Az Úr pizzériája

Sako bíboros felidézte, hogy Jézus mondata, a „béke legyen veletek” többször is felhangzik a szentmise során, de ők maguk iraki keresztényként háborús körülmények között élnek, az „ő drámájuk évek óta tart”: folyamatos az elvándorlás a környező országokba.

Azt az esetet is felelevenítette, amikor egyik napról a másikra 120 ezer keresztény vonult ki Moszulból és a Ninivei-síkságról, maga mögött hagyva mindent, biztonságos menedéket keresve. Több mint három évig maradtak többek közt Kurdisztánban a 2017-es felszabadulásig – mondta a bagdadi érsek. Egyházuk hitéről szólva kiemelte, ők is az antiochiai Krisztus-hitet követik, amelyre a szinoptikus evangéliumok leírásának megfelelően az emberiből az Isten felé haladó, történetileg felemelkedő Jézus személye jellemző. Megjegyezte: különbség csak a szóhasználatban van.



Sako bíboros „történelmi léptékűnek” nevezte Ferenc pápa idén márciusi iraki látogatását, amelynek jelentősége – álláspontja szerint – abban áll, hogy támogatja az üldözött egyházat, amely továbbra is a bizalmatlanság és a gyanú légkörében szenved.

Összegzésképp Sako bíboros úgy fogalmazott: az eucharisztikus kongresszus alkalom kell legyen arra, hogy elmélyítse az egységet Krisztussal, megerősítse a közösséget és az egységet a többi kereszténnyel az egyházhoz tartozás által.

– Minden eucharisztikus ünneplés az utolsó vacsora ünneplése, amely magában hordja az osztozás és az együttlét jelentését – zárta tanúságtételét a káld egyházi vezető.


A béke Isten jelenlétének felismerése

A Fülöp-szigeteki Cebu érseke, Jose Serofia Palma a NEK keddi szentmiséjére „a béke és az öröm üdvözletét” hozta, lévén, a város volt az 51. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus házigazdája.



A Fülöp-szigetek – tette hozzá – idén ünnepli kereszténységének 500. évét. Homíliájában elmondta: örül annak a csodának, hogy az Úr „a világjárvány ellenére összegyűjtött bennünket itt, a nagy múltú és gyönyörű Budapesten, hogy elmélkedjünk és ünnepeljük az Eucharisztia csodálatos ajándékát”.
A szentmisében – melyen Szent Márk, Szent István és Szent Menyhért kassai vértanúkat is ünnepelték – a békéről szólva azt mondta: az nem a fájdalom és a szenvedés hiányát jelenti, hanem Isten jelenlétének felismerését a fájdalomban és a szenvedésben.



Az érsek a Jézus és Máté közötti missziós beszélgetést idézte az evangéliumban. Elmondta: minden fájdalom és szenvedés ellenére az Úr arra biztatja apostolait, hogy ne féljenek és aggódjanak, „mert ha az Isten számon tartja a verebeket, mennyivel inkább engem és téged, akik bensőséges kapcsolatban vagyunk mennyei Atyánkkal. Mihelyt tudatosítjuk magunkban, hogy az Atya gyermekei vagyunk, akkor semmilyen fájdalom vagy szenvedés sem tudja megzavarni vagy elpusztítani azt a békét, amely Isten szívéből fakad, »mert ha Isten velünk ki ellenünk? (Róm 8,31)

– Az Eucharisztiában – zárta homíliáját – bőségesen megáldottak és betöltöttek bennünket Isten kegyelmének forrásai, ezáltal meghívást kaptunk arra, hogy a béke csatornái legyünk mások számára.


Isten megérdemli a tőlünk telhető legjobbat

Johannes Hartl, az Imádság Háza alapítója a NEK keddi fakultációinak sorában Isten szépségének felfedezéséről beszélt.

Hartl arról beszélt: hitünk középpontjában áll a kérdés, hogy ki az Isten, és hogyan ismerhetjük meg őt. Pontosan ez az oka az egész üdvösségtörténetnek, különösen a megtestesülésnek. Jézus testet öltött – mondta Hartl –, hogy megmutassa az Atyát: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyben részesítettél, mivel már a világ teremtése előtt szerettél” (Jn 17:24).



A Johannes Hartl által alapított imaház által rendezett konferenciák és az ott készített médiatartalmak Jézus szépségére és kiválóságára összpontosítanak. Az ottani tapasztalatok alapján Hartl elmondta: 
– Gyakori, hogy a külső szemlélők elsősorban egyfajta erkölcsi kódexnek tekintik a kereszténységet, mint a parancsolt dolgok és – főleg! – a tiltások listáját. Jézus azonban nem azért halt meg a kereszten, hogy a bűnök súlya alatt roskadozó emberiség erkölcsi terheit tovább növelje.

Isten megérdemli hódolatunk legmagasabb szintű kifejezését. Az, ahogyan a hódolatunkat kifejezzük, képet ad a fenségről is, akinek hódolunk. Az Ószövetségben Isten maga diktálja le Mózesnek, hogyan építse fel szentélyét, amiről szinte zavarba ejtő hosszúságú leírást ad. Nemcsak az a fontos, hogy imádjuk, hanem az is sokat elárul, hogy hogyan tesszük ezt – szögezte le. Szerinte Isten megérdemli a tőlünk telhető legjobbat,„és nem szabad, hogy kifogást találjunk, a dolgokat valóban professzionális módon kell végeznünk – fogalmazott.


Az eucharisztia és a Szentlélek együtt jár

A szentségek, különösen az Oltáriszentség, illetve a Szentlélek elválaszthatatlan kapcsolatáról tartott érdeklődést kiváltó előadást Jean-Luc Moens matematikus, a CHARIS mozgalom volt moderátora.

Eucharisztia és Szentlélek címmel tartott előadást a kongresszus keddi napján Jean-Luc Moens matematikus, a CHARIS (Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Megújulás Szolgálat) korábbi moderátora, aki hét gyermekkel és tizenegy unokával büszkélkedhet.



A tanúságtevő előadásában felvezette, nincsenek szentségek Szentlélek nélkül, amelynek eljövetelét az epiklézis, a Lélekhívás segít elő. Rámutatott, ez a kézrátételre utaló mozdulat, amely a gyógyító Jézusra emlékeztet, bérmáláskor, pap- és püspökszenteléskor, a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatásakor és házasságkötéskor is felbukkan és természetesen az Oltáriszentséggel, is kapcsolatban áll! Moens az előadásán felidézte, valamint le is vetítette azt a lourdes-i szentmisejelenetet, amelyen az látszik, hogy az első epiklézis során az ostya a levegőbe emelkedik. Megjegyezte, az esetet hivatalosan még mindig nem ismerték el, mint eucharisztikus csodát.

Moens arra is felhívta a figyelmet, hogy a keleti egyházak szerint a liturgiában az epiklézis során történik meg az átváltozás. A katolikus liturgiára utalva azt is hangsúlyozta, hogy található benne egy második epiklézis is, amely így hangzik: „Add, hogy mi, akik az ő testét és vérét magunkhoz vesszük, Szentlelkével eltelve egy test és egy lélek legyünk Krisztusban.”

Az egyházhoz hasonlóan, ahol a sok hívő közösséget alkot, úgy a kenyérben, az ostyában is sok búzamag van, ebből lesz egy kenyér – vont párhuzamot a karizmatikus előadó, majd hozzáfűzte: ugyanígy egyek leszünk a mennyben is. – Nekem nagy kedvem van odamenni! És nektek? – kérdezte, amire nagy helyeslés volt a válasz.

A Szentlélek egy testté tesz minket – folytatta gondolatmenetét Moens –, összegyűjt minket, hogy megéljük a kommuniót, a szentáldozást, a mennyország előszobáját. Moens idézte Szent II. János Pál pápát, aki azt mondta, a szentáldozással a Szentlelket is befogadjuk. – A szentmisében ugyanis a Szentlélek is jelen van, minden szentáldozás egy pünkösd is, és „amikor magunkhoz vesszük Jézust, a szívünk mennyországgá változik – húzta alá a tanúságtevő.

– Hogyan lehetséges, hogy sok katolikust nem vonz a szentmise? – tette fel a kérdést Moens, amit meg is válaszolt azzal, hogy a hívek közül sokak nem élnek példamutató életet és ez elriasztja a többieket. Pedig az ősegyházban nem volt más, csak eucharisztia – emlékeztetett az előadó. Hozzátette, a járvány idején négy hónapig nem volt szentmise, csak YouTube-on követték a liturgiát. A járvány enyhülésével viszont sokan nem tértek vissza a templomokba, a szentmiséket továbbra is csak a YouTube-on nézik.

Moens szerint a megoldás az, ha a hívek jobban megnyílnak a szentségekre, amelyek nem mágikus rítusok: ahhoz, hogy hatékonyak legyenek, a mi együttműködésünkre is szükség van. – Ha az ember megtér, a szentség elkezd hatni az életében – nyomatékosította. Példaként hozta fel a gyermekkeresztelést, amit a szülők, keresztszülők kértek a nevünkben, de mi kaptuk meg Isten ajándékait, a hit, a remény és a szeretet erényét. Ugyanez történik az epiklézis során is – húzta alá –, függetlenül attól, hogy a pap vagy a hívő mennyire szent, az átváltoztatott kenyér és bor mindenképp Krisztus teste és vére.

A második epiklézisben is eggyé kellene válnunk – hívta fel a figyelmet a CHARIS egykori moderátora – ezért fontos, hogy megnyíljunk egymás felé. A szentmisében a Test, Jézus teste két dolog: az átváltoztatott ostya és a mi közösségünk – mutatott rá, kiemelve, hogy a Szentlélek a közösség minden tagjára rászáll, azokra is, akikre mi esetleg haragszunk. Moens lelkesen felidézte első miseélményét: morcos, hisztis gyerek volt, mert erővel vitték el. A szentmise végére azonban jókedve lett, mert úgy érezte: „itt biztos történt valami!”

A CHARIS mozgalom nevében, valamint a Szentatya kérésének megfelelően Moens azt kérte, nyíljunk meg a Szentlélek felé: – Osszátok meg a kegyelemnek ezt az áramát! A lélekkeresztségre, vagyis a karizmatikus megtérésre biztatva Moens azt mondta, ne féljünk kérni a Szentlélektől, de nem szabad beszorítanunk a szívünkbe. Úgy fogalmazott, hogy amikor a Szentlélek elkezd cselekedni bennünk, akkor „nem fog minket megrázni”, hanem „úriemberként fog viselkedni”, ami azt jelenti, hogy lassan megváltozik az emberekhez való kapcsolatunk, az imaéletünk.

Szentlélek Úristen, jöjj! – imádkozta a szónok.

Moens úgy vélte, az eucharisztia egy folyamatos pünkösd: minden szentáldozás egy kérés a Szentlélek kiáradására. Ezt a gondolatmenetet a szentmise liturgiáján is végigvezette. Az első lépés a személyes megtérés, a bűnbánat. (– Jó, hogy van néha mozgás a misén, hogy felébredjünk! – jegyezte meg humorosan.) A második lépés meghallgatni Isten igéjét az ige liturgiájábanban, ahol Isten az ő papja által szól hozzám. A felajánlás során pedig a közös papság papjaivá válunk – fogalmazott –, ahol saját magunkat is fel tudjuk ajánlani. – Ahhoz, hogy a Szentlélek eljöjjön, teljesen meg kell nyílnunk – mondta.

Az epiklézis és az átváltoztatás után pedig az áldozás következik: Krisztus testén lángol a Szentlélek, mi pedig a kommunió során „megesszük a Szentlelket is” – vonta le a következtetést Jean-Luc Moens.

Beszéde végén a Szentlelket hívó imára hívta fel a hallgatóságot Moens, akit óriási vastapssal jutalmaztak (Szent)lelkesítő előadásáért.


Kisboldogasszony ünnepén

Vessző kél majd Izáj törzsökéből és hajtás sarjad gyökeréből. Az Úr Lelke nyugszik rajta: a bölcsesség és az értelem lelke, a tanács és az erősség lelke, a tudás és a jámborság lelke, s eltölti őt az Úr félelmének lelke. (Iz 11,1-3)

Az emberi szívből mindig árad a remény – kezdte a fenti próféciára vonatkozó szentbeszédét Stanisław Gądecki poznańi érsek, a Lengyel Püspöki Konferencia elnöke a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szerda reggeli laudesében. A főpásztor ezt a reményt első körben Acház király fiának, Ezékiásnak (Hiszkijának) a születéséhez kötötte, akinek uralkodásától sokat vártak, és ezek a remények be is teljesültek: Ezékiás vitte véghez Júdeában az első nagy vallási reformot, ő szüntette meg az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, kivágatta a szent fákat, és darabokra törette a rézkígyót.



Gądecki érsek szerint ez az időben távoli történet két dologra tanít minket. Egyrészt hogy a békét ne háborúra készülve érjük el, hanem úgy, hogy Isten törvénye érjen el az emberek szívébe, és azt tartsuk is be. Ekkor lesz lelkünkben shalom, azaz messianisztikus béke, amely „nemcsak a háború hiányát jelenti, hanem az emberiségnek az Istennel, az embereknek egymással, valamint az embernek a természettel való összhangját is”.

Másrészt azt is tanítja nekünk ez a történet – véli a lengyel főpap –, hogy „a tekintélynek engednie kell az erkölcsi törvény által vezettetni magát”. Leszögezte, az igazságosság mindenki által egyaránt elismert törvénye nélkül az emberek semmiben nem képesek teljes és biztos egyetértésre jutni. Ez a rend csak Istenben maradhat fenn. Ha elszakadunk Istentől, önmagunktól is elszakadunk – mutatott rá Gądecki érsek.



A próféciára vonatkoztatva kijelentette, az csak Jézus személyében teljesült be. „Ma teljesedett be ez az Írás fületek hallatára” – idézte Szent Lukácsot. Mint fogalmazott, csak neki van birtokában a Szentlélek teljessége; a szentek nem az „Ő lelkének teljességét”, hanem „az Ő teljességét” kapják meg. A főpap hangsúlyozta, Jézus a Szentlélek által az erőszaknak mint a célok eléréséhez szükséges lehetséges eszköznek minden formáját elutasítja, sőt – fűzte hozzá – „határtalan, könyörületes szeretettel békét fog hozni, egészen odáig menve, hogy saját vérét áldozza a mi vétkeinkért”. A keresztáldozattal pedig minden nemzet véget nem érő zarándoklatba kezdett „Sion hegyére”, azaz az Egyházba, ahonnan az Evangélium fénye a kegyelemteljes szeretet révén való békekötést tanítja.

A lengyel főpap Szent Bonaventurát idézve azt mondta: – Annak megértése, hogy Krisztus mint jel jelen van a szentségben, nem okoz nehézséget, de annak elfogadása, hogy ő valóban ott van a szentségben, ugyanúgy, mint a mennyben, igen nagy nehézséget jelent; és ily módon, nem könnyű abban hinni, hogy ez a legdicséretesebb dolog. Azaz – mondta – a Jézussal való együttlét nem merülhet ki a szentáldozásban, arra kell törekednünk, hogy egész életünket eucharisztikussá tegyük, hogy cselekedeteink a szívünkben élő Jézusról tanúskodjanak.

Gądecki érsek szerint az emberek közti békéhez először a szívekben kell változásnak bekövetkeznie, ehhez pedig minden embernek és csoportnak Krisztust kell szolgálnia. Enélkül a béke sérülékeny lesz, mivel a személyes önzés és emberi hiúság a társadalmi struktúrákra negatív hatást gyakorolnak.



Végül a lengyel főpásztor az izajási próféciát a nap ünnepeltjére, a Szűzanyára is vonatkoztatta: a Szűzanya születése a Fiú születésének másolata lett. – Minden emberben (…) a gyermeki identitás rejtetten mindig jelen van – mondta az érsek, hozzáfűzve, az élet az első ajándék, amit kapunk. Krétai Szent Andrást idézve kijelentette: – Ma felépült a világmindenség teremtőjének tabernákuluma; ma az Isten felfoghatatlan tervének ereje által a teremtés a Teremtőnek új lakhelyet készít”, és ezért mi mindannyian a Szűzanyának, a Béke Anyjának gyermekei vagyunk.

Fotó: Thaler Tamás


A keresztre szegezett Test történelmi test volt

A magyar felmenőkkel rendelkező David-Maria Jaeger ferences szerzetes Tel-Avivban, zsidó családban nőtt fel. Középiskolai tanulmányai után elsöprő hitbéli változáson ment keresztül és áttért a keresztény hitre.

A NEK szerda délutáni fakultációjában az eucharisztiát – XIII. Leó pápa „Mirae Caritatis” enciklikája nyomán – úgy írja le: – Bizonyos értelemben a megtestesülés folytatásának és kiterjesztésének kell tekinteni. Az eucharisztiában Krisztus Teste egyszerre sok helyen van jelen, vagyis mindenütt, ahol a szentséget megszentelik – idézte.



A szerzetes előadásában felemlítette, hogy az eucharisztikus kongresszusok kifejezetten ezt ünneplik:
– Krisztus igazi áldozatát, igazi Testét és Vérét, amely mindenütt jelenvalóvá válik, ahol az Ő személyében felajánlják. Az eucharisztiát, s nem mint eszmét vagy eszményt, bármilyen nemes vagy felemelő is legyen az, hanem mint valódi áldozatot és valódi jelenlétet.

– Az eucharisztikus áldozat – szögezte le – „titokzatos módon ugyanaz az áldozat, amelyet az emberiség Megváltója egy bizonyos napon – az emberi történelem folyamán belül egy bizonyos pillanatban – egy bizonyos helyen, a Föld egy bizonyos pontján ténylegesen felajánlott.

David-Maria Jaeger olvasatában az eucharisztia a maga misztériumában szükségszerűen tartalmazza az Úr földi életének újbóli bemutatását – sőt, úgyszólván újrajátszását. „Mert a keresztre szegezett Test történelmi test volt – olyan, amelyet a benne és általa leélt egész élet alakított ki, fogantatásától kezdve egészen a Kálváriáig” – fogalmazott. Így folytatta: – Mi hitben és nem látás szerint járunk az Úrral, és soha nem élvezhetjük a tanítványok megismételhetetlen kiváltságát, akik ’ott voltak.’ Az az idő nincs többé, nem lehet "visszalépni".


A türelem, a Szentlélek ajándéka

Charles Maung Bo Mianmar első bíborosa katekézisében a türelem erényéről beszélt. A türelmes ember – mondta –, sok fájdalmat és szenvedést képes panasz nélkül elviselni, lassan haragszik meg, azt várja, hogy Isten vigaszt nyújtson és megbüntesse a bűnt.

Charles Maung Bo, az Ázsiai Püspöki Konferencia elnöke az előző, Cebuban megrendezett Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus pápai legátusa volt a világesemény utóhatásáról elmondta, a Fülöp-szigetek továbbra is az egyik legnagyobb katolikus közösséggel bíró ország, aktív hitélettel. A bíboros bevezetőjében csodálattal adózott a magyarországi katolikus egyház múltja és tanúságtétele előtt, amikor az szembenézett a szenvedéssel és az elnyomással.



Charles Maung Bo bemutatta a burmai egyházat és hazáját, amely az elmúlt hetven évben és különösen az elmúlt hét hónapban, nagy kihívásokkal néz szembe. Fegyveres konfliktusok, járvány, gazdasági összeomlás, természeti katasztrófák nehezítették a mianmariak életét. A dél-kelet-ázsiai buddhista többségű országnak 55 millió lakosa van, amely 135 különböző etnikai csoporthoz tartozik. A fiatal keresztény közösségük a nehézségek ellenére folyamatosan gyarapodik. Az elmúlt időszakban számos erőszakos cselekmény irányult ellenük, templomaikat feldúlták, otthonaikból elűzték őket. A bíboros kiemelte, Ferenc pápa különös szeretettel viszonyul a burmaiak iránt, 2017-ben a peremvidék prófétájaként meglátogatta a peremvidéken élő 70 ezer burmai katolikust. Az elmúlt hónapok politikai zavargásai kapcsán a pápa hétszer szólalt meg és misét mondott Mianmarért, a türelmében próbára tett burmai egyházért.



Charles Maung Bo bíboros katekézisében a türelem jó példájaként beszélt a Csomóoldó Mária tiszteletéről, amelyet a Németországban tanult Ferenc pápa tett világszerte ismertté. Egy festmény örökíti meg azt, ahogyan Mária oldja a csomókat, amelyeket az angyal nyújt át neki. Ezeket a teológia szerint az ősszüleink engedetlenségükkel idézték, azáltal, hogy a gonosz tanácsára hallgattak. A Szűzanya türelmes engedelmességgel oldja ki ezeket a csomókat, a megváltás Mária türelme által jön el. Bo bíboros beszélt arról is, mindannyiunk életében vannak csomók, ezek közül sokat – mások mellett –, valójában mi magunk kötünk csapdahelyzetbe kergetve önmagunkat. Ferenc pápa azt mondta: „Mária által szívünk minden csomója, lelkiismeretünk minden csomója kioldható. Isten irgalmának semmi sem lehetetlen! Még a legbonyolultabb csomókat is kioldja az ő kegyelme."

Mi a türelem? A Szentlélek ajándéka, kegyelem, nem a várakozás képessége, hanem a jó magatartásé, miközben várakozunk – mondta a bíboros. Teréz anya leckét adott számunkra a türelemről. Átitatta szolgálatát a türelem, évtizedeken át tette a dolgát, annak ellenére, hogy felismerte a változás, ha egyáltalán bekövetkezik, lassan történik a szegények és elnyomottak helyzetében. Türelemre van szükségünk ahhoz, hogy megértsük Isten bennünk végzett tevékenységét – idézte a bíboros Teréz anyát. Az élet nem gyorsétterem. Türelmes zarándoklat.

Bo bíboros rávilágított arra, hogy a világjárvány azokat is megismertette a türelemmel, akik soha nem gondoltak erre. Kapcsolatainkat megsebezte a Covid, bezártságra, mosolyunk elfedésére kényszerültünk. Szorongás, éhínség jelent meg az életünkben. A híveket különösen próbára tette ez a helyzet, a bezárt templomok nagy kihívássá tették az eucharisztia megünneplését. A járvány olyan lelki hasznokra tanított meg, mint az otthoni imádkozás, amely során a templomban, „az oltáron történő kenyértörés helyett a gyógyulás kenyerét, a közösség kenyerét, a vigasztalás kenyerét, a kölcsönös támogatás kenyerét, az Ige kenyerét törjük meg.” Mélyebben tudatosult Isten jelenléte a családi imádkozásokban, összhangban azzal, amit Jézus mondott: "Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük".

Bo bíboros Ferenc pápa gondolatát idézte, aki szerint a pandémia választás elé állított bennünket, hogy az önzés és pazarlás kultúráját folytatjuk vagy új utakra lépünk.



– Hitünk szerint – mondta a folytatásban Bo bíboros – a türelem a keresztény hagyomány egyik nagy erénye. Ez a hit egyszerű dolgokat tanít nekünk: „Szeressük egymást. Legyünk türelmesek, ahogyan Mennyei Atyánk is türelmes.” Az Újszövetségben két görög szót fordítanak türelemnek jegyezte meg Bo bíroros – hupomonē "alatta maradást", állhatatosságot, a terhek elviselését jelenti. A Galatákhoz írt levél 5. fejezetének 22. versében használt makrothumia szót úgy fordítjuk, hogy "hosszú indulat", a képesség, hogy valaki hosszú ideig képes visszatartani az indulatait. A türelmes ember sok fájdalmat és szenvedést képes panaszkodás nélkül elviselni, lassan haragszik meg, azt várja, hogy Isten vigaszt nyújtson és megbüntesse a bűnt.

Bo bíboros kitért arra is, hogy Isten türelme irántunk egészen elképesztő. Az első emberpár bűnbeesése után számukra kínált isteni kegyelmi szövetséget hozta példaként. Láthatjuk türelmét Noéban és a bárkában, amint várják, hogy az özönvíz visszahúzódjon és az evangéliumokban is, amikor Jézust, Isten Fiát elutasítják és elhagyják. A bíboros hozzátette: „Látjuk az egyházzal szemben mutatott türelmét is, nem mond le rólunk akkor sem, amikor kudarcot vallunk.



A bibliai példák sorából az előadó kiemelte azokat, akiket Isten nagy küldetéssel bízott meg, amelyhez türelemre volt szükségük. Ábrahám, idős korára kapta meg az apaság ajándékát és fiát fel kellett áldoznia. Mózes könyörgött Istenhez, amikor megbüntette őt Isten, türelemmel viselte azt. Jób példája is elhangzott, aki akkor sem volt hajlandó Isten átkozni, amikor elveszítette családját, vagyonát, egészségét. Mianmar bíborosa rávilágított, hogy a türelem életerő, ott van a világegyetem véget nem érő mozgásában. A születésünkben, ahogy embriótól eljutunk a kifejlett ember állapotáig. A földműves példájában, aki várja, hogy az elvetett magból termés legyen. A földbe vetett mag türelmes várakozása hozza el az életet adó szemeket. Ezek a szemek várakoznak, hogy kenyérré váljanak, a kenyér pedig az Eucharisztia kenyerévé, amely az örök életet hirdeti.


Az Úr pizzériája

Moysés Azevedo, a Katolikus Shalom Közösség alapítója szerdán, az eucharisztikus kongresszuson elhangzott tanúságtételében a fiatalok evangelizációjáról beszélt.



1980-ban a brazíliai Moysés Azevedo azt a felkérést kapta érsekétől, hogy a Nemzeti Eucharisztikus Kongresszus szentmiséjén, Fortalezában a fiatalok nevében adjon ajándékot Szent II. János Pál pápának. – Mit adhat ajándékba a pápának egy alig húsz esztendős fiatalember? – birkózott a feladattal Moysés. Arra jutott: élete és fiatalsága felajánlásával akar válaszolni Isten hívására, „hogy bátran és találékonyan” végezze az evangelizációt.

Tanúságtételében felidézte: amikor felajánlotta életét Péter utódának lábánál az eucharisztia oltára előtt, megszületett a Shalom Katolikus Mozgalom. A vállalása egy pizzéria megnyitásával kezdődött, ami valójában evangelizációs központ – mondta a közösség alapítója. Moysés Azevedo hozzátette: A fiatalok találkozóhelye missziós tér „az öröm, a kreativitás és az igazság kimondása jegyében.”

Szendvicstől az élő kenyérig

Az első hely megnyitásáról elmesélte: – Amikor a fiatalok betértek hozzánk, mi, hozzájuk hasonló fiatalok fogadtuk őket, készen rá, hogy örömmel szolgáljunk, meghallgassuk örömeiket és fájdalmaikat. Két szendvics vagy pizzaszelet között mindig nyílt rá alkalom, hogy tanúságot tegyünk arról az örömről, amelyet Jézus élő személye és az ő evangéliuma hozott a mi életünkbe és fiatalságunkba. Megdöbbentő tapasztalatként beszélt Azevedo arról, hogy az asztal mellett szendvicsezéssel kezdődő beszélgetések gyakran közös imádsággal folytatódtak az eucharisztia élő kenyere előtt abban a kápolnában, amely diszkréten meghúzódott a pizzéria szomszédságában.



A kegyelem kiáradása

– Ezekből tapasztaltuk meg, hogy az isteni irgalom gyógyító balzsam a legmélyebb sebeinkre is. A közösségi élethez tartozik a misszió is, amennyiben szükségét érezzük, hogy másokkal is megosszuk a kapott kegyelmeket. Ezek a fiatalok azután meghívták a szüleiket és a barátaikat is, így fejlődött a Shalom Közösség – fűzte hozzá. Arról is szólt, hogy „az igehirdetés, a szentségimádás, az eucharisztia ünneplése és a testvéri és missziós közösség lett a testté lett evangélium kisugárzásának forrása” a közösségben. Minden egyes nemzedéknek szüksége van arra, hogy evangelizálják – szögezte le. Ferenc pápát idézve úgy fogalmazott: a fiatalok jelentik az egyház jelenidejét.

Hallják meg szavunk korunk „Tamásai”!

A közösség küldetése kapcsán annak alapítója arról beszélt, hogy Tamás az az apostol, akinek a tanúságtételek, barátai szava ellenére is komoly kétségei támadtak Jézus feltámadásával kapcsolatban. Az Úr nyolc nappal később megjelent Tamásnak, aki megérinthette az ő sebeit. Jézus arra emlékeztette a kétkedőt és a többi apostolt, amit az utolsó vacsoránál mondott: „Ez az én testem.”

– Amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, mi is az Úr feltámadt testének tagjai leszünk ebben a világban. Azért, hogy korunk ’Tamásai’ a mi szavunkat hallva és a mi pillantásunkkal találkozva, a mi eucharisztia által áthatott életünket látva, megérinthessék az Úr ’megnyitott oldalát’. Megtapasztalhassák a találkozást a feltámadottal, aki meghalt értünk a kereszten – fogalmazott tanúságtételében Moysés Azevedo.

Fotó: Ambrus Mátia és Thaler Tamás


Az örökimádásban húsvéti békét kapunk

Az örökimádás, az eucharisztia előtti állandó áhítat fontosságát hangsúlyozta Justo Antonio Lofeudo.

A köznyelvben „normalitásnak” nevezett időszak alatt az emberek többsége úgy élt, mintha Isten nem is létezne, hitük folyamatosan gyengült, és az aposztázia csupán egy tünete volt ennek a periódusnak – mutatott rá Justo Antonio Lofeudo, a Legszentebb Eucharisztia Misszionáriusai szerzetesközösség alapítója a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szerdai fakultációján. Az örökimádás világméretű mozgalmának fő szervezője hozzátette, először Szent II. János Pál pápa, majd XVI. Benedek pápa is meghirdette az evangelizációt, utóbbi „azokban a régiókban, ahol előtte még ez nem történt meg. A felhívása kiterjedt azokra a régiókra is, ahol ahol a mélyre nyúló keresztény gyökerek ellenére a szekularizáció miatt az emberek komoly hitbéli válságot éltek meg”. Ezeknek célja a Jézus Krisztussal és az egyházzal való kapcsolatuk megújítása volt.



Lofeudo atya leszögezte, a koronavírus miatti korlátozások következtében a helyzet csak romlott, sok templom továbbra is zárva tart, ahol pedig az újranyitás már megtörtént, nagyon kevés hívő látogatja a szertartásokat, kevesebb, mint amennyit a hatóságok által szabott kapacitásbeli korlátozás engedne. Hangsúlyozta, nem megoldás az interneten keresztül közvetített szentmise vagy szentségimádás, ezt a hanyatlást csak az állíthatja meg, ha közösségeink középpontjába az Istent helyezzük. Mint mondta, meg kell honosítani a szentségimádás gyakorlatát minden egyes plébánián, ez létfontosságú a hit fennmaradásához. és annak megerősítéshez is, és ahol csak lehetséges, a szentségimádásnak folyamatosnak kellene lennie, mindenféle megszakítás nélkül.

A szerzetes tapasztalatait megosztva arról számolt be, hogy amikor megszakítás nélkül imádják az Urat, az egyház képes megújulni, és ilyenkor nemcsak a plébániák, hanem a családok és az egyének életében is alapvető változás tapasztalható. Lofeudo atya szerint fontos, hogy egyre gyarapodjanak az olyan plébániák, ahol a lelkipásztorkodás az eucharisztia folyamatos ünneplésében és imádásában gyökerezik, és abból is táplálkozik, mert így meg tudunk küzdeni az eucharisztia áhítatának hiányával, és vissza is tudjuk állítani annak régi fényét. Fel kell hívni a hívek figyelmét Krisztus valódi jelenlétére az Oltáriszentségben, és emlékeztetni arra, hogy Őt dicsőíteni méltó. Még akkor is, ha „az Oltáriszentség imádását néha fáradtságos feladatnak is éreznénk, vagy nem látnánk egyértelműen annak gyümölcsét” – szögezte le Lofeudo atya, hangsúlyozva, „az Úr önmagáért akkor is dicsőítést érdemel, mert Ő a mi Teremtőnk, Megváltónk és Üdvözítőnk, és Ő örök szeretettel szeret minket”.



Tapasztalataiból kiindulva az örökimádás mozgalom vezetője arról számolt be, a legnagyobb kegyelem, amelyet bárki, különösen hívő emberként, az örökimádás-kápolnákba belépve megtapasztalhat, az a béke, „a húsvéti béke”. Egy híve arról mesélt neki, amíg ő elutazott, egy templomba nem járó ismerősét kérte meg, helyettesítse őt hetente egy órára. Visszatérve az ismerős azt mondta neki, hogy szeretne feliratkozni heti egy órára, mert az a béke, amely a kápolnában honol, semmihez sem fogható. Egy másik személyes tapasztalás pedig egy pszichológus beszámolója volt az Oltáriszentség imádására visszavezethető egyedülálló terápiás hatásról: egy súlyos depresszióban szenvedett beteg olyannyira felépült, hogy végül éjjeli imádásra is feliratkozott egy Buenos Aires-i örökimádás-kápolnában.

– Akinek sikerül békére lelnie, az végül a béke hordozójává válik, illetve az Úr azzá teszi. És a béke nemcsak ahhoz adott személyhez jut el, aki ebben a kegyelemben részesült, hanem rajta keresztül a családjához, a környezetéhez és másokhoz is – hangsúlyozta Lofeudo atya. Ám arra is rámutatott, ezek az örökimádás-kápolnák nemcsak a béke, hanem más kegyelmek kiáradásának a központjai is.

– Az örökimádás által a Jézussal fennálló kapcsolatunk tovább erősödik, valamint hozzájárulunk az evangelizációhoz is – mutatott rá a mozgalom vezetője.

Lofeudo atya az örökimádás missziójával kapcsolatban megjegyezte, annak két pilléren kell állnia. Fel kell nyitni az emberek szemét az Úr valódi jelenlétére az Oltáriszentségben, illetve az állandó szolgálat megszervezése, hogy mindig legyen legalább egy imádó az Úr színe előtt. Akik elkötelezik magukat heti egyórányi imádásra, egy az eucharisztiában jelenlevő Krisztus köré fonódó, szeretetre és hitre épülő töretlen lánc részévé válnak, amelyben tisztelettel, hálával és elismeréssel adóznak az Úrnak Isteni nagyságáért és irántunk tanúsított örök szeretetéért – zárta szavait Justo Antonio Lofeudo atya.

Fotó: Thaler Tamás


„A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Isten nagy ajándéka” – Előadói és résztvevői visszajelzések a kongresszusról

Mohos Gábor püspök: Ez a kongresszus az Isten nagy ajándéka

– Mindannyiunknak nagyon nagy élmény az, hogy részt vehetünk ezen a kongresszuson – nyilatkozta a NEK titkárságának vezetője. – Azt tapasztaljuk, hogy a Jóisten tényleg velünk van. Ez egy konkrét tapasztalat itt és most; többekkel beszélgettem és azt a visszajelzést kaptam, hogy sokkal nagyobb élményt élnek át, mint amire számítottak – tette hozzá, mindenkit arra buzdítva, hogy látogasson el a NEK-re és kapcsolódjon be a szertartásokba.

– Nem is nagyon találok szavakat, de az biztos, hogy ez a Jóisten nagy ajándéka. Isten szeret, meglepő ajándékokat adni nekünk, de nem szabad elfelejteni, hogy nagy mértékben múlik rajtunk minden változás. Nem kézbe kapjuk az ajándékot, hanem a Jóisten összehív minket, hogy működjünk együtt és közösen tegyünk valamit – folytatta Mohos püspök. Kiemelte: a rendezvényen mindenki rálelhet arra, mit kell tennie ahhoz, hogy a kongresszus után jobb lehessen a saját élete. Hogyan tudja megélni a hitét, vagy éppen a szeretetet és hogyan tudja ezt közvetíteni a világ felé.

Úgy fogalmazott: – Mi külön-külön kicsik vagyunk, de együtt hatalmas változásokat tudunk elérni és úgy gondolom ennek a kongresszusnak talán ez a felismerés a legnagyobb ajándéka. Ha a Jóisten hív minket és mi mindent beleadunk, abból valami gyönyörű dolog fog születni.

Dabóczi Kálmán: A Kongresszus kiindulópontja a közösségnek, az újfajta hálózatszervezésnek

A Hetvenkét Tanítvány Mozgalom elnöke szerint az egész kongresszus hihetetlen lehetőség, kiindulópontja a közösségnek, az újfajta hálózatszervezésnek, az újfajta evangelizációnak. Mint elmondta, minden olyan aktivitás, mint például a „Bízd Rá Magad” mozgalom, „lehetőséget ad arra, hogy ami jó azt összegyűjtsük és így közösen sokkal többeket érünk el”.

– A cél az, hogy olyan hálót alkossunk a társadalmon keresztül, ami azt keresi és közvetíti, amiben közösek vagyunk, és nem azt, amiben különbözünk – szögezte le. Úgy véli, sokkal több mindenben létezhet összefogás, akár felekezetek között is – úgy is mint az életvédelem, a családvédelem, vagy éppen a természetvédelem.

– Ennek a kongresszusnak az eucharisztia áll a középpontjában, egyben figyelmeztet arra is, hogy mindannyian testvérek vagyunk, fel kell ismernünk a szívünk mélyén ezt a hasonlóságot és így az összes aktivitásunk egy teljesen új keretbe tud illeszkedni – tette hozzá, kiemelve: hiszi azt, hogy bármilyen közös aktivitás hatalmas társadalmi erőt és lendületet tud adni. – Az élet védelme, az értékek egyre mélyebb megismerése és megtartása kell álljon a középpontban – zárta szavait Dabóczi Kálmán.

Gérald Lacroix bíboros, prímás: Felemelő érzés, hogy végül együtt imádkozhatunk

– Hatalmas dolog, hogy egy világjárvány idején a szervezőknek sikerült azt elérniük, hogy ne kelljen törölni az eseményt, csak egy évvel elhalasztani – mondta el Quebec érseke, aki, mint elmondta, jó ideje nem hagyta el Kanadát, ez az első nemzetközi rendezvény, amire elutazott.

– Felemelő érzés, hogy végül együtt imádkozhatunk, együtt énekelhetünk, együtt ehetünk, megölelhetjük egymást és az, hogy közösségben lehetünk, ez megerősíti és felerősíti a hitünket – mondta, hozzátéve: a maga részéről csak gratulálni tud Erdő Péter bíborosnak és a szervezőknek, hogy „a körülmények ellenére egy ilyen színvonalas eseményt létrehoztak.”

Louis Raphael Sako bíboros: Célom, hogy bátorítsam a keresztényeket otthon

– Az eucharisztia küldetése nagyon fontos, büszkeség egy keresztény életben – nyilatkozta Louis Raphael Sako bagdadi érsek. Elmondta, szeretne néhány nagyon fontos üzenetet hazavinni a híveknek Irakba a budapesti kongresszusról, mint például a béke megtalálását az életünkben.

– Itt Európában az embereknek természetes, hogy szabadok és békében élnek, de az én hazámban háború van és félelem. Mi mindannyian emberek vagyunk és jogunk van olyan alapvető emberi jogokhoz, mint a méltóság és a szabadság. Ez olyan kardinális ideológiája ennek az eseménynek, amit mindenképpen szeretném, ha Irakban is elterjedne – és az is célom, hogy bátorítsam a keresztényeket otthon, hogy maradjanak erősek és tartsanak ki a hitük mellett – szögezte le Sako bíboros.

Jose Serofia Palma érsek: Sokan jöttek volna a Fülöp-szigetekről is

– Gyönyörű hagyománya a kongresszusnak, hogy az az ország, amelyik a legutóbbi rendezvény helyszínéül szolgált, tiszteletét teszi az aktuális eseményen – mondta a Fülöp-szigeteki Cebu érseke, aki szerint ha a világjárvány nem tört volna ki, legalább ötszázan utaztak volna ide a Fülöp-szigetekről. Felidézte: az eredeti dátumra, 2020-ra, már egy nagyobb csoportot sikerült is összeszervezni, de sajnos csak kevesen tudtak végül jönni.

– Én személy szerint nagyon örülök, hogy itt lehetek, mert minden egyes helyszínnek megvan a maga varázsa és atmoszférája. Nem is szeretném összehasonlítani egymással, mert minden országban egy teljesen más élménnyel gazdagodik az ember – mondta.

Damian Stayne: A Kongresszus a különleges kegyelem pillanata

– Ez a kongresszus a különleges kegyelem pillanata, amelyért hálát adunk Istennek – mondta a Coret Lumen Christi katolikus karizmatikus közösség alapítója. Így folytatta: – Imádkozom, hogy mélyebb kinyilatkoztatást hagyjon minden résztvevő szívében. Vezesse őket arra, hogy kivegyék a részüket Isten népének a Szent Eucharisztia csodálatos misztériumába vetett hitének elmélyítésében.
     

Kövessen minket a Facebookon is!