Sport 2014. február 2. 18:25

Kupadöntős az Astra

Képgaléria
Kupadöntős az Astra
A futsal Magyar Kupa elődöntőjének a visszavágóját rendezték meg február elsején, a félegyházi sportcsarnokban. A hazai pályán játszó Astra Kiskunfélegyházi Bulls az első találkozón 4-4-es döntetlent ért el a Dunakeszi Kinizsi otthonában, így izgalmas mérkőzésre volt kilátás. Az Astra játékosai igazolva az előzetes fogadalmakat végig a kezükben tartották az irányítást és magabiztos, 8-2-es győzelmet arattak. A kupadöntőbeli ellenfelük a Tolna-Mözs, vagy a Hajdúböszörményi TE közül kerül ki.

A mérkőzés az előzetes várakozásokhoz képest közel 45 perces csúszással kezdődött el, a játékvezetők ugyanis nem érkeztek meg az összecsapásra. A kiküldött bírók hiányában a játékvezetői feladatot Patyi Zoltán látta el. Az asszisztense Baráth László lett.

A találkozó előtti közjátékból az Astra jött ki jobban. A 4. percben Szabó Boglárka fordulásból szerzett gólt, egy perccel később pedig Megyes Ágnes egy távoli megpattanó lövéssel kettőre növelte az előnyt.

Az ellenfél ebben az időszakban csupán egy kapufáig jutott, további gólokat pedig csak a félegyháziak szereztek. A 12. percben Dombai Nagy Anett egy hosszú indítást követően a kifutó kapus mellett pörgetett a kapuba. A 13. percben pedig Szabó Boglárka talált közelről a hálóba.

A félidő hajrájában a vendégek kétszer is büntetőhöz jutottak, sőt újabb kapufát is szereztek, de egyik lehetőségből sem sikerült gólt szerezniük, így maradt a 4-0.

 

A szünetet követően nagyobb tempóra kapcsolt a Dunakeszi. Pádár Anita révén szépíteniük is sikerült, azonban az Astra biztosan őrizte az előnyét és a teret átadva elsősorban kontratámadásokból veszélyeztetett.

Ennek eredményeképpen előbb Zágor Bernadett és Szabó Boglárka, majd Dombai Nagy Anett talált be, amivel lényegében el is döntötték a mérkőzést.

A hajrában a vendégek részéről Bobok Csilla ugyan szépíteni tudott, de az utolsó gólt a 40. percben Gál Tímea révén az Astra szerezte, kialakítva ezzel a 8-2-es végeredményt.

 

Az Astra zsinórban harmadik alkalommal jutott a futsal Magyar Kupa döntőjébe, ahol az ellenfele a Tolna-Mözs, vagy a Hajdúböszörményi TE csapata lesz.

 

Mestermérleg:

 

Dombó János /vezetőedző, Astra Kiskunfélegyházi Bulls/:

Végtelenül örülünk a kupadöntőnek. Végtelenül boldogok vagyunk. Egyszer másodikak voltunk, tavaly pedig megnyertük a kupát. Szeretnénk most is megnyerni. Azt gondolom egy nagyon jó mérkőzést játszottunk egy kiváló ellenféllel szemben. Jobban tudtunk frissíteni ma. Most mutatta meg a csapat az igazi arcát.

 

A meccs embere:

 

Szabó Boglárka /játékos, Astra Kiskunfélegyházi Bulls/:

Nagyon örülök, hogy nyertünk. Ez egy igazi csapatmunka volt. Annak is örülök, hogy három gólt rúgtam, de szerintem az a legnagyszerűbb dolog, hogy 4-4 után fel tudtunk állni és meg tudtuk mutatni.

 

 

G. Z.

 

 

Kövessen minket a Facebookon is!