Kunszállás 2021. április 16. 15:00

Kiváló kunszállási környezetvédők

Képgaléria
Kiváló kunszállási környezetvédők
A Curie Környezetvédelmi Emlékverseny területi (regionális) döntőjébe 11 csapattal (3-8. évfolyamosok) jutott be a Kunszállási Tóth Pál Általános Iskola. Az Akkreditált Kiváló Tehetségpontként működő iskola több mint egy évtizede vesz részt ezen a megmérettetésen.

A verseny októberben indult. A levelezős fordulók kitűnő megoldása után minden csapatot meghívtak a döntőbe. A tanulók a szentesi regionális központban versenyeztek, ahová Bács-Kiskun megyéből és Csongrád-Csanád megyéből érkeztek a csapatok. Néhány napja kaptak értesítést az eredményről a felkészítő pedagógusok, Ádámné Vereb Annamária és Szabó Hajnalka.

Minden csapat kiválóan helytállt. A 3-4. évfolyamosok között Aguh Emily, Farkas Molli, Ficsór Dorka csapata és a Csontos Lilla, Dávid Zselyke, Szécsényi Dóra alkotta csapat holtversenyben az I. helyen végzett. Fekete Dávid, Hegedűs László, Mali Levente csapata 1 ponttal lemaradva, a II. helyet szerezte meg. A dobogó III. fokára állhatott az Almási Márk, Fischer László, Kovács Máté összeállítású trió. A kiemelkedő pontszámnak köszönhetően mind bejutottak az országos döntőbe.

Az 5-6. évfolyamosok között az Agárdi László, Litavecz Márk, Vig Noel összetételű csapat mindenkit maga mögé utasított az 1. helyet megszerezve, így az országos döntőben indulhatnak. Agárdi Dávid, Fischer Róbert, Nagy Máté hármasa szintén kiváló eredménnyel, a III. helyen zárta a versenyt.

A 7-8. évfolyamon a verseny nagyon szorosra sikerült, a csapatok között 1-1 pont különbség alakult ki. Szabó Alexandra, Szécsényi Annabella, Tóth Csenge csapata a dobogó legmagasabb fokára állhatott. A Buzder-Lantos Boglárka, Csík Ádám, Suki Tímea összetételű csapat II. helyezést ért el. Elekes Antónia, Fischer Péter, Makány Nóra pedig a III. helyen végzett. Ebben a korosztályban mindhárom csapatot meghívták az országos döntőbe. A többi induló is az 5. és 6. helyeken végzett.

Az országos döntőre május 29-én és 30-án kerül sor. A résztvevőknek meghatározott témában plakátot, kiselőadást és egy prezentációt is kell készíteni a még hátralévő időben.
 
Fotó: baon.hu
 

Kövessen minket a Facebookon is!