Apa és fia koncertezett a Hattyúkertben
Képgaléria
– Hogyan kezdődött a közös zenélés? – kérdeztük először Tóth Gyulától.
– Tizenöt éve merült fel először a gondolat, hogy próbáljuk ki, miként szólnak ezek a dalok közös előadásban.
– Amikor Ákos gyermek volt, nem ösztönözte arra, hogy gitárosként lépjen a nyomdokaiba?
– Gitárra nem gondoltam. De egyszer közösen néztük a televíziót, amikor a Benkó Dixiland Band játszott. Akkor megkérdeztem tőle, hogy tetszik-e neki a klarinétmuzsika. Bólintott, hogy igen, utána nem sokkal már beiratkozott a zeneiskolába, és ezt a hangszert választotta. Én akkor azt vallottam, hogy a gitár, amin én játszom, egy generáció hangszere. Örültem annak, hogy ő a fúvós hangszert választotta, és tanulmányai során alapító tagjai közé tartozott a Kiskunfélegyházi Fúvós Zenekarnak, amelyet Jankovszki Ferenc hozott létre.
Ákos ezt tartotta fontosnak elmondani a kezdetekről: – Pontosan úgy emlékszem én is, ahogy édesapám elmesélte. Ő mondta annak idején, hogy ha klarinétozni tudok, akkor könnyű lesz megtanulni szaxofonozni is. Ez igaznak bizonyult. A tárogató akkoriban még nem volt jelen a családban, de ez hamarosan megváltozott. Pár évtizeddel ezután már együtt játszhattam egy koncerten Benkó Sándorral. Én a tárogatót, ő a klarinétot fújta. Ez felejthetetlen élmény volt. Apával a közös zenélésünk egy olyan dalhoz kötődik, amit ő írt gimnazista korában. Amikor már biztonsággal kezeltem a hangszereimet, azt mondta: próbáljuk meg eljátszani úgy, hogy amit ő régen fütyült – mint betétdalt – azt én klarinéton játszom. Annyira jól sikerült az egész, annyira összehangolódtunk, hogy utána sorra jöttek a közös dalok, a közös zenélés. Az a legjobb ebben az egészben, hogy minden erőlködés nélkül lehet csinálni. Amikor van kedvünk, akkor gyakorlunk, olyan számokat válogatunk, amiket kedvelünk.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton
