Szakmai konferencia a libatenyésztőknek
Farkas Sándor államtitkár köszöntőjében a magyar baromfiágazat helyzetét ismertette. Elmondta, hogy a magyar élelmiszer-export legnagyobb hányadát jelenleg ez az ágazat éri el. Szólt a jövőben igénybe vehető állami támogatásokról, annak részleteiről is. Mindenkit a munka folytatására biztatott, mert véleménye szerint ez a sikertörténet nem ért véget.
Csányi József polgármester a városi vállalkozások fontosságáról szólt, amelyek közül az egyik zászlóshajó az Integrál Zrt. Elmondta, hogy Félegyháza elsősorban agrárváros. Középiskoláink között van a mezőgazdasági szakiskola is, ahol magas szinten lehet elsajátítani az állattartáshoz, növénytermesztéshez szükséges ismereteket.
Dr. Horváth Sándor elnök-vezérigazgató arról adott tájékoztatót, hogy hízottliba-előállításban világelsők vagyunk. A pandémiás időszak bebizonyította, hogy ha valamivel érdemes foglalkozni, az az élelmiszer-ágazat, ezen belül is a baromfiszektor. Libatenyésztő partnereiket az elmúlt időszakban sújtotta a pandémia, a madárinfluenza, de ennek ellenére derekasan dolgoztak és helytálltak.
A vezérigazgató gondolatai után Dobos Otília, a feldolgozóüzem vezetője ismertette a libafesztivál huszonkét éves történetét, annak fontosságát méltatta. Tájékoztatót adott a feldolgozóüzem működéséről is.
s. r.
Fotó: Fantoly Márton