Helyi hírek 2021. július 21. 16:00

Idén újra zöld nyomon járhattak a könyvár táborozói

Képgaléria
Idén újra zöld nyomon járhattak a könyvár táborozói
’’Zöldnyomon járunk’’címmel öko-élménytábort szervezett a Petőfi Sándor Városi Könyvtár július 5. és 9 között. A résztvevő fiatalok, általános iskolák 6-7-8. osztályos tanulói voltak.
Hirdetés

Czibolya Szilvia táborvezető megkeresésünkre elmondta, hogy a programok nagyon színesek és változatosak voltak, így már az első napon helyet kapott benne a „Valaki lakik a város alatt” szabadulószoba látogatása, amit nagyon kedveltek a fiatalok. A csoportokat Fekete Krisztián, a művelődési központ munkatársa segítette és koordinálta. Aznap délután a Petőfi Mozi vendégeként a Nyúl Péter 2. – Nyúlcipő című filmet nézhették meg.

A kedd már aktívabb volt: kerékpározni indult a csapat a Nor-Bike Kerékpár Szaküzlet és Szervizbe, ahol a tulajdonos, Lajos Norbert néhány hasznos tanáccsal látta el a fiatalokat a kerékpárszereléssel kapcsolatosan: megtanultak kereket cserélni, defektet javítani. Ismertette, hogy milyen kerékpárok és kiegészítők szükségesek, ha nagyobb túrára indul az ember.

Még ugyanezen a napon a Kiskunfélegyházi Harcművészeti Sportegyesületet látogatták meg, ahol Nagy Krisztián edző és két segítője, Mák Zsombor és Fekete Gergely tartott kickbox edzést és bemutatót a diákoknak. Mindezek után maradt némi energiájuk, hogy a WoD Factory edző- és fitneszteremben is látogatást tegyenek, ott Nagy Viktor edző-játékos feladatokkal és erőnléti edzéssel lepte meg a diákokat.

A szerdai napon Kislődre utaztak, a Sobri Jóska élményparkba. A meleget leszámítva a gyerekek szépen teljesítettek a park drótkötél- és akadálypályáján. Utána fürdőruhára váltva, kipróbálhatták a vízi akadálypályát, a tutajt, a nautic jet-et, a vízi és szárazföldi hófánkot, az airbike-ot és a bobpályát is. A kánikula fokozódása is a vízi tevékenységeknek kedvezett, így csütörtökön vonattal Csongrádra utaztak a Csongrádi Gyógyfürdő és Uszodába, majd délután a sárkányhajózással ismerkedtek a gyerekek a Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület szervezésében, Kakuszi Gyöngyi oktató vezetésével.

Pénteken a Mátrába szerveztek kirándulást. 13 kilométeres túra volt a cél, ahol a csapat kitartóan küzdött a természet adta akadálypályán. Bár így is voltak olyanok, akik mindezek után még rendelkeztek annyi energiával, hogy a bobpályát is kipróbálják.

– Nagyon szuper kis csapat gyűlt össze, akiknek szeretném megköszönni ezt az 5 felejthetetlen napot, hiszen nélkülük nem lett volna ilyen jó. Külön köszönet azon félegyházi sportembereknek és vállalkozóknak, akik partnerek voltak programjaink megvalósulásában –mondta végül Czibolya Szilvia.

A tábort a Nemzeti Kulturális Alap is támogatta.

Z. A.
  

Kövessen minket a Facebookon is!