Helyi hírek 2021. május 12. 08:00

Félegyházára hazajárnak a gyurgyalagok

Félegyházára hazajárnak a gyurgyalagok
Megérkeztek Félegyházára a gyurgyalagok és a partifecskék. Tavaly már itt, a Bankfaluban költötte ki ötven pár partifecske mintegy kétszáz utódát és ugyanitt találtak otthonra a gyurgyalagok is. A minden tekintetben optimális életkörülményeket nyújtó költőtelepen a madarak és a fák napján adták át az országos kitekintésben is ritkaságszámba menő félegyházi ökoparkot. A Bankfaluban található létesítmény területén a fészkelőhelyen kívül denevérodú, süngarázs, rovarhotel és gyíkvár is helyet kap. Minderről az átadó ünnepségen számolt be Meizl Ferenc, a helyi Madárbarát klub vezetője.



A félegyházi madarak jótevője emlékeztette a jelenlévőket arra is, hogy Kiskunfélegyházán példaértékűen érvényesíti az önkormányzat a természet-, állat- és madárvédelem szempontjait. Megmutatkozik ez abban is, hogy a képviselő-testület nemcsak megvásárolta és bekerítette a madarak költőhelyét, de öntözőrendszerrel és a madarak számára hasznos növényzetet is telepítettek.



A szakember külön megköszönte Ódor László, az önkormányzat osztályvezetője, és az általa koordinált közfoglalkoztatottak munkáját. Emellett a költőtelep környezetében élők odaadásának fontosságáról is beszélt, akik segítenek a madarak gondozásában, itatásában.



Olasz Anita, a Kiskunfélegyházi Tourinform Iroda vezetője hozzátette: a gyurgyalagokról, a partifecskékről és a molnárfecskéről a fészkelőtelep előtt egy információs tábla is található.



Aki ennél is többet szeretne tudni a madarakról és a fészkelőtelepről, az az országban egyedülálló mintaprojektként megvalósított, a város egyéb nevezetességeit is bemutató QR-kódos mobilapplikációs rendszer is a rendelkezésére áll.
 
Fotó: Vajda Piroska

 

Kövessen minket a Facebookon is!