A békesség a legfontosabb örökségünk
– A NEK tematikus napjainak sorában elérkeztünk a Békesség napjához. Ez az egyik legfontosabb örökségünk, amit Urunktól, Jézus Krisztustól kaptunk, aki halála előtt így végrendelkezett: Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek – kezdte szentbeszédét Ternyák Csaba egri érsek.
Békesség az Atya közelségében
Jézus mindig az Atya akaratát kereste, ez volt az ő békéjének záloga. Ma mi is az Atya közelségében keressük a békességet. Amikor béke van, akkor életünk folyása egyenletes, harmóniában élhetünk, fejlődés, felelősségvállalás jellemzi környezetünket is. Szívünk békéje kihat a társadalom lelkiállapotára is. Ha a béke ott van az emberek szívében, akkor a népek között is könnyebben uralkodik a bizalom és az együttműködés. A békétlenség és az acsarkodás viszont nemcsak a népek életét teszi pokollá, de személyes kapcsolatainkat is megmérgezi. A béke nem a háború hiánya. A szív mélyéről kezdődik, és innen árad kifelé – hangsúlyozta az érsek.
Lépj a Forráshoz!
Mindannyiunk törekvése, hogy békességben legyünk önmagunkkal, a családunkkal és Istennel is. Hogyan segít bennünket ebben az eucharisztikus kongresszus? – tett fel a kérdést Ternyák Csaba.
– Ráirányítja a figyelmünket a szentáldozás, a szentségimádás és a jócselekedetek fontosságára. Mindegyik segít bennünket a béke megvalósításában. A napi szentáldozás táplálja a bennünk lakó új embert. Ezért kell rendszeresen magunkhoz vennünk az eucharisztiát. Ebben segítenek a szentmise békéről szóló imádságai is, melyek arra emlékeztetnek, hogy nem lehetünk méltók a Szent Test vételére, ha nem vagyunk békességben egymással.
A szentség bennünk munkálkodik
A szentség hatékonyan munkálja bennünk a békét. Azért köszöntjük egymást a béke jelével, hogy a feltámadt Krisztus töltsön el bennünket. Bárcsak örökké tartana a béke! Ezért imádkozunk ma együtt Assisi Szent Ferenccel, Kalkuttai Szent Terézzel, a mai nap szentjeivel, a kassai vértanúkkal és mindazokkal, akiknek szívében ég a béke vágya. Tégy engem, Uram, a Te békéd eszközévé! – zárta szentbeszédét Ternyák Csaba egri érsek a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keddi napját megnyitó laudes imádságon.
Forrás: Magyar Kurír
Fotó: Lambert Attila
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) tiszteletére szeptember 6-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban nyitották meg a Boldog Vladimir Ghika / In spiritu caritatis című kiállítást.
Ez alkalommal került sor az 1938-as budapesti eucharisztikus világkongresszus hangfelvételeit tartalmazó kiadvány, az Eritis mihi testes ünnepélyes bemutatójára is.
Ki volt Vladimir Ghika, akiről a tárlat szól, és akinek a személye az eucharisztikus kongresszusok történetéhez és hazánkhoz is kötődik? Legutóbb akkor hallhattunk róla, amikor a 2013. augusztus 31-én a boldoggá avatott román katolikus pap, vértanú ereklyéjét 2021 májusában elhelyezték az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jelképén, a missziós kereszten.
Az esztergomi bazilikában őrzött, Ozsvári Csaba ötvösművész által készített, hihetetlen művészi és spirituális értéket képviselő, bronzborításokkal díszített, relikviarekeszes tölgyfakereszt 2017 novemberében a magyar püspökök „ad limina apostolorum” látogatáskor Rómába, a Vatikánba is eljutott, ahol Ferenc pápa megáldotta. A NEK missziós szimbólumát a nagy szertartások idején a Hősök terén kialakított óriási liturgikus térben, az oltár mellett helyezik el. A magyar, illetve hazai vonatkozású szentek, boldogok, mártírok ereklyéinek sorában pedig, ahogy említettük, ott van a ’38-as budapesti események román származású hitvalló tanúja is.
A megnyitón és a könyvbemutatón házigazdaként az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatója, Rózsa Dávid köszöntötte a vendégeket, majd átadta a szót a NEK rendezvényeire érkezett bukaresti római katolikus érseknek, Aurel Percănak, aki rövid előadásában Ghika dicső-tragikus fordulatokban gazdag sorsának felvázolásán túl komplex személyiségének és széles tevékenységi körének arra a szegmensére hívta fel a figyelmet, amely a kiállítás anyagát is képezi: az alkotásaira. A lelkipásztor Ghika ugyanis figyelemreméltó költő, filozófus, író, drámaíró, zenész (orgonista) és képzőművész is volt.
Percă szerint az órásmesterek munkájára emlékeztető aprólékossággal, finomsággal kidolgozott, összetett jelentésű rajzainak, illusztrációinak megértése teológiai ismereteket igényel. Képein ugyanis többnyire meditációnak, misztikus megtapasztalásainak eredményeit örökítette meg. A tárlat tehát elsősorban az 1938-as eucharisztikus kongresszust is meglátogató egykori „monsignore” művészi oldalát mutatja be.
A Veres András győri megyéspüspök képviseletében felszólaló Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, mint az áldozatos papi élet felmutatóját és a szegények önzetlen támogatóját méltatta Ghikát. Idézte francia nyelven írt boldogmondás-parafrázisát: – Boldogok, akik örömet szereznek az igazsággal; boldogok, akik örömükkel szereznek örömet másoknak; boldogok, akik a szenvedésükkel szereznek örömet másoknak.
Simona Tănăsescu, a Budapesti Román Kulturális Intézet igazgatója – amellett, hogy maga is köszönetet mondott a tárlat elkötelezett kurátorának, Orbán Anna Máriának és minden közreműködőnek – örömét fejezte ki, hogy a budapesti kiállítás a NEK keretében, szinte napra pontosan nyolc évvel azután valósulhatott meg, hogy Ghikát boldoggá avatta Ferenc pápa.
Beke László művészettörténész egyebek mellett ugyancsak e boldoggá avatásra utalt, annak „okára”, merthogy Ghika nemcsak vértanú, hanem csodatévő is volt. Minden hazai és leendő külföldi érdeklődő figyelmébe ajánlotta a szeptember 25-éig látogatható tárlatot.
Az OSZK földszinti kiállítótermében elhelyezett kamaratárlat megidézi Vladimir Ghikát egy-egy személyes tárggyal, fotográfiával, tőle származó ereklyékkel, de mindenekelőtt a művészi munkáival, amelyek között a háborús sebesültek javára rendezett jótékonysági vásárokra készített, kirigami technikájú alkotásokat, saját írásait, könyveit illusztráló tollrajzokat, rézkarcokat, naptárlapokat, ex-libriseket, szimbolikus, tanító képsorozatokat egyaránt láthatnak a betérők.
A kiállítás a NEK, a Bukaresti Római Katolikus Érsekség, a Budapesti Román Kulturális Intézet és az OSZK együttműködésével valósult meg.
Vladimir Ghika 1873 karácsonyán Konstantinápolyban látta meg a napvilágot. Édesapja, Ioan Ghika herceg Románia meghatalmazott minisztere volt. Vladimir az ortodox egyházban részesült a keresztség és a bérmálás szentségében. Édesanyja alapozta meg mély vallásosságát. Lelkes ortodox volt, ám többnyire katolikus könyveket olvasott. Testvérével Franciaországban tanult; jogi, politikatudományi, orvosi, botanikai, filozófiai és történelmi tanulmányokat folytatott.
1902. április 15-én – ahogy ő vallotta, „ahhoz, hogy még ortodoxabb” legyen – a római Szent Szabina Templomban áttért a római katolikus vallásra. A filozófia szak elvégzése mellett doktorátust szerzett teológiából. Katolikus pap vagy szerzetes szeretett volna lenni, ám tervét édesanyja, minden befolyását latba vetve, hosszú éveken keresztül megakadályozta. Hogy anyjának ne okozzon szenvedést, X. Piusz pápa tanácsát követve laikusként apostolkodott. Misszióban járt Japánban, Kínában és Ceylonon. Bukarestben megnyitotta az első ingyenes beteggondozó intézményt (Betlehem Mariae), és letette a Páli Szent Vince kórház és szanatórium alapjait. A balkáni háború idején a kolerás betegek ápolásában segédkezett. Az első világháború idején diplomáciai küldetéseket vállalt, és Olaszországban segített a betegek, sérültek ápolásában; az avezzanói földrengés áldozatainak, a római tüdőkórház betegeinek és a háborúban megsebesülteknek nyújtott támaszt. Édesanyja halála után kilenc évvel, 1923. október 7-én szentelte pappá Dubois kardinális, Párizs érseke.
XI. Piusz pápa „nagy apostoli csavargónak” nevezte Vladimir Ghikát. 1931. május 13-án apostoli protonotáriussá nevezte ki. 1939-ig Franciaországban szolgált. Korát meghaladó gondolkodó volt. Sokat foglalkozott a világiak apostoli szerepvállalásával, valamint azzal a kettősséggel, amelyet a saját életében is hordozott, két különböző kultúrát és lelkiséget, két rítust is ismerve. X. Piusz pápától engedélyt kapott arra, hogy a latin mellett bizánci rítusban is misézhessen. Így ő volt az első birituális román katolikus pap. Részt vett számos eucharisztikus kongresszuson, többek között Budapesten is, 1938-ban. A második világháború kitörésekor Romániában tartózkodott, a bukaresti szegényeket, szenvedőket és betegeket segítette.
1952. november 18-án letartóztatták, hazaárulással és azzal vádolták, hogy a Vatikánnak kémkedik. Egy évig folytattak eljárást ellene, fogvatartói rendszeresen kínozták. 1953-ban három év börtönbüntetésre ítélték. Együtt raboskodott Godó Mihály jezsuita atyával, akivel barátok lettek. Vladimir Ghika a kínzások és az embertelen bánásmód következtében 1954. május 16-án, nyolcvanegy éves korában a zsilávai börtönben hunyt el. A börtön közelében temették el. Földi maradványait hozzátartozói 1968-ban Bukarestben helyezték örök nyugalomra.
Az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus mottóját felhasználó, CD-melléklettel ellátott, Eritis mihi testes (azaz: Tanúim lesztek) című kötet megszületéséről a kiadvány szerkesztője, Szabó Ferenc János zenetörténész beszélt. Az OSZK utóbbi időkben történt gyűjteményépítésének és -bővítésének köszönhető könyv a világrendezvény fellelt – rádiós, lakklemezre vett, filmhíradókban elhangzott és magángyűjteményekből előkerült – hanganyagairól szól. A kapcsolódó lemez Eugenio Pacelli magyar nyelvű, lelkesítő köszöntőjével, ünnepi szónoklatok és stúdióban rögzített beszédek részleteivel, az élő közvetítések hangulattükröző fragmentumaival eleveníti fel a nyolcvanhárom évvel ezelőtti eseményeket.
A szintén zenetörténész Kaskötő Marietta az eklektikus felvételek legfőbb értékét abban látja, hogy e sajátos „időutazás” által átfogó (hang)képet kaphatunk a korabeli magyar egyházzenéről. Huszonöt „szám” jelent meg a CD-n: a Harmat Artúr és Sík Sándor-féle népénektár dalai, két gregorián tétel, valamint a pápai és az alkalomra komponált kongresszusi himnusz.
Magyar Kurír
Fotó: Fábián Attila
Az eucharisztikus kongresszus Önkéntes Programjának két hírnöke: Ekler Luca és Dani Gyöngyi olimpiai arany- illetve bronzéremmel tértek haza a tokiói paralimpiáról. Az olimpiai bajnok atlétával a Cserkész Magazin munkatársa beszélgetett még az eucharisztikus kongresszus kezdete előtt.
Cserkész Magazin: Augusztus 31-én világcsúccsal szereztél aranyérmet távolugróként Tokióban. Milyen érzések kavarognak most benned? Hogy lehet feldolgozni ekkora sikert?
Ekler Luca: Még kicsit nehéz felfogni azt, hogy sikerült, és megcsináltam. Nagyon büszke vagyok a győzelmemre és arra, hogy paralimpiai bajnoknak mondhatom magam. Azt hiszem, még kell egy pár hét, mire felfogom. Hihetetlen és egyben varázslatos érzés.
– Az elsöprő győzelmed után hátra volt még egy versenyszámod, a 400 méteres síkfutás. A már megszerzett aranyérem motivált a további készülésben, vagy jobban esett volna a jól kiérdemelt pihenés?
– Az aranyérem csak tovább motivált arra, hogy jó eredményt érjek el. Nagyon szoros verseny volt várható, így az első és a hatodik hely között szinte tényleg bárhol végezhettem.
– Szeptember 5-én ér véget a paralampia. Merre tartasz onnan?
– A reptérről remélem, hogy a családommal és a barátommal megyek majd el, és egy darabig biztosan maradok Budapesten, hiszen mire hazaérek, már elkezdődik a NEK, ahol én is vállaltam feladatot.
– Két grandiózus nemzetközi programban veszel most aktívan részt: a tokiói paralimpia az egyik, a budapesti NEK pedig a másik, amely utóbbinak önkéntes hírnöke vagy. Látsz valamilyen hasonlóságot a két nagy esemény között?
– Azt látom, hogy mindkettő egyformán fontos nekem, és szívügyemnek érzem, hogy kiálljak értük, és részt vegyek bennük. Remélem, hogy a parasport hírét és a kereszténység ügyét, a hitemet is vinni tudom másoknak.
– A Cserkészek-NEK podcastjában meséltél a cserkészmúltadról és a kalandjaidról a szombathelyi 51-es Sík Sándor csapatban. Mi a legfontosabb készség, tudás vagy tapasztalat, amivel a cserkészkedés során gazdagodtál, és azóta is hasznosítani tudod?
– Nem tudnék egy képességet kiemelni; nagyon komplex és nagy teret lefedő az a tudás, amit a cserkészettől kaptam. Azt hiszem, ők nemcsak az életre, hanem minden helyzetre felkészítettek; nagyon hálás vagyok azért, hogy egy ilyen közösség tagja lehetek. A legszebb éveimet, emlékeimet, a legjobb barátaimat köszönhetem nekik. És nem utolsósorban a hitemet is. Nélkülük nem lennék az, aki most vagyok, és nem tartanék ott, hogy paralimpiai arannyal megyek haza.
Forrás és fotó: magazin.cserkesz.hu
Szeptember 8-án, a Rózsák-terei Szent Erzsébet-templomban a Jérôme Beau, Bourges érseke által celebrált, majd 10-én a Hungexpón a Jean-Claude Hollerich bíboros által bemutatandó szentmisét kísérik Pejtsik Péter Budapest Klezmer Mise tételei.
Pejtsik Péter zeneszerzővel, a Magyar Kurír munkatársa beszélgetett a mise születéséről, zenéről, 1938 óta be nem gyógyuló sebekről. A mise születéséről az Oscar-díjra is jelölt művész elmondta: – Erdő Péter bíboros indítványára és felkérésére született a mű, de azt is el kell mondanom, hogy először nem ez. A felkérésre először azt kezdtem el összegezve megírni, amit az Ó- és Újszövetség kapcsolatáról, az évezredes utakról és terhekről, a különböző istenképekről gondoltam, éreztem. Amikor a vázlatokat megmutattam a bíboros úrnak, ő meglepődve kérdezte: „Ó, hát ez ilyen monumentális? Számomra a klezmer egy könnyed, táncos muzsika!” Erre átírtam az egészet, csak az Agnus Deit tartva meg. Nagyon örülök, hogy ez így történt, mert ez a változat egészen új dimenziókat nyitott számomra az egyházzenében, de a hitéletben is.
Az alkotó humorára utal, amikor arról beszélt, hogy a közkeletű mondás szerint „csak jó és rossz zene van”, de – tette hozzá Pejtsik Péter – ha alaposabban megvizsgáljuk, ez a mondat pont nem mond semmit, hiszen mindenkinek más a jó és a rossz zene, kultúrától, szubkultúrától függően. Sőt, amikor valaki rossznak nevez egy olyan zenét, amit más jónak talál, szoktam tréfásan mondani, hogy „ne légy rosszista burkoltan arra utalva, hogy a másik ember kultúrájában akár központi érték is lehet az, ami neked szemét, s ezzel adott esetben az ő egész kultúráját minősíted.
A beszélgetést teljes egészében ITT OLVASHATÓ
A Budapest Klezmer Mise előadásai a szeptember 8-ai bemutatón nem regisztrációköteles, előzetesen érdemes a részvételi szándékot jelezni Pejtsik Péter honlapján. EHHEZ KATTINTS IDE!
Magyar Kurír
Fotó: Csendes Krisztina
„A kongresszus még több bátorsággal tölti meg az emberek szívét”
Az Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus vendégei, előadói méltatták az eseménysorozatot.
Hilarion Alfejev, Volokalamszki metropolita, a moszkvai patriarchátus képviselője
– Hálásan köszönöm Erdő Péter bíborosnak a lehetőséget, hogy az eucharisztia ortodox megközelítéséről előadást tarthattam. A katolikusok és az ortodoxok felfogásában vannak megegyező és nagyon eltérő pontok, utóbbi például Isten tanításainak értelmezése. Ma az volt a célom, hogy a hívőknek bepillantást engedjek a gazdag ortodox kultúrába, amit az irodalom, a vizuális művészetek, a költészet ugyanúgy kifejeznek, akár az egyházi dogmák.
A kongresszus résztvevői a világ minden tájáról érkeztek, többségük katolikus, de olyanok is akadnak, akik egyéb keresztény kultúrákhoz tartoznak. Ez a sokszínűség lenyűgöző. Ennek a sokféle embernek viszont szüksége van a párbeszédre, mert a nyugati és keleti értelmezések nagyon eltérnek egymástól, nem értik meg egymást, de olyan is előfordul, hogy ignorálják egymást. Minél többet találkozunk, beszélünk, minél jobban ki tudjuk fejezni magunkat, annál jobban megértjük egymást.
Magyarország mindig is közel állt a szívemhez, gyakran járom a különböző városok templomait. Megtisztelő, hogy lehetőséget kaptam, hogy beszélhessek a világeseményen és az is, hogy a Zeneakadémián az orosz patriarchátus kórusa csütörtökön színpadra lép. Örülök, hogy egyházunk minél több tagja lehetőséget kap arra, hogy a Kongresszuson részt vegyen és Budapestet is megcsodálhassa.
S.E. R. Piero Marini, római katolikus érsek
– Előzetesen arra számítottam, hogy ez a kongresszus más lesz, mint a korábbiak, amiken valaha részt vettem. Az elmúlt években figyeltem a szervezőbizottság munkáját és láttam, hogy minden korábbinál lelkesebben, hatalmas érdeklődéssel készülnek az eseményre. Az első napok tapasztalatai után látom, hogy előzetes számításom teljes mértékben beigazolódott, bármerre nézek professzionális, alázatos, komoly hozzáállású embereket látok.
Olyan emberekhez van szerencsém beszélni, akik mélyen hisznek abban, amivel foglalkoznak, mindenkit áthat a rendezvény szellemisége. Fantasztikusak és érdekesek a programok, pedig a szervezők feladatát a járványhelyzet nem könnyítette meg. Hatalmas öröm számomra itt lenni Budapesten.”
S.E.R. Joseph-Marie Ndi-Okalla, Mbalmayo püspöke (Kamerun)
– Hogyan tudjuk közvetíteni a békét, a hitet? – ezek fontos kérdések számomra, amelyet ezen a kongresszuson is megfogalmaztam az előadásaimban. Nagy kihívásnak látom, hogy képesek leszünk-e a lokalitás mellett, globális szinten gondolkodni. Felelősnek érzem magam minden afrikai emberért. Sokan mondják, hogy Afrika szegény, valójában gazdag és lehetne még gazdagabb is. Itt az idő, hogy ezért dolgozzunk.
A templomi közösségeinkkel ezt tesszük. A gospel-kórussal szeretetről énekelünk, ezért imádkozunk. Fontos feladatunk, hogy az oktatást és az egészségügyi ellátást elérhetővé tegyük az emberek számára. Elsődleges annak elfogadtatása, hogy a békééért, az igazságosabb viszonyokért valamennyiünknek tennie kell. Ez egy nagy kihívás.
Mary Healy, biblikus teológus
– Szerencsés vagyok, hogy állhattam már egyházi világesemény színpadán, tudom, hogy az, hogy a nők aktívan részt vegyenek a közösség életében még mindig szokatlan, vagy csak kevés felelősséggel járó tevékenységet végezhetnek. Sajnálatosnak tartom, mert szükségünk van arra az ajándékra, amellyel a nők tudnak hozzájárulni az egyház gazdagodásához. Elszomorít, hogy a nőket szexuális tárgynak tekintik, vagy azt várják el tőlük, hogy ugyanúgy teljesítsenek, mint a férfiak. Mindkét felfogás hatalmas hiba.
Az egyháznak fel kell ismerni a nők zsenialitását és kijelölni számukra a megfelelő helyet a szervezeten belül. A területemen, a bibliai tanulmányok területén a korábbinál sokkal több nő van ma már jelen. Törekszem arra teológusként, hogy a Biblia szövegét alapvetően női szemszögből közelítsem meg. Sajnos sok kolléganőm még mindig a világtörténelmileg hitelesített módon olvassa a Szentírást, ami nem feltétlenül párosul a megfelelő hittel. Amikor egy nő, a keresztény tudomány megfelelő eszközeivel, a hit szemüvegén keresztül olvassa a sorokat, akkor egy egyedülálló, csodálatos perspektívát hoz létre, amelyre az egyháznak és a világnak is egyaránt óriási szüksége van.
Mons. Szabó Konstantin görögkatolikus áldozópap, sislóci káplán (Ukrajna, Kárpátalja)
– Nagyon örülök, hogy tele van a terem és a sorok között sok fiatalt láttam. Bízom benne, hogy a kongresszus még több bátorsággal tölti meg az emberek szívét. Változásra van szükség! Nagyon bízom benne, hogy ezzel a kongresszussal elindul ez a folyamat.
Az Oltáriszentség életvitel, de azt megelőzi a szentgyónás, amikor bocsánatot kérek. Bocsánatot kell kérni és el kell fogadni a bocsánatot. Nem szabad őrizni a haragot a szívünkben. Ez az első lépés. Ha elindulunk ezen az úton, akkor ez a hétköznapi életben csúcsosodik majd ki. Ennek nagyon fontos kiindulópontja lehet ez a mostani alkalom, ahol mindenki nyitott szívvel van jelen.
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) harmadik napján, szeptember 7-én, a laudest követően Gérald Lacroix bíboros, Québec érseke tartott katekézist a budapesti Hungexpón.
A békéről és a kiengesztelődésről szóló előadásában a drogok és az erőszak által megnyomorított kolumbiai szegények között végzett szolgálatáról is beszélt. Barátai vidám embernek ismerik Gérald Lacroix bíborost, aki egyébként önmagáról is így nyilatkozik: „Vidám ember vagyok, ez isteni ajándék… onnan jön, hogy szeretjük Istent.”
Már fiatalon érezte, hogy szeretne segíteni a szegényeken. Tanulmányai során megismerkedett egy misszionáriussal, aki akkor már évek óta Kolumbiában szolgált, és csatlakozott hozzá. Kilenc éven át szolgálta az embereket egy katonai gerillaszervezet által ellenőrzött háborús övezetben. Ott szólította meg az Úr. 1988 óta szolgál papként. 2011 óta a Québec-i Főegyházmegye főpásztora, Kanada prímása.
Váljunk a béke követeivé
A bíboros katekézise elején közös meditációra hívta a jelenlévőket, hogy az eucharisztiát szemlélve „elmélyítsük a hitünket, és megízleljük Isten kegyelmét”.
Az alapkérdés így hangzik: Ki az eucharisztia? Válaszként a bíboros azt javasolta, hogy a „meditáció központjába helyezzük magát Krisztust, aki tanít minket, aki a békénk forrása!” Mivel ő a középpont, rögtön a testvériségre kell gondolnunk – folytatta az előadó –, ahogy arról Szent Pál is ír a Galatáknak szóló levelében: „nincs többé különbség zsidó és görög, rabszolga és szabad, vagy férfi és nő között, mert Krisztus Jézusban mindannyian egyek vagytok” (Gal 3,28). Ez az egység a kegyelemből ered, az eucharisztia tiszta, ingyenes, szabad, szomjúságot csillapító, mélyből előtörő forrásából, Isten szívéből, szeretetéből.
Ez a forrás pedig kimeríthetetlen, végtelen, örökkévaló, ingyenes; bátran járulhat hozzá mindenki, aki a békére szomjazik – mondta a bíboros. Az eucharisztia a béke szentsége, forrása és iskolája, tanította XVI. Benedek pápa. Elsimítja az ellentéteket, felébreszti a szeretetet, megerősít abban, hogy a béke követeivé válhassunk. Az eucharisztia nem látványosság, hanem a szeretet megélésére hívó felszólítás, arra hív, hogy nagylelkűen osztogassuk a világnak a „drága békét”.
Béke veletek!
Minden szentmise kezdetén a pap így köszönti a híveket: Békesség nektek! Ez a feltámadott Jézus szava, aki az apostoloknak megjelent. A tanítványok zárt ajtók mögött, félelemmel telve gyűltek össze, amikor a Mester belép közéjük, és gyengéden, végtelen kedvesen békét ajánl nekik. Jézus a megdicsőült testében jelenik meg, Tamás apostolnak megmutatja sebeit, s Tamás a hús-vér testet megérintve hitvallást tesz. Íme az eucharisztia: Krisztus élő testét vesszük magunkhoz.
Jézus hűsége, ragaszkodása
A történtek után az apostolok félelme örvendező bizonyságtétellé változik, hitük már megingathatatlan, Jézus gyógyulást és békét hozott a szívükbe. Ha rátekintünk Jézus életére, láthatjuk, hogy ő ismerte minden egyes ember legbelső vágyát, szükségleteit; táplálta, gyógyította, megvigasztalta azt, akivel találkozott. Ezek a hűség, a ragaszkodás gesztusai az ő részéről, mindaz, ami az embereknek fontos – hangsúlyozta a bíboros. Mint mondta: a IV. eucharisztikus imádság fejezi ki legteljesebben ezt a gyengéd odaadottságot.
A béke nem a konfliktusok hiánya
Gérald Lacroix elmélkedésében eloszlatta azokat a kételyeket is, amelyek afelé terelik az embert, hogy az áhított békét utópiának tekintse. Igaz, a világ jelenleg is forrong, tele van igazságtalansággal, háborúkkal, korrupcióval, menekültválsággal, ugyanakkor sokan fáradoznak a békéért, a kiengesztelődésért, ami az emberek szívének mélyében gyökerezik.
– Gondoljunk csak az emberi jogok védőire, például Martin Luther Kingre, aki a faji megkülönböztetés botránya ellen emelte fel a szavát; vagy VI. Pál pápára, aki az ENSZ-ben ezt mondta: az emberiség feladata, hogy véget vessen a háborúknak, máskülönben a háborúk pusztítják el az emberiséget. Soha többé háborút! Soha többé háborút! A bíboros hozzátette, a béke nem a konfliktusok hiányát jelenti, hanem aktív folyamat, a családok, a közösségek közti békét segíti elő. Jézus maga mondta: veletek maradok a világ végezetéig. Ezért nem utópia a béke, ez az alapja a kiengesztelődésnek, amely az eucharisztiából forrásozik.
Isten az ő békéjét adja az egyháznak, és minden keresztényt arra hív, hogy az igazságosság tettei, a jó cselekedetek által továbbadják ezt a békét. Tehát ne csak imádkozzunk a békéért, hanem vegyünk aktívan részt a béke közvetítésében, erre indít az eucharisztia – hangsúlyozta katekézisében a bíboros.
Kéz a kézben
Ezt az aktivitást a szentmisében való hívő részvétel gesztusaival is példázta: a kezek a liturgia folyamatában való szerepéről szólt – a kézről, a kezünkről, amellyel keresztet vetünk, amellyel mellünket verve megvalljuk bűnösségünket, Isten felé emelve imádkozunk, megnyitva életünket előtte, az ő nagy terve előtt. Kézfogás által megosztjuk egymással Krisztus békéjét, megnyílunk a másik ember felé, ami keresztény életünk sarkalatos pontja: elengedhetetlen, elkerülhetetlen, sokszor súlyos kihívás.
– Ne feledjük, a körülöttünk élők Isten családjához tartoznak, s az eucharisztia ünneplése egységet, mélyebb közösséget hoz létre velük – hangsúlyozta az előadó. – A kéz szerepe az áldozásnál egyértelmű, ugyanakkor valamiképpen a kezünkbe kapjuk a mise végén az áldást is, hogy általa a béke eszközei lehessünk a világ számára.
A reménytelenség kísértésének legyőzése
Gérald Lacroix elmélkedésében felelevenítette misszionáriusi éveit, amikor Kolumbiában szolgált, gyötrelmes időszakokat élve át az Andokban, ahol 85 kis falu tartozott hozzá, s ahol szinte mindennaposak voltak a gyilkossággal járó esetek. A reménytelenség kísértését csak a Jézussal való személyes kapcsolata, a napi szentmise bemutatása, az eucharisztia vétele által tudta legyőzni.
A válasz
– Tudom, hogy igaz: minden forrásom belőled fakad! – utalt a NEK mottójára. Ezt a hitvallását megerősítendő arra buzdította a jelenlévőket, hogy amikor azzal találkoznak, hogy valaki azt mondja, Isten elhallgatott, vak, süket, sőt halott, nincs jelen, ódivatú és még meg sem tartja az ígéreteit, akkor így válaszoljanak: – Felajánlom az érzékszerveimet, a hűségemet, a hitemet, lerombolom az előítéleteimet, kitárom a szívemet a szegények felé, s így tanúskodom az Úr életteli jelenlétéről.
Az utóbbival kapcsolatban Ferenc pápát idézte a bíboros: – Ez a lélek belső kegyelmének legtökéletesebb megnyilvánulása”; „menjetek, adjátok táplálékul magatokat az embereknek!
Gérald Lacroix bíboros katekézise végén egyedül, majd a jelenlévőkkel együtt is elénekelte a 2008. évi québec-i nemzetközi eucharisztikus kongresszus himnuszát.
Magyar Kurír – Körössy László
Fotó: Lambert Attila – Magyar Kurír
