Ők várják szeptemberben a félegyházi iskolakezdőket – bemutatkoznak az általános iskolák elsős osztályfőnökei
Sorozatunkkal szeretnénk minden félegyházi érintett számára személyesebbé tenni iskolakezdést. Ezúttal a Dózsa György Általános Iskola tanítói beszélnek oktató, nevelő munkájuk jellegzetességeiről, az alkalmazott módszerekről.
Csanádiné Tarjányi Boglárka tanító és német nyelvtanár végzettséggel rendelkezik. Pedagóguspályáját 2004-ben kezdte. Minden korosztályt tanított már, de a legkedvesebbek számára mégis a kisiskolások. A gyermekek vidámsága, csillapíthatatlan kíváncsisága, mosolygós szeme, szerető, őszinte tekintete a legjobb visszajelzés számára. Óráit a játékos ismeretátadás, a tanulás örömének megismertetése jellemzi. A lelki fejlődés támogatásának kiemelt szerepét tulajdonít, ugyanis – mint mondja – a mosoly, a pozitív megerősítés gyakran többet ér, mint a kimondott szó. Dalokkal, mesékkel, versekkel fejleszti diákjai szókincsét, képzeletét, de nem zárkózik el a digitális világ adta lehetőségek bevonásától sem.
Leiz-Vidéki Anett 2001 óta tanít az iskolában. Néhány évig napközis nevelőként dolgozott, majd a 2018-as tanévtől kezdve osztályfőnöki feladatokat lát el. Az iskoláról kialakított pozitív véleményét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy mind a két gyermeke az intézménybe jár. Odafigyel a tanítványaival közösen kialakított szokás- és szabályrendszerre, ami biztonságot nyújt számukra a mindennapi életében. Pedagógiai módszerei kiválasztásánál mérlegeli a kicsik életkori sajátosságait, az osztály összetételét, igényeit. Támogatja a tehetséggondozást, segíti őket képességeik személyre szabott kibontakoztatásával. Önállóságra ösztönözi tanítványait, ami megkönnyíti a felsőbb osztályokba való átmenetet számukra. Az iskolában is kulcsfontosságúnak tartja a modern technikai eszközök okos használatát azért is, mert véleménye szerint a fejlődés közelebb hozza egymáshoz a generációkat.
V. B.