Egy betűvel hosszabban sem lesznek drágábbak a rendszámok
Borítókép: Innovációs és Technológiai Minisztérium
Megjelent az új formátumhoz igazított díjrendelet, a módosított előírások szerint a hatósági jelzések kiadásának 2009 óta változatlan költségei jövő nyártól sem emelkednek – tudatta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
Az ITM az MTI-nek küldött közleményében azt írta: az új formátumú rendszámok a latin ábécé szerinti két magánhangzóból vagy két mássalhangzóból, majd újabb két betűjelből és három számjegyből állnak. A táblákon az európai zászlót jelképező kék mezőben tizenkét sárga csillag és a fehér H jelzés mellett Magyarország címere is feltűnik.
A forgalomban lévő táblákat nem kell cserélni
A jelenlegi karakterkészlet néhány éven belül kifutott volna, ezért hosszabbodnak meg egy betűvel a hazai rendszámok 2022 nyarától. A már forgalomban lévő hatósági jelzéseket nem kell új táblákra cserélni, azok a továbbiakban is használhatók. A hosszabb rendszámok a járműállomány fokozatos megújulásával, felmenő rendszerben váltják majd fel a régieket.
Mosóczi Lászlót, aki kiemelte: – Az intézkedés miatt tehát senki nem kényszerül felesleges utánajárásra, az egyébként is indokoltnál több ügyintézésre. A kapcsolódó díjrendelet módosítása most egyértelművé teszi, hogy a már megszokott összegekbe kerülnek az új típusú rendszámtáblák is. A hatósági jelzések kiadásának tizenkét éve változatlan költségei jövő júliustól sem emelkednek.
Egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámok
A hosszabb formátum bevezetésével egyidejűleg egyszerűsödnek az ideiglenes rendszámtáblák.
Az eddigi "E", "M", "P", "SP" és "Z" betűjelűek helyett, szintén felmenő rendszerben, egységesen "I" betűjelűeket adnak ki 2022 júliusától.
A jogszabályi környezet változásával például a mezőgazdasági erőgépek vagy a gyártók, fejlesztők tesztelési célú járművei esetében 2500 forintos illetékfizetési kötelezettség keletkezik. A költségek szinten tartása érdekében e járműköröknél ugyanennyivel csökkennek az ideiglenes rendszámok és kapcsolódó engedélyek díjai. Összességében tehát az új formátumú rendszámok egyetlen esetben sem növelik a tulajdonosok, üzemeltetők kiadásait.