Helyi hírek 2021. augusztus 20. 13:30 Forrás: Infokiskunfélegyháza

Haleszban már megkóstolták az új kenyeret

Haleszban már megkóstolták az új kenyeret
Kenyérszentelő ünnepséget tartottak Haleszban augusztus 19-én. A megjelenteket Rádi András, a haleszi gazdakör vezetője köszöntötte az Új Kenyér, Szent István királyunk és a Magyar Államalapítás ünnepének előestéjén.

Fotó: Fábián Adrienn

A jeles eseményen tiszteletét tette Balla László alpolgármester, dr. Ónodi Izabella és Szamosi Endre önkormányzati képviselők, Hajagos Gyula atya és Ván Jenő, a körzet önkormányzati képviselője – adta hírül az InfoKiskunfélegyháza.

– Mindannyiunk életében igen fontos esemény születésünk pillanata. Ez a kezdet, mely meghatározza, hogyan is indulunk életünk útján. Nincs ez másképpen az országok életében sem. A magyarság történelmében az államalapítás az egyik legfontosabb esemény és sorsfordító időszak volt, fennmaradásunkat garantáló lépés egyben. A kor magyarjainak fel kellett adniuk szokásaik egy részét, eredeti vallásukat és életmódjukat. Szent István annak idején Európát választotta. Kiállt az egyetemes keresztény rend mellett és elfogadtatta azt a népével is. Ha szétnézünk a nagyvilágban, jól látható az a rosszul értelmezett, szinte korlátlan személyes szabadság, szolidaritást, közösséget nem ismerő individualizmus, szellemi, erkölcsi gyökerek megtagadása. A nemzeti önfeladás káoszhoz, kiszolgáltatottsághoz vezethet. Mi magyarok az a nemzet vagyunk, mely képes volt újra várat építeni a romokra, mely képes volt kiállni a Szent Istváni örökség mellett. Augusztus 20. a magyarság legősibb ünnepe, e napon államalapításunkat, Szent István királyunkat, nemzetmegmaradásunkat és az életet jelentő új kenyeret ünnepeljük. Az új kenyeret, amely az élet táplálója, melyben benne foglaltatik az isteni gondviselés, a teremtő erő, a dolgos kezek munkája, az összefogás, az együttműködés ereje, az élet körforgása – mondta ünnepi beszédében Balla László alpolgármester.

Hajagos Gyula atya, mielőtt megszentelte az új kenyeret, az alábbi gondolatokat osztotta meg a gazdakör lakóival és az ünnepségen megjelentekkel: – Emberé a munka, Istené az áldás! – mondja egy régi közmondás. Mennyit kell dolgozni ahhoz, hogy kenyér lehessen a családok asztalán én igazából nem tudom. De itt biztos vannak olyanok, akik el tudnák mondani azt, hogy mikor vetettek, hányszor néztek ki a földre, vajon mi van a vetéssel, kikelt-e a mag, milyen téli időjárás viszontagságai várnak rá. Majd amikor a mag szárba szökkent, azon kezdtek aggódni, hogy vajon lesz-e vihar, lesz-e jég, ami megsemmisíti a termést. És utána következett a boldog beteljesedés, amikor a munkájuk gyümölcse beérett és elkezdődhetett az aratás. A termésből, a jó minőségű búzából most itt van előttünk a szép kenyér, ami minden bizonnyal nagyon finom. A sok munkának itt az eredménye, a gyümölcse. Most – ahogy a régi közmondás is mondja – következzék az emberi munka eredményére az isteni áldás.

Az ünnepélyes kenyérszentelőt követően Ván Jenő, a körzet önkormányzati képviselője és dr. Ónodi Izabella önkormányzati képviselő szegték meg az új kenyeret, majd szétosztották a jelenlévők között.

A jeles eseményt Csányi Istvánné és Fehér Zoltán citerazenével és énekkel tette teljessé.
  

Kövessen minket a Facebookon is!