Kedvez a borfogyasztási trend az alföldi boroknak
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Szedmák Tamás, Kiskőrös város alpolgármestere, valamint többen a környező települések borászai, borrendi tagjai közül. A megjelenteket Béleczki Mihály, a Magyar Borrendek Országos Szövetsége Szakmai Bizottsága elnöke, a kiskőrösi borlovagrend nagymestere köszöntötte. Mint mondta, az a tapasztalata, hogy minden évben a térség legjobb borait küldik a mustrára. Ebben az évben 76 borminta érkezett a Kunsági Borvidékről, de küldtek mintát a Hajós-Bajai Borvidékről is.
A közös reggelit követően a délelőtt folyamán a borászok megkóstolták a borokat, a szakemberek kisebb csoportokban egy-egy bort közösen értékeltek, megvitatták a borok erényeit, esetleges hibáit is. A borászati technológia fejlődését mutatja, hogy a beérkezett 76 minta között nem találtak hibás bort. Kétségtelen, hogy a fehér- és a vörösborok mellett egyre keresettebbek a vásárlók körében a rozéborok, ami a Kunsági Borvidék egyik erőssége, így szép számmal érkeztek gyönyörű, könnyed rozék is a bormustrára.
A délutánba átnyúló minősítő kóstolás után a kiskőrösi borlovagrend tagjai közül Béleczki Mihály nagymester, Filus János bioborász-tanár, a Kaskantyúi Hegyközség elnöke, mint a borlovagrend szakmai bizottságának elnöke, Kiss György borász, somalier, a borlovagrend főpohárnoka, valamint Font Magdolna borász, a soltvadkerti Krämer Fülöp Borlovagrend tagja, borászati laborvezető tartották meg a borok szakmai elemzésének összegzését. A nehéz, tanninos vörösborok helyett a fogyasztók körében egyre kedveltebbek a könnyed, gyümölcsös fajták.
Mint azt Béleczki Mihály elmondta, az elmúlt esztendő időjárása igencsak kedvezett a korai szőlőfajtáknak és kiváló borok készültek belőlük, de a kései szedésű szőlőfajtákból készített borok is jól szerepeltek a bormustrán. Kiemelkedtek a fehérborok közül a reneszánszát élő Kövidinka szőlőből készültek. A 2020-as palackérett borok összességében rendkívül jó minőséget mutattak.
Filus János kiemelte, hogy a mezőgazdaságban dolgozók, így a borászok is helytálltak a veszélyhelyzetben, hiszen a szabadban való munkavégzést a pandémia nem akadályozta, így ebben az évben is ígéretes borok születhettek. Több, évtizedek óta népszerű szőlőfajtánk megmaradt, de sok az új kísérletezés is, mint a Jázmin. Öröm, hogy a boltok polcairól egyre több Kunsági Borvidéken termelt bort emelnek le a vásárlók a polcokról, és a könnyedebb fehér, valamint rozéborok mellett a nem túl nagy testű vörösbor-fajták is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek.
Kiss György főpohárnok, somelier összegzésében elmondta, hogy a bormustrára mintegy 50 kilométeres körzetből benevezett borok között szép számmal akadtak a termelői borok mellett a neves borászatok kereskedelmi forgalomban lévő minőségi és asztali borai is, mind a Kunsági, mind pedig a Hajós-Bajai Borvidékről. Mindhárom kategóriában nagyszerű borokat kóstolhattak. A vörös borszőlők telepítésének fontosságára külön is felhívta a figyelmet. Kiemelte, hogy nem szabad szubjektíven kóstolni, a mustrán ő maga is a borversenyekhez hasonlóan, az ott elfogadott 100 pontos bírálati rendszer szerint értékelt, így alkotott reális képet egy-egy borról.
Font Magdolna borászati laborvezető hangsúlyozta, hogy nem csalódott a borfelhozatalban, a fehér és a rozéborok mellett már a vörösborok is kiváló formát mutattak. Mint mondta, a bor készítésében nagyon sokat számít a technológia. Ügyelni kell a savtartalom kiegyensúlyozottságára. A rozéborok szőlőalapanyagai közül, mint legalkalmasabbat, kiemelte a Kékfrankos szőlőfajtát. Fontosnak tartja a szüret időpontjának helyes megválasztását, ez elengedhetetlen a megfelelő technológia mellett a kiváló bor készítéséhez. A minőségi borkészítést bizonyítja, hogy a mintegy nyolcvan borminta között nem találtak hibás bort a szakemberek.
A borbírálók egyetértettek abban, hogy a Kunsági Borvidék borait egyre jobban elismerik, mind a hazai, mind pedig a nemzetközi borpiacon, példa erre számos kiváló bor, amely a pincészetekből kikerülve öregbítik Kiskőrös, a Kunsági Borvidék, valamint Magyarország borágazatának jó hírnevét. A szakemberek a fehér asztal mellett még hosszasan átbeszélték a mögöttük álló nap tapasztalatait.
Az esemény kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt. volt.