Helyi hírek 2021. augusztus 25. 14:00

Megyei tanévnyitó Félegyházán

Képgaléria
Megyei tanévnyitó Félegyházán
Kiskunfélegyházán, a nemrégiben felújított Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskolában tartotta meg a megyei tanévnyitót a Kecskeméti Tankerületi Központ, augusztus 25-én. A tanévnyitón jelen volt Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke, Csányi József polgármester, és az eseményt megtisztelte jelenlétével Balázs Árpád zeneszerző is, az intézmény névadója.

A zeneiskolások műsora után az új vezetői megbízások, ezt követően az Év pedagógusa-díjak átadására került sor, majd a nyugdíjba vonuló intézményvezetőket búcsúztatták.

– Azokat köszöntjük ma, akik minden nap fáradhatatlanul és igaz hittel állnak ki a gyermekek elé, és világot gyújtanak értelmükben. A pedagógusok példát mutatnak gyermekeink számára – mondta Zsámboki Anna tankerületi igazgató. – Az elmúlt időszakban nehéz helyzetben voltak a pedagógusok, mert a pandémia okozta helyzetben távoktatást kellett megvalósítani. Ez új helyzet elé állított mindenkit, de tanítóink, tanáraink felnőttek a feladathoz, megtanulták profi módon kezelni a számítástechnikai eszközöket, a kapcsolattartás a gyerekekkel zavartalan volt, és átadták az ismereteket. Köszönet ezért mindenkinek. Ma a felújított zeneiskolában tartjuk az évnyitót. Éppen ezért el kell mondanom, hogy a megyében 200 iskolában történtek komoly felújítások több mint négymilliárd forint értékben – tette hozzá.

Csányi József polgármester is köszöntötte az újonnan kinevezett vezetőket, a kitüntetetteket és a nyugdíjba vonulókat. A megújult iskolával kapcsolatban elmondta: – Petőfi és Móra városában vagyunk, ahol a kultúra és a művészet az alapja mindennek. Ennek az épületnek az elmúlt évtizedekben nagyon sok funkciója volt. Működött pártszékházként, munkásőr központként. Most végre méltó helyet nyújt a város művészeti iskolájának.

Az Év pedagógusa-díjban Kiskunfélegyházáról három szakember részesült: Borda Mónika (Kiskunfélegyházi Darvas Általános Iskola), Raffayné Fazekas Aranka (Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola) és Gyöngyösi Imre Miklós (Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnázium).


Eddig a Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskola tagintézménye volt a Platán Általános Iskola, ami most kivált, és Kiskunfélegyházi Platán Utcai Általános Iskola néven kezdi meg a tanévet. Itt egy éves időtartamra Wolnerné Vidéki Szilvia látja el az intézményvezetői teendőket. A Kiskunfélegyházi József Attila Általános Iskolában öt éves időtartamra Dinnyés-Kis Zsuzsanna kapott intézményvezetői megbízást. Az ünnepség zárásaként Kis-Fekete Vilmos intézményvezető bemutatta a megújult épületet.

A Kecskeméti Tankerületi Központ sikeres pályázata révén 2020 novemberében indult el az egykori pártszékház, majd a későbbi zeneiskola felújítása. A mintegy 400 millió forintos beruházás révén mára egy modern, de mégis a régi időket idéző épület született a város szívében, amit szeptember 1-jén birtokba vesznek a művészeti iskola tanulói és dolgozói. Az épületben teljes felújítást kapott a fűtés, víz, elektromos és informatikai hálózat, kicserélték a nyílászárókat, és a külső szigeteléssel az épület energetikája és arculata is korszerűsödött. A helyiségek átalakításával új tantermek, gyakorlók, műhelyek jöttek létre. Az új bútoroknak, taneszközöknek, hangszereknek köszönhetően a 21. század elvárásainak megfelelő színvonalú oktatásban lehet része a művészeti iskola több mint 300 tanulójának.


Fotó: Fantoly Márton
   

Kövessen minket a Facebookon is!