Titkok a levéltárból – Kőműves iparengedélyek Kiskunfélegyházán
Az építészek, építőmesterek és kőművesmesterek a lajstrom szempontjából azonos kategóriába tartoztak, vagyis az egyszerű kőművesmester is ugyanúgy kőműves iparra bírt engedéllyel, mint az akár kastélyokat tervező építész. A kőművesipar-engedéllyel bírók megélhetését a lakosság megrendelései biztosították: Kiskunfélegyházán elsősorban polgár-és parasztházak, istállók, gazdasági épületek, színek építésére és javításokra, átalakításokra, toldásokra volt szükség.
Az első kiskunfélegyházi összeírás szerint 1883-ban még nem működött építőiparos a városban, 1897-re viszont már 11 fő dolgozott ebben a szakmában. 1950-ig összesen 78 építő- és kőművesmester tevékenykedett a városban. Ők átlagosan 12,4 évet töltöttek a szakmában, de a 72 főből csak 13 rendelkezett hosszabb, 20-29 éves tapasztalattal, és mindössze csak 4 fő működött 30 évnél tovább. Az 1896 és 1914 között kért iparengedélyek közel felét 1914 előtt vissza is adták, ami jelzi a megélhetési lehetőségek korlátait.
Kiskunfélegyháza lakosainak gazdasági ereje sohasem bírt egyszerre 16-17 kőművesnél többet eltartani a városban, ami azért különös, mert a város építőiparának legjelentősebb figurái közül egyik sem helyben született. Ujszászy János és Lantos István Csongrádról, Majláth József pedig Nagykőrösről származott. Közülük is elsősorban Ujszászy emelkedett ki folyamatos innovációi révén. Ő még 1864-ben céhes keretek között kezdett dolgozni, hosszú évtizedeken keresztül képes volt alkalmazkodni a piac folyton változó körülményeihez, és lett Kiskunfélegyháza építészetének meghatározó alakja 1890 és 1914 között, sőt, még az első világháború után is.
Az első világháború cezúrát jelent Kiskunfélegyháza építőiparában (is). A nagyobb vállalkozások túlélték az építőipari visszaesést, az 1914 előtt elindult vállalkozások közül azonban csak hat tudta folytatni tevékenységét, de őket is magával sodorta az 1929/30-as gazdasági világválság. 1930 után teljesen lecserélődtek a helyi építőipar szereplői, azok azonban, akik az 1930-as években kezdtek dolgozni, 1950 után is folytatták a munkát. Mindannyiuk keze munkája hozzájárult a városkép alakulásához a 20. században, nagyrészt nekik köszönhetően ismerjük Kiskunfélegyházát jelen formájában.
Brunner Attila
