Egészségügy 2021. július 22. 10:00

Semmelweis-napi kitüntetettek

Semmelweis-napi kitüntetettek
Semmelweis-nap a magyar egészségügy ünnepe, amikor az egészségügyi dolgozók munkájának elismerését fejezi ki a társadalom. Július 1-jéhez, az anyák megmentőjeként is ismert Semmelweis Ignác születésnapjához kötődik. A félegyházi kórház dolgozóinak idei ünnepségéről korábban már írtunk. Most a Semmelweis-napi kitüntetettek közül mutatunk be néhány szakembert, akik a mindennapokban a félegyháziak egészsége felett őrködnek.



Dr. Körtvélyessy András, a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kiskunfélegyházi telephelyének igazgatója, 25 éve kezdte pályáját. Semmelweis-nap alkalmából Elismerő Oklevélben részesült. 

Tíz évvel ezelőtt, 2011. július 4-én került a félegyházi intézménybe reumatológus szakorvosként, 2012. december 1-jétől igazgatóként tevékenykedik. Vezetői feladatai mellett alkalmanként a rehabilitációs, a reumatológiai és olykor a belgyógyászati osztályon is vezet szakrendelést. Mint elmondta, az orvosi pályával családorvos, szülész-nőgyógyász és fül-orr gégészeti szakvizsgával rendelkező nagyapja példáját szerette volna követni. A kérdésre, miszerint inkább orvosnak, vagy vezetőnek érzi magát, sportnyelven azt válaszolta, hogy egy játékos vezetőnek, aki ott teljesít, ahol szükség van a szaktudására. Mint mondta, az utóbbi 25 évben számos szakmai álmát lehetősége volt megvalósítani. Legújabb célja egy agyvérzés utáni rehabilitációs részleg kialakítása a félegyházi intézményben, ahol a térség betegei optimális körülmények között épülhetnének fel.





Oltalmazó kezek-díjban részesült Seres Anita, a félegyházi kórház diszpécsere. 2010. július 1-jén csatlakozott az intézmény dolgozói közösségéhez, munkája igen sokrétű: szakrendelésekre ad időpontot, koordinálja a gyógyfürdő és a rehabilitációs osztály betegeinek kezelési dátumait, besegít az oltópont adminisztrációs feladataiba. Kollégái elmondása szerint rendkívül megbízható, jó szervező és remek társasági ember. Főnökei is nagyra tartják precíz, pontos munkáját, rátermettségét és gyors problémamegoldó készségét.





Ambrus Tünde kiváló szakápolói tevékenységével érdemelte ki a dicséretet. 2015 februárjában kezdett a kórház mosodájában dolgozni, s mivel szeretett volna egészségügyi végzettséget szerezni, családja ösztönzésére beiratkozott a Kecskeméti Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Technikumba ápolói szakképzésére. A képesítést megszerezve a félegyházi kórház krónikus belgyógyászati osztályára került, ahol a mai napig elszántan segíti az arra rászoruló betegeket, támogatja felépülésüket, kedvességével színesíti környezete mindennapját.





Kórházért Elismerő oklevéllel jutalmazták Kasza Klára munkaügyi csoportvezetőt, aki 2000. augusztus 14-én került a kórház alkalmazásába és 2010 novemberében nevezték ki csoportvezetőnek. Mint elmondta, munkája nagy odafigyelést igényel, de kollégái mindenben számíthatnak rá, legyen szó egy újabb képzés dokumentálásáról, vagy a szabadságok, juttatások rögzítéséről, ügyintézésről.

V. B.
   

Kövessen minket a Facebookon is!