Ahol van szeretet, és tudunk áldozatot hozni, ott van a jövő
A katolikus egyház vezetője a szeptember 12. és 15. közötti látogatásához oltalmat kért azokra, akik Európának a látogatástól érintett helyszínein hitüket hősiesen gyakorolták, „az Evangéliumot ellenségesség és üldözés közepette is tanúsítva. Ők segítsék ma is Európát a tanúságtételben, nem annyira szavakkal, mint cselekedetekkel, az irgalmasság és a befogadás tetteivel" – jelentette ki Ferenc pápa.
Budapesten és Gödöllőn tartják az európai görögkatolikus püspökök éves találkozóját a hazai Görögkatolikus Metropólia szervezésében, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében. Szerdán Youssef Absi szíriai görögkatolikus melkita pátriárka bizánci rítusú Szent Liturgiát mutat be a budapesti Szent István-bazilikában. A szertartáshoz kapcsolódva gyűjtést szerveznek az üldözött keresztények megsegítésére.
Az eucharisztiáról és a szinodalitásról szóló tanácskozás megnyitóján Erdő Péter felidézte, hogy az európai görögkatolikus püspökök első találkozóját 1997-ben Nyíregyházán tartották meg. Abban az időszakban, amikor sok keleti egyház élt meg drámai helyzetet a kommunizmus bukása után, az újjászületés idején. A bíboros kiemelte, nem új ideológiák létrehozása a missziójuk, hanem az evangélium hirdetése. Hozzátette: „Az Európai Unió identitása sem lehet más, mint az, hogy Krisztusban összetartozunk.”
Michael August Blume SVD, magyarországi apostoli nuncius a megnyitón azt hangsúlyozta, hogy „az európai kultúra sajnos elvallástalanodik, csupán arra törekszik, hogy senkit se sértsen meg.” A pápai követ arra kérte a résztvevőket, kérjék a Szentlélek megerősítését a hitükben és a közös gondolkodásban.
A konferencián előadást tartott Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának (CCEE) elnöke. Beszédében kiemelte, a Szentlélekben való egység csoda, tulajdonképpen az, amit a világ elveszített, s amire sóvárogva vágyik. Az egyházat is az összetartozásnak kell jellemeznie a szinodalitás alapján, ugyanakkor ez egységet kell, hogy eredményezzen diszciplináris értelemben, a pasztoráció terén is, éppúgy, mint az eucharisztia ünneplésében. Az eucharisztia ugyanis Isten egységével kapcsol össze minket. Az első keresztények is a feltámadt Krisztus hitében éltek. Talán nem voltak erős emberek, de a hitük erős volt: az imában és az eucharisztiában egységet alkottak Jézussal, s követték a példáját – fogalmazott Bagnasco bíboros.
A tanácskozás résztvevői a tervek szerint szeptember 8-án, szerdán közös nyilatkozatot fogadnak el. Aznap 16 órától Youssef Absi szíriai görögkatolikus melkita pátriárka bizánci rítusú Szent Liturgiát mutat be görögkatolikus főpásztorok koncelebrálásával a budapesti Szent István-bazilikában. A liturgia elején Erdő Péter bíboros köszönti a jelenlévőket, a homíliát Kocsis Fülöp érsek-metropolita mondja. A szertartáshoz kapcsolódva gyűjtést szerveznek az üldözött keresztények számára.
Forrás és fotók: Magyar Kurír
Teológiai Szimpóziumot tartottak Esztergomban
Három földrész kilenc országának tizenkét előadója vizsgálta az eucharisztia misztériumát különböző nézőpontokból szeptember 2–4. között Esztergomban, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előeseményén.
A több mint háromszáz résztvevővel zajló tudományos tanácskozás egyik legfőbb megállapítása az volt, hogy az olyan új evangelizáció, amelynek nem célja az élő hit eucharisztikus középpontja, nem elégséges, csupán az igehirdetésre irányuló katekézis fejlesztése nem elegendő: a liturgikus gyakorlatot magában foglaló élő hitet kell gyakorolni.
Másfelől a fórum azt is a gondolkodás homlokterébe állította, hogy az eucharisztia teológiája és az eucharisztia liturgiája nem válhat külön egymástól, a teológia és a liturgikus diskurzus együtt léteznek és kölcsönösen kiegészítik egymást.
– Hogyan fakad élet és reménység az eucharisztiából a 21. század embere számára, aki félelmek között él, szeretné óvni a teremtett környezetet, de nem tudja pontosan, hogyan, aggódik fáradt kultúrájáért, érzi, hogy kereszténység nélkül a világ lenne szegényebb, de nem tudja, hogyan tegye elevenné és hatékonnyá ezt a csodálatos erőt a mai emberiség számára? – tette fel a kérdést Erdő Péter bíboros-prímás, amikor a nyitónapon köszöntötte a hazai érdeklődők mellett Európából, Afrikából és Dél-Amerikából is érkezett résztvevőket.
Az előadók pedig éppen erre a dilemmára adtak válaszokat a plenáris üléseken és a fakultációkon. Többek között rámutattak, hogy ha azt szeretnénk, hogy az egyház liturgiája a jövőben is megmaradjon, akkor azt a deszakralizáció és formátlanná válás elfogadása helyett továbbra is szent eseménynek kell elismernünk szigorú formai keretek között. Megfogalmazódott az is, hogy az emberiség történelmét megtermékenyítő, újjáteremtő evangéliumnak kell mai szekuláris világunkban is sugároznia fényét és erejét és éppen ugyanazon a módon. Mindezek mellett azzal a fő üzenettel, hogy az elhívás az eucharisztia asztalához a keresztény misztérium szívébe vezet, a szimpózium igazi ráhangolódás volt a szeptember 5-én Budapesten megnyíló katolikus világeseményre.
A szimpózium további képei megtekinthetők a Galériában.
Az eucharisztia ortodox értelmezéséről beszélt hétfő délelőtti katekézisében a NEK programjában, a Hungexpón Hilarion Alfejev volokolamszki metropolita.
Az ortodox püspök elmondta: a katolikusok és az ortodoxok nem egységesek az eucharisztiában, egységesek viszont abban a meggyőződésben, hogy az eucharisztikus kenyérben és borban a megszentelés után Krisztus valóságosan van jelen. Kiemelte: az ortodox egyház szilárdan hisz abban, hogy az eucharisztikus ünneplés – vagy ahogy a felekezet nevezi, Isteni Liturgia – mindent átfogó istentisztelet, amely meghaladja mind a teret, mind az időt. „Egyesíti a mennyei birodalmat a földi birodalommal, az élőket a holtakkal, az angyalokat az emberekkel, a szenteket a bűnösökkel” – mondta.
Az üdvösséghez vezető út elképzelhetetlen az eucharisztia nélkül és nincs üdvösség az egyház nélkül – fogalmazott, hozzátéve: az egyház szintén elképzelhetetlen az eucharisztia nélkül, ezért az egyház, az eucharisztia és az üdvösség fogalma „elválaszthatatlanul összekapcsolódik teológiánkban”.
Jézus Krisztus nem félig emberi és félig isteni: ő teljesen emberi és teljesen isteni – szögezte le a metropolita. Hilarion szerint Krisztus emberi természete teljesen istenített, isteni természete pedig „humanizált”.
Amikor a szentáldozásban részesülünk, nemcsak elménkben és szívünkben egyesülünk Krisztussal, hanem testünkben is – emelte ki. A metropolita kiemelte: a katolikusok és az ortodoxok a terminológiában eltérnek, de „mindannyian osztozunk az egyesülés lehetőségébe vetett mély hitben”.
Nem elég ugyanakkor a szentáldozás vétele ahhoz, hogy elérjük a megistenülés állapotát – szögezte le –, míg Krisztus teljesen egyesül velünk, amikor teste és vére a mi testünkbe és vérünkbe kerül, mi nem mindig vagyunk képesek egyesülni vele. „Ő bennünk van, de mi gyakran kívül vagyunk rajta” – magyarázta.
Katekézise zárásaként a metropolita kijelentette: „csak méltatlan őrzői vagyunk annak a gazdag hagyománynak, amely magától Krisztustól és az egyház korai atyáitól szállt ránk.”
Piero Marini érsek, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottságának elnöke volt a hétfői szentmise főcelebránsa a Hungexpón.
Marini érsek, a Pápai Liturgikus Szertartások Hivatalának egykori vezetője homíliájában Pál apostolt idézte és arról beszélt: Krisztus Isten misztériuma, „ő Istennek az a terve, akit korszakok és nemzedékek óta előkészített a számunkra és most megmutatkozik szentjei előtt”. Ez a „most” – magyarázta – megfelel az „idők teljességének”, ami teológiai fogalom: az Ószövetség várakozásának és ígéreteinek beteljesedését, s egyben az új, messiási időszaknak, Isten idejének kezdetét.
Ádámmal vette kezdetét a bűn és a halál korszaka az emberiség számára – mondta –, Krisztus viszont, „amikor elérkezett az idők teljessége”, elindította az emberiség számára az üdvözültek korszakát. „Mi mindnyájan ehhez az új emberséghez tartozunk” – hangzott el a homíliában.
Az élet – hivatkozott az érsek Szent Pálra –, Krisztus húsvéti misztériumában, vagyis halálában és feltámadásában áll fenn, és ezért hordoz reményt a világ számára.
A szentmisén Lukács evangéliumából olvastak fel, amelyben az evangélista két részletre irányítja rá a hallgatói figyelmét, amelyeket Krisztus fényében érthetünk meg: az elsorvadt kézre és a szombat törvényére. A bibliai történet végén Jézus odafordul az elsorvadt kezű emberhez és így szól hozzá: „Nyújtsd ki a kezedet!” Az ember engedelmeskedik neki és meggyógyul.
A mai szentmisén – fogalmazott Piero Marini –, miközben közelít felénk az „isteni orvos”, ráébredünk, hogy az rucharisztia, amit bűneinktől megtisztulva fogadunk, „elsősorban nem az igazak számára fenntartott szentség, hanem útravaló számunkra, bűnösök számára”. Az érsek felhívta hallgatósága figyelmét arra, hogy mikor szentáldozáskor kinyújtjuk kezünket a megszentelt kenyér felé, engedjük, hogy megragadjon bennünket a feltámadt Úr keze, mert Őazért jön, hogy üdvözítsen bennünket, segítsen nekünk kilépni a nehézségek közül, amelyekben élünk, hogy megújult lelkesedéssel folytassuk hitünk életének útját – fogalmazott.
Az rucharisztia ünnepléséből meg kell tanulnunk – hívta fel a figyelmet az érsek –, hogy hitünk jövője nem csupán attól függ, hogy miképpen ünnepeljük a liturgiát, hanem inkább attól, hogy miképpen tudunk élni abból a liturgiából, amit ünneplünk.
„Ez az eucharisztikus kongresszus tanítson meg bennünket arra, hogy az eucharisztia ünneplése mindig azt jelenti: beteljesítjük a szeretet törvényét, amit az Úrtól kapunk, s amelynek továbbadása a többiek számára az Úrtól kapott feladatunk” – mondta homíliájában Piero Marini érsek, a hétfői szentmise főcelebránsa.
Kárpátaljáról érkezett Szabó Konstantin görögkatolikus pap szülőföldje magyarságának, egyházának megpróbáltatásokkal teli múltjáról, felzárkózó jelenéről, illetve reményteli jövőjéről beszélt tanúságtételében az eucharisztikus kongresszuson.
Mekkora önfegyelem kell ahhoz, hogy életed legnagyobb pillanatát a testvéreddel se oszd meg! – konferálták fel az eucharisztikus kongresszus hétfői programján a kommunista Szovjetunióban titokban, a családtagok tudta nélkül felszentelt kárpátaljai görögkatolikus papot, Szabó Konstantint, aki megjegyezte, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegyében az Ungvári Unió 375. évfordulóját, az egyházmegye 250 évvel ezelőtt történt kanonizációját, valamint Romzsa Tódor vértanú püspök boldoggá avatásának 20. emlékünnepét is ebben az évben ünneplik.
Romzsa meggyilkolása mérföldkő volt
1944 októberében a szovjet hadsereg megszállta az akkor Magyarország részét képező Kárpátalját, ahol azzal szembesültek, hogy ott a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye a domináns, amit a fiatal, alig egy hónapja szentelt püspök, Romzsa Tódor irányít. A Lembergi és Sztaniszlávi Görögkatolikus Egyházmegyéket addigra már beolvasztották az orosz pravoszláv egyházba, de ezt a kárpátaljai görögkatolikusokkal nem sikerült megtenni, ezért Romzsa püspököt meggyilkolták.
Megfogyva bár, de törve nem
A merénylet még elszántabbakká tette a papságot és a híveket. A szovjetek viszont elvették a templomokat, tíz papot koholt vádakkal letartóztattak, a paplakokat, ahol sokgyermekes papcsaládok éltek, rekvirálták. A papfeleségeket, akik főként tanítónők voltak, elbocsátották. 1949-ben megkezdődött a likvidálás, az egyházmegyéből 127 pap lett hitvalló, közülük 30 vértanú.
Katakombaszolgálat
Negyvenketten pedig megkezdték a katakomba szolgálatot – emlékezett vissza a nehéz időkre Szabó Konstantin. „Ebben a korszakban titokban szentelt püspökeink Chira Sándor, Orosz Péter, Szabó Konstantin, Szemedi János, Holovács József és Margitics Iván voltak, s mellettük 47 titokban szentelt pap teljesített szolgálatot” – idézte fel a görögkatolikus lelkipásztor, hozzáfűzve: a titokban teljesített szolgálatot a civil munka mellett kellett végezniük. Anyakönyv vezetésére nem volt lehetőségük, de megkeresztelték a párttitkár gyermekét, sőt a KGB őrnagy fiát is, „persze titokban, bezárt ajtó és befüggönyözött ablak mellett” – jegyezte meg némi éllel.
Negyven év rombolását nem lehet negyven év alatt helyreállítani
Az enyhülés éveire áttérve visszaemlékezett 1989 végére, amikor megtörtént a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye legalizációja, ezt követően már nem büntették a Szent Liturgia végzését. Az egyházmegye rehabilitációjára, bocsánatkérésre azonban nem került sor, és a néhány óra alatt elvett ungvári székesegyházat, valamint püspöki palotát is csak évek múlva sikerült visszaszerezniük. A pravoszlávok által elvett 440 templomból 117-et kaptak vissza, jelenleg 291 templomuk van, emellett 30 további épül. „Elég messze vagyunk a ’49-es állapotoktól” – jegyezte meg Szabó Konstantin, hozzátéve azt, amit neki többször is mondtak: „Amit negyven év alatt leromboltak, azt negyven év alatt nem lehet visszaállítani.”
Lassú gyarapodás
A lelkipásztor közölte, a szentségi élet Kárpátalján megőrizte hagyományos voltát, sok parókián lassan gyarapodóban van a havi gyónás, illetve a karácsonyi és húsvéti lelkigyakorlatok végzése is, valamint szépen növekszik a templombúcsúra történő felkészülés és ezen belül a gyónás és az eucharisztia vétele. A hívek kedvelik a zarándoklatokat, főleg az Istenszülő kegyhelyeire, különösen a magyarországi Máriapócsra, amely a Kárpát-medencei görögkatolikusság fontos lelki központja.
Háromszoros kisebbségben
Szabó Konstantin jelezte, Kárpátalján hármas kisebbségben élnek: mint magyar kisebbség a 40 milliós országban, mint görögkatolikusok a nagy pravoszláv tengerben, és mint magyar ajkú hívek a Munkácsi Egyházmegyében. Ezért 2016 szeptemberében Milan Sasik megyéspüspök az egyházmegye magyar egyházközségei és magyar hívei számára püspöki helynököt nevezett ki.
Tervek: kollégiumalapítás, iskolabővítés
Jelenleg az egyházmegyében 45 egyházközségben 23 parókián és 22 fílián 17 pap lát el szolgálatot, és kiterjedt intézményrendszerük van. A jövőbeni terveik között szerepel az ungvári egyetemi kollégium létrehozása, az óvodák működésének biztosítása, iskolarendszerük bővítése elemi iskolákkal, ifjúsági üdülőközpont a kerület részére, öregek otthona, napközi otthon létrehozása, a tiszaújhelyi kúria felújítása a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet részére, karitász központ kialakítása, valamint templomaik felújítása.
A görögkatolikus lelkipásztor azt mondta, amikor tanulmányozza politikus papjaik múltját, nincs mivel büszkélkednie. Viszont hitvalló és hithű papjaiktól, akik életéből erőt merít, az adott szó betartásának a fontosságát, a köteleség teljesitését és a kereszténységem el nem árulását tanulta – hangsúlyozta Szabó Konstantin.
Istenfélelem nélkül a kárhozatba irányítjuk életünket
Az ellenség ma is ugyanaz: a sátán, a gonosz, amely mint diabolosz, most is megosztani akar, eltéríteni a Jóistentől, faramuci társadalmat létrehozni, amelyben minden a feje tetején áll. Ahol minden, ami értek, ami szent, ami szép és jó az nem kell – nyomatékosította a hitvalló. Meghatódva elmesélte, édesanyja úgy távozott ebből a világból, hogy édesapja letartóztatása után ottmaradt egyedül egy másfél éves gyerekkel, majd végigüldözték Kárpátalján, sok helyen fel sem vették munkára, és ennek ellenére haláláig senki nem kért tőle bocsánatot.
Szembeszegülés a hazugsággal
A jövőről szólva azt a vágyát fejezte ki, hogy szülőföldjén, Kárpátalján olyan kormány legyen, mely az egyházat partnerként tekinti. „Aki értékeli azon törekvéseinket, hogy az egyház a közjót szolgálja. Gyereket és ifjúságot nevelnek erkölcsre, szépre és jóra, hitre oktatnak. Akik próbálnak szembe szegülni a rosszal, a hazugsággal, a természetellenes és istentelen jelenségekkel” – húzta alá a lelkipásztor nyílt színi tapsot kiváltva. Úgy vélte, ebben nyújt segítséget a szentségi élet, ugyanis istenfélelem nélkül a kárhozatba irányítjuk életünket és jövőnket. „Hol van szeretet, és tudunk áldozatot hozni, ott van a jövő” – hangsúlyozta Szabó Konstantin.
Örömöt, vígságot a világnak!
Tanúságtételét a görögkatolikus Szent Liturgia végén elhangzó imával zárta: „Krisztus Istenünk, ki magad vagy a törvény és a próféták teljessége, ki végrehajtottad Atyád egész üdvgondozását, töltsd be örömmel és vígsággal szívünket!” Ennek megfelelően a híveknek, zarándokoknak azt kívánta, hogy az Eucharisztikus Kongresszus sok örömöt és vígságot hozzon az egész világnak.
A hallgatóság óriási tapssal köszönte meg Kosztyu atya tanúságtételét, amely sokak szemébe könnyeket csalt.
