Helyi hírek 2021. július 18. 19:00

Kiskunfélegyházáé a legszebb piac

Képgaléria
Kiskunfélegyházáé a legszebb piac
A verseny már csak ilyen. Csak egy első lehet, ami nem jelenti azt, hogy a mögötte sorakozók kevésbé jók. Egy online szavazásnál pedig főképpen sok tényező játszik közre, leginkább számít a lakosság lélekszáma, és persze a buzdítás, amiben nem volt hiány.



Így ezer szavazattal nyert Kiskunfélegyháza piaca, de 281 megosztást kezdeményeztek a helyiek!

II. lett Soltvadkert 830 szavazattal, és igen kemény munkát fektettek bele többen, hogy megnyerjék a versenyt, nem sok hiányzott.

III. helyen Jakabszállás végzett. 359 lájkot kapott a helyi piac, ahol maga a polgármester is az árusok között kínálja a portékát.

Valójában, persze mi fogyasztók vagyunk a legnagyobb győztesek. Egyrészt láthattuk megyénk 11 piacának szép fotóit, másrészt vásárlóként a saját piacunkon az ismert árusoktól vehetjük a legszebb, legmegbízhatóbb terméket.

Köszönjük a településeknek, hogy komolyan vették a felhívást, hogy elküldték a fotókat, hogy lelkesítették a lakosságot, hogy részt vettek ebben a tét nélküli játékban, mozgalomban.

Természetesen nem marad el a jutalom! A győztessel egy kisfilmet forgatunk a helyi piacról a közeljövőben, ahol nem csak a kofák, de a vásárlók is megszólalnak majd.

Gratulálunk minden településnek! –
írta Facebook-oldalán a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat.
 

Kövessen minket a Facebookon is!