodni, nem repülhetett többé. Félegyházán hunyt el 1951-ben, az Alsótemetőben helyezték végső nyugalomra.

Ónodi Márta

 

Kövessen minket a Facebookon is!