Olyan a kert, mint a szépasszony

Matejcsik Ferenc életébe akkor hozott örömöt a kertészkedés, amikor legkevésbé várta, és amikor a legnagyobb szüksége volt rá. Története másoknak is példát mutathat arra, hogy olykor a vigasz és örömforrás szó szerint a lábunk előtt hever, csak észre kell venni, és lehajolni érte.

– A közösségi oldalon megosztott nagyon szép képeidből kiderült, hogy megszállott, gondos kertépítő vagy. De mielőtt erről szólnánk, kérek egy rövid bemutatkozást.

– Matejcsik Ferenc vagyok, s az idén töltöttem be a 71 évet. Életem Szolnokon kezdődött 1950. áprilisában, a vicces hónapban. Mondhatnám bolond hónapnak is, mert életemben meglehetősen sok bolondságot csináltam. Nősültem, elváltam, újra nősültem, amíg a halál el nem választott tőle. S mint az egyszeri boszorkának, nekem is három fiam született. Egyedül a munkában nem ismertem tréfát, bár amilyen bolond vagyok, részmunkaidősként még dolgozgatok. 16 évesen a Szolnoki Cukorgyárban próbáltak belőlem embert faragni, olyannyira, hogy 25 évesen áthelyezéssel már Kiskunfélegyházán az Április 4. Gépgyár szerelésén találtam magam. A világ hirtelen kinyílt előttem, ismerős lettem az ország nagy erőműveiben, még Pakson is. 2010-ben nyugdíjba vonultam, de előbb még meg kellett élnem görög származású feleségem – aki kollégánk is volt – és szeretett gyáram halálát. 3 hónapot nyugdíjaskodtam, amikor az MVM OVIT Zrt. vezére behívott, hogy újra életet kell lehelni a hazai energetikai gépgyártásba. Leheltem is még 10 évig, a végén már naperőműveket építve, például Kiskunfélegyházán is. Az idén már csak alkalmanként teszek-veszek, ha az MVM úgy akarja.

– Legyen így sokáig! Most pedig térjünk rá a kertmániára.

– Aki ismer, tudja, hogy a nagyapám a Szolnoki Cukorgyár főkertésze volt, s sikerült elérnie, hogy a kertnek a közelébe sem mentem. 2001-ben, Budapestre, helyesebben Budatétényre költözve viszont kertes házat vásároltunk, ahol nem nagy örömmel, de azért tologattam a fűnyírót. Egyetlen kerti beruházás egy Magnólia fácska ültetése volt, amire annyira vágyott a feleségem. A nagy változást a már említett kettős trauma okozta, a virágokba, a tulipánfácskánk gondozásába menekültem. Ezen az sem változtatott, hogy újra elért a szerelem, gondolom, „nagy meglepetést” okozok, ha megmondom, hogy a barátnőm is Kiskunfélegyházán él. Azóta kétlaki vagyok, hét közben itthon, a hétvégeken nála, s a világ legszerethetőbb uszodájában gyönyörködöm az élet szépségében. A virágokhoz egyre jobban vonzódtam, már őszi és tavaszi virágkollekciókat állítottam össze, majd ez kiegészült kaktuszmániával, száz valahány szúrós csodám van, s már összeoperálásokat is sikerrel végeztem. A kert nagy átalakítására 2020. novemberében szántam rá magam, egy görög barátom hathatós közreműködésével. Kifejezetten jókor, hogy a pandémia miatti bezárásokat könnyebben tudjam kezelni. Most már egyre szebb, jönnek elő a rejtett virágok, s mindig történik valami új csoda. S persze rá kellett jönnöm, hogy a kert is olyan, mint a szépasszony: simogatni, szeretgetni kell, a kedvében járni, hogy gyönyörködhessünk benne.

Hájas Sándor

Kövessen minket a Facebookon is!