Közélet 2014. október 15. 21:00 Forrás: hvg.hu

Ez lehet a következő Prezi, és ez is magyar találmány

Ez lehet a következő Prezi, és ez is magyar találmány
Az előadáson ülők az előadó megzavarása nélkül, kényelmesen és azonnal hozzászólhatnak, kérdezhetnek, visszalapozhatnak a prezentációban. Az ötlet magyar, a budapesti csapatot most európai versenyen is díjazták.






A madridi South Summit konferencián rendezték meg az Európai Bizottság által életre hívott „Open Acceleration across Europe”, vagyis OpenAxel startup verseny döntőjét. A zsűri az alapos előszűrés és Skype-interjúk után élő bemutatkozáson hallgatta meg az ígéretes csapatokat, majd végül három kategóriában összesen kilenc győztest hirdetett ki, akik a célzott mentorálás és a szintén nem mellékes üzleti támogatás mellett egy szakmai utat is nyertek a Szilícium-völgybe.

A kiemelt csapatok közé jutó budapesti Sopreso jutott be, a madridi döntőn a céget az egyik társalapító, Alvégi Lóci dizájner képviselte. Az alapítók szándéka szerint a Prezi nyomdokaiba lépő következő magyar siker, a Sopreso is a nyilvános előadásokat könnyíti meg, de ezúttal nem a prezentációkészítésre jött létre egy megoldás, hanem az előadó és a közönség közti kapcsolatot rázza fel interaktív lehetőségekkel a Sopreso nevű startup.

A Sopreso legfontosabb funkciója, hogy a résztvevők egy egyszerű webcímet mobiljukon megnyitva azonnal hozzászólhatnak, kérdezhetnek, visszalapozhatnak a prezentációban. Ezen felül azonban haza lehet vinni az előadás anyagait, de akár bemutatkozni, gratulálni, virtuálisan névjegyet cserélni is lehet. Az üzleti világban a „lead-szerzés”, vagyis a lehetséges üzleti kapcsolatok begyűjtése nagyon fontos, a Sopreso ezt könnyíti meg minden szinten. Az üzleti potenciál nem kérdéses, az előadást nézők nem, de a konferenciaszervezők, esetleg az előadók cégei fizetnek a közönséggel való közvetlen kapcsolatért.

Az OpenAxel zsűrijének hozzáállása alapján a jelentkezők közül azok számítottak sikeresnek, akik azon túl, hogy innovatív és diszruptív ötletekkel rukkoltak elő vagy új technológiákat vezettek be, óriási növekedés előtt állnak, globálisan skálázható termékük és stabil üzleti modelljük is van. A több mint 160 jelentkező közül egyébként Magyarországról kiemelkedően sok, 42 jelentkezés érkezett és a top 15-ös listában is még három magyar versenyző volt. A Sopreso mellett a privát videoközvetítésre építő ANGL, illetve az elektronikus pénz megoldását fejlesztő Buxa csapata került még közel a kiemelt pozícióhoz.
 

Kövessen minket a Facebookon is!