A találkozás ünnepe

Hosszú sorban állás után végre elkezdődött, amit már oly régen beharangoztak nekünk, és vártunk: Forráspont, Ákos koncert. Az énekes a tőle megszokott energiával nyitotta meg az estét, mégis talán a legnagyobb tapsot a jelenlévőkhöz szóló kérése kapott: – Imádkozzunk azokért, akik azt hiszik, mi vagyunk az ellenség. Nem mi vagyunk. A mi hitünk nem árt senkinek. Egyetértő morajlást lehetett hallani az Arénában.

A katolikus ember „nyunyókája”

Ákos és zenekara után az est meglepetésvendége lépett színpadra: Lackfi János. Az író, költő, műfordító megjegyezte: ilyen sem volt még, hogy Ákos az ő előzenekara. De megdicsérte, hogy jó munkát végzett. Majd rövid, ám de velős elmélkedését rögtön azzal a kijelentéssel kezdte, hogy szerinte az Oltáriszentség a katolikus ember nyunyókája. Mintha az Atya kivágott volna egy darabot magából, hogy ha félnénk, legyen, ami erőt adjon. De elgondolkodhattunk azon is, milyen lenne, ha Jézus történetét szuperhősös filmként forgatnák le. Az általa felolvasott írásán mindenki jól szórakozott: tényleg, akár így is lehet nézni a történéseket.



Találkozások Jézussal

Proszenyák Róbert megrendítő tanúságtételében arról mesélt, hogy egy futóversenyen kómában esett. Részletesen elmesélte a tapasztalatát a túloldalról, azt, hogy visszatérése után hogyan vált hívővé. Feszülten hallgatta több ezer fiatal a tanúságtevőt: – Az volt életem legvalóságosabb élménye, amikor a poklot láthattam meg. A kézzelfogható, jelen való világ csupán káprázat ahhoz képest. A Forráspont második tanúságtevője a német származású Sophia Kuby, a European Dignity Watch (EDW) élet- és családbarát civil szervezet alapítója volt. Sophia 2000-ben tért meg, megtérése gyökeres változást hozott az életében. Még középiskolásként került kapcsolatba Istennel egy amszterdami zarándoklaton. Az ottani szentmisén úgy döntött, hogy beáll az áldozók sorába áldást kérni, azt ugyanis tudta, hogy mivel nincs megkeresztelve, nem áldozhat. Mellkasán keresztezett karokkal jelezte a papnak, hogy nincs megkeresztelve. Amikor odaért, a pap áldás helyett Sophia szeme elé tartotta az Oltáriszentséget és azt kérdezte tőle: – Hiszed, hogy ez Jézus teste? Sophia meglepődött a kérdésen. Hirtelen átjárta a hit átütő ereje. – Igen – válaszolta. – A bensőm teljesen megremegett, visszatértem a helyemre, térdre borultam, sírtam örömömben.



Csendbe borult aréna

Talán most lett igazán aktuális a kongresszus egyik mottója, hogy „Találkozások ünnepe”. Minden percben régi ismerősök találkozásának lehettünk szemtanúi, akik hosszú ideje nem látták már egymást – talán évek óta. Miközben ezeket a találkozásokat figyeltem, megakadt a szemem az oda kirendelt biztonsági őrökön, akik megszokták a tomboló fiatalságot a koncerteken (ez itt sem volt másképp), mégis döbbenten forgolódtak körbe, amikor tízezer fiatal néma csendben állt vagy térdelt az Oltáriszentség előtt, amíg a püspök imádkozott. Lehet azt mondani, hogy hátborzongató, ahogy hatvanezer ember ujjong, amikor a csapata gólt lő. De talán még hátborzongatóbb, ha egy stadionnyi fiatal – táncolás és dicsőítés után – csendben imádkozik.

Kaszab Luca


A találkozás ünnepe

Megérkezett Erdélyből a zarándokvonat, amelyen 800 fiatal utazott. Böjte Csaba vezetésével a Keleti pályaudvarról elindultak a Kossuth-térre.



Böjte Csaba ferences szerzetes utazás közben nyilatkozott. A Corona InterCity általában három vagonból áll, de erre a különleges alkalomra – és persze a sok száz zarándok miatt – tizenkét további vagont is hozzákapcsoltak a szerelvényhez. – Velünk utazik a Magyar Államvasutak igazgatója is, éppen most szemléljük – na, nem a jegyeket, hanem a kedélyeket – tette hozzá még út közben Csaba testvér, a vonaton uralkodó remek hangulatra utalva. A zarándokok énekeltek, imádkoztak, nagy örömmel várták a találkozást – tudatta.



Böjte atya csapatához – kérésére – mintegy 700 felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és vajdasági középiskolással csatlakozik a vasárnapi pápai szentmise előtt a Rákóczi Szövetség. A fiatalok vasárnap reggel a Kossuth-téri Andrássy-szobornál találkoznak a sok száz erdélyi zarándokkal, onnan indulnak el közösen a Hősök-terére, a pápai szentmisére.


Ölelés

Megtáncoltatta és megénekeltette a híveket a szenvedélybeteg fiatalok megmentésével foglalkozó Cenacolo Közösség. Dellatorre atya és az alkoholizmusból kigyógyult Georg tanúságtétele kiáradó életvidámságuk miatt is emlékezetes.



Rendkívül jó hangulatú, a zarándokokra és hívekre is átáradó tanúságtétel keretében mutatkozott be az észak-olaszországi Cenacolo (Ölelés) Közösség. A mozgalmat csaknem negyven évvel ezelőtt alapította egy apáca, Elvira anya, aki életét a szenvedélybeteg fiatalok megmentésére tette fel. Addig kopogtatott, míg kaptak egy lerobbant házat. Elvira nővér érezte, hogy ott sok életet fognak megmenteni.

Az eucharisztikus kongresszus pénteki napján mostani vezetőjük, Andrea Dellatorre atya vezetésével mutatkoztak be, mégpedig nem is akármilyen módon. Már műsoruk elején – mert nem egy egyszerű előadásról volt szó – szó szerint megmozgatták a közönséget, felkérésükre táncukat az érdeklődő zarándokok is követték.



40 év, 72 segítő otthon

Dellatorre atya ismertette, közösségük negyven év alatt annyira elterjedt, hogy hetvenkét helyen vannak jelen, és mindenütt jó kapcsolatot ápolnak a helyi püspökkel. Hangsúlyozta, Jézus éjjel-nappal járja az utakat, és az irgalmas szamaritánushoz hasonlóan ő sem közömbös senki iránt, akinek szüksége van rá.
Ezért ők is ezt követik: közösségükben a fiatalok megértik Jézus szavát, meglátnak egy utat, amin járniuk kell.

Kritika helyett csend és meghallgatás

A közösség vezetője kiemelte, az eucharisztiában szent csönd üli meg a termet. Ez azért fontos a szenvedélybeteg fiatalok számára eddig nem volt senki, aki csöndben fogadta volna őket, az első szó mindig a kritikáé volt. Itt végre nem ezt kapták. Aláhúzta, az a tapasztalás, amit a fiatalok kapnak az eucharisztiában, beleömlik az ő sebeikbe és gyógyítja. – Isten akkor is szeretett, mikor hibákat követtél el, de ezek a hibák kijavíthatók, Isten szeretete pedig nem múlik el soha – nyomatékosította a lelkipásztor. Mint elmesélte, a szenvedélybeteg fiatalok úgy kerülnek oda, hogy gyermekkorukban valami megtört, és lehetetlenné vált Istenhez hozzáférni. Nem tudtak életükben örömre lelni. Jézus viszont oda vezeti őket, ahol lenniük kell – mondta Dellatore atya.

Ezután újabb dal, újabb mozgatás következett: „Jézus szeret engem! Alleluja! Jézus szeret téged! Alleluja!” – énekeltük, amit ölelés, pacsi és kézfogás kísért.

Őrült szeretet

– Ne féljetek Isten gyengédségétől! Szent Józsefnek is voltak kétségei, és ezeknek a fiataloknak az életében is voltak nehézségek – szólt Dellatorre atya, de rögtön hozzátette: – Jézus olyan őrülten szeret minket, mint a szerelmes férfi a menyasszonyát! Az öröm felszítására szólította fel a fiatalokat, mert ha megtörténik ez a csoda, akkor „ők lesznek a mi evangelizálóink”, akik az eucharisztia titkát átadják mások számára is.



Hol lakik a boldogság?

A Cenacolo Közösség tagjai közül az osztrák nemzetiségű Georg Schwarz tett tanúságot, aki elmesélte, bármilyen szomorúság érte, egyből felöntött a garatra. – Nem tudtam, hol a boldogság – emlékezett vissza. – Viszont Elvira anya boldog volt – tette hozzá. Felidézte, mikor megkérdezte az apró termetű apácát, ő honnan meríti a boldogságot, Elvira anya így válaszolt: – Bemegyek a kápolnába, letérdelek, átadom életem Istennek.

Georg Schwarz úgy vélte, az ember olyanná vált, mint a számítógép. Csak számol és darál a fejében. – De, ha letérdelek, a fejből a szívbe jutok, és a problémáimat meg tudom osztani Istennel – vallotta.

Ölelés ítéletek nélkül

Visszaemlékezett, vágya volt megölelni az apját. Amikor végre sikerült, az apja ugyanolyan alkohol- és dohányszagú volt, mint korábban. – Nem tudtam megváltoztatni, de nem is ítéltem el – hozta vissza emlékeit Georg. – Az élet a Cenacolo Közösségben egyáltalán nem kényelmes, de gyönyörű – mondta, hozzátéve, hogy a kereszténységben a legfontosabb szónak ennek kellene lenni: szívesen.

Az ima megadás

– Számomra az ima az, hogy megadom magam Isten előtt. Már nem tudok semmit adni, nem maradt belőlem semmi, de tudom, hogy fel tud emelni engem – vallotta Georg, aki saját imájában azt kérte Istentől, változtassa meg a világot, de azt a változást rajta kezdje el!

Hangsúlyozta, ha az eucharisztikus kongresszuson elhangzott tanúságtételüknek köszönhetően csak egyetlen fiatal megmenekül, már nyertünk, mert egy élet megmentése is győzelem! A tanúságtétel végén a Cenacolo Közösség a Mi vagyunk a Te ajándékod! című dallal dicsőítette Istent és ajándékozta meg az érdeklődő zarándokokat, akik ekkor is együtt énekeltek és táncoltak a szenvedélybetegségből kiszabadult fiatalokkal.


Új élet, amely az Úr ajándéka

Budapesten szeptember 4. és 8. között tartották meg az európai keleti katolikus püspökök éves találkozóját. Az alábbiakban a tanácskozás zárónyilatkozata olvasható.



Szeptember 4. és 8. között Budapesten tartották – az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszussal párhuzamosan és ahhoz kapcsolódva – az európai keleti katolikus püspökök éves találkozóját, amelyre az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) szervezésében a Covid-19-járvány okozta kényszerű halasztás után került sor. A tanácskozás témája – Szinodalitás és közösség – meghatározta az előadásokat és a jelen lévő keleti püspökök közötti beszélgetéseket. A találkozóra keleti katolikus egyházak képviselői érkeztek Ukrajnából, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Belaruszból, Bulgáriából, Horvátországból, Görögországból, Dél-Itáliából, Romániából és Örményországból, de Youssef Absi [I. József – a szerk.] melkita pátriárka vezetésével jelen voltak az antiochiai melkita egyház képviselői, valamint a szír katolikusok európai szórványközösségeinek küldöttei is.

A különböző helyekről és sokszor nagyon eltérő élethelyzetekből érkező püspököknek a tanácskozások, a kötetlen eszmecserék és a különböző találkozások során lehetőségük nyílt arra, hogy megosszák problémáikat és reménységeiket, a nehézségeket, és az olykor [előforduló] ellentmondásokat is, melyekkel szolgálati helyükön napról napra megküzdenek egyházuk pásztoraként a hit megélésének és az evangélium hirdetésének mindennapi feladataiban.

A találkozó hivatalos témája (Szinodalitás és közösség) meghatározta a tanácskozáson elhangzott előadásokat, emellett azonban egy másik kérdéskör is erőteljesen jelentkezett több megnyilatkozásban, illetve a kötetlenebb és közvetlenebb eszmecserék során, mégpedig a járványhelyzet okozta múltbeli és sajnos sokszor mindmáig megélt nehézségek, illetve ezek konkrét lelkipásztori következményei az egyes részegyházak életében.



A tanácskozás megnyitója szeptember 5-én, vasárnap zajlott, amelynek során a részvevőket köszöntötte a házigazda, Kocsis Fülöp görögkatolikus metropolita, Michael August Blume magyarországi apostoli nuncius, illetve Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek. A nyitó előadást Angelo Bagnasco bíboros, nyugalmazott genovai érsek, a CCEE elnöke tartotta Eucharisztia és közösség címmel. Bagnasco bíboros a témát hat szempont alapján fejtette ki, bemutatva az eucharisztia és a közösség közötti szoros kapcsolat biblikus, teológiai és egyháztani gyökereit. Az előadó rámutatott a bibliai szövegekben és napjaink valóságában egyaránt tetten érhető ellentétre, amely a megosztó bűn és az egyesítő szeretet között feszül. Kiemelte továbbá Krisztus személyének központi szerepét, aki egyetlen és alapvető köteléke a keresztények és az emberek közötti közösségnek: Krisztus szemével tekinteni a világra.

Roberto Repole atya tudományos jellegű előadásokat tartott az alábbi témában: eucharisztikus összejövetel és szinodális közösség: a Szentlélek közös cselekvése. Az előadó két kiindulópontot jelölt meg: eucharisztia, mint lex orandi, illetve az egyház, mint otthon, mint épület, de mindenekelőtt, mint Krisztus teste. Kiemelte továbbá a liturgikus közösség szerepét, szentségi jelentőségét, eucharisztikus egyháztan, amely a Szentlélek ajándékból születik.

Ezt követte Stefano Parenti professzor előadása: Közösség a lélekben Szent Bazil és Aranyszájú Szent János anaforáiban – szövegek, teológia és gyakorlat. A professzor különösen az anaforák epiklézisimáiban mutatott rá a Szentlélek szerepének jelentőségére, melyet a hívek és a felajánlott adományok megszentelésében játszik. Ezt követően egy teljes délelőtt állt rendelkezésre, hogy a különböző sajátjogú egyházak bemutatkozhassanak, és mindenekelőtt megoszthassák, hogy ki hogyan, milyen nehézségekkel küzdve élte és éli meg a járvány jelentette válságot, a lezárások eredményezte lelkipásztori problémákat, amelyek a keleti katolikus egyházak minden közösségét érintették és érintik.

A tanácskozás során a záró előadást Sviatoslav Schevchuk, az Ukrán Görögkatolikus Egyház nagyérseke tartotta A szinodalitás gyakorlati szempontjai címmel. Hozzászólásában az ukrán görögkatolikusok atyja és vezetője a szinodalitás működésének néhány gyakorlati elemét mutatta be, ahogyan az a szerte a világon szétszóródott ukrán egyház életében megnyilvánul. A lex orandi korábban megmutatott törvénye után ebben a lex agendi valósága tárult fel, a szinodalitás konkrét és gyakorlati megnyilvánulási formájaként.

A fenti események mellett a találkozó napjait – különösképpen délutánonként – különböző további látogatások, vallási és kulturális eseményeken való részvételi lehetőségek színesítették a Budapesten párhuzamosan zajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjaihoz kapcsolódva. Egy szép kiállítás [a Vigadóban] a Magyar Görögkatolikus Egyházról, amely ikonokon, megszentelt tárgyakon keresztül mutatott fel művészeti, ikonográfiai és teológiai gazdagságot a 16–21. század közötti időszakból. Emellett figyelemre méltó minőségben és kivitelezéssel valósult meg a Szent Efrém Kórus koncertje, amelynek során több mint tizenöt nyelven énekelve mutatták be különböző liturgikus hagyományok dallamkincseit. Ezt követően a résztvevőket köszöntötte Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, akik szintén jelen voltak a koncerten.



Az Istenszülő születésének ünneplése, mely a találkozó zárására esett, a gödöllői görögkatolikus templomban végzett vecsernyével vette kezdetét szeptember 7-én este, a közös imádság a Rózsák-terei templomban másnap reggel utrenyével folytatódott, hogy aztán a Szent István Bazilikában Youssef Absi pátriárka vezetésével bemutatott Szent Liturgiával érjen véget.

Az európai keleti püspökök találkozója ebben a zűrzavaros 2021-es esztendőben egyfelől világossá tette a nehézségeket, a szenvedést és a problémákat, melyeket a Covid-19-járvány okozott, másfelől viszont egyértelművé vált a remény, a vágy, az akarat, hogy új élet kezdődjön az európai keleti katolikus egyházakban: új élet, amely az Úr ajándéka lesz, illetve már az. Az Úré, aki szereti és védelmezi egyházát, az övé, aki lelkünk és testünk orvosa, ahogy a Szent Liturgiában imádkozzuk.

A találkozón döntés született a következő összejövetellel kapcsolatosan, amely a tervek szerint 2022 őszén Örményországban lesz, egy később pontosítandó szeptemberi időpontban. Témalehetőségként a család aktuális helyzetének megvitatása merült fel.

A Szent Liturgia epiklézisében megszólított Szentlélek jelenléte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kontextusában ezekben a napokban az Úrral és a keleti katolikus egyházak püspökeivel megélt közösség forrásának bizonyult, hogy számunkra, egyházaink püspökei és atyjai számára, a közösség és az evangélium hirdetésének forrása is lehessen.

Forrás: Magyar Kurír, Hajdúdorogi Főegyházmegye

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye; Merényi Zita


Keleti és nyugati kereszténység: kulturális testvériség

Bartholomaiosz pátriárka szerint az eucharisztiában részesülőknek létüket és tetteiket a „Liturgia utáni liturgiaként” kell megélniük. A konstantinápolyi egyházfő az eucharisztikus kongresszus szombati napján elmondott beszédében a keleti és nyugati egyházat hasonlította egymáshoz.



Az eucharisztia jelenti az egyházi élet magját – jelentette ki Bartholmaiosz konstantinápolyi pátriárka a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szombati szentimiséje előtt elmondott ünnepi beszédében. Emlékeztetett, az eucharisztia, mint görög szó köszönetet jelent, ami „arra emlékeztet bennünket, hogy életünk és a teremtés örökkévalósága nem a mi tulajdonunk, hanem a Teremtő Isten értékes ajándéka”, amit hálával és Isten fölségének dicsőítésével kell fogadnunk – mondta.

Rámutatott, a felajánláskor az egész teremtést jelképező kenyeret és bort ajánljuk fel, amit Isten a szentáldozás misztériumává alakít. I. Bartholomaiosz pátriárka idézte a 2016-os krétai zsinat enciklikáját, amely szerint: „a Szent Eucharisztiában való részvétel a missziós buzgalom forrása a világ evangelizálása érdekében. Azáltal, hogy részt veszünk a Szent Eucharisztiában és a szent szinaxis során az egész világért imádkozunk, arra kapunk meghívást, hogy a >>liturgiát a Liturgia után<< is folytassuk, és tegyünk tanúságot hitünk igazságáról Isten és az emberiség előtt, megosztva Isten ajándékát az egész emberiséggel.”

Nem maradhatnak befelé forduló és közömbös emberek – hangsúlyozta. „Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban” – idézte az egyházfő Szent Máté evangéliumát. Majd hozzátette, a zárkózott és komor keresztény olyan, mint a véka alá rejtett fényforrás.

A konstantinápolyi pátriárka kiemelte, az egyház az eucharisztikus liturgiában „egy testbe gyűjti össze a híveket, faji, nemi, életkorbeli megkülönböztetéstől mentesen, társadalmi, kulturális és anyagi helyzetre való tekintet nélkül”. A liturgia pedig nem az egyes hívek „Istennel való vertikális találkozása”, hanem a közösségben történő egyesülés. Bartholomaiosz idézte János pergamoni metropolita szavait, aki szerint a világ nem az egyház segítségével, hanem sokkal inkább az egyházzá válással üdvözül. (…) Aki az egyház megkerülésével próbálja elérni Krisztust, az az idejét vesztegeti – szögezte le.

A keleti egyházi vezető az eucharisztikus lelkiség társadalmi hatásait elemezve kitért arra, az egyház kezdeményezései a természeti környezet és a szolidaritás kultúrájának védelme érdekében az eucharisztikus tapasztalatokban és teológiában gyökereznek. Kijelentette, az egyház élete alkalmazott ökológia és szolidaritás, tehát „a teremtés és embertársaink mindennemű tárgyiasítása és kizsákmányolása torzítja a keresztény kozmológiát és antropológiát”.

Bartholomaiosz pátriárka hosszan beszélt a keleti és nyugati egyházak közeledésének szükségességéről is. Úgy fogalmazott, „az egyház közös kehelyben és a világban tett közös keresztény tanúságtételben való eucharisztikus megvalósulása mindannyiunk vágya és álma”. A megosztottsággal kapcsolatban Georges Florovsky atyát idézte, aki azt mondta, annak „Isten terve szerint nem lett volna szabad megtörténnie”, mivel a keresztények ugyanahhoz a szellemi közeghez tartoznak, „a Kelet és a Nyugat szervesen összekapcsolódik a kereszténység egységében” – idézte ismét Florovsky atyát, aki szerint „kulturális testvéreknek”, vagy akár „sziámi ikreknek” is nevezhetjük a két felekezetet. A konstantinápolyi pátriárka imára hívta fel a zarándokokat, hogy „erősítse és áldja meg törekvéseiket az egység felé vezető úton”.

Őszentsége, Bartholomaiosz pátriárka 2000-ben a Szent István Bazilika előtt, az ünnepi szentmise keretében hirdette ki azt a bullát, amely első királyunknak az ortodox egyházban is szentként való tiszteletéről szól. Az ortodox egyházfő cselekedete azért is volt rendkívüli, mert az 1054-es egyházszakadás óta nem volt példa arra, hogy az ortodox egyház sajátjának ismerje el a római katolikus egyház valamely szentjét. Szent István magyar király személye híd a keleti és a nyugati egyház között.
  

Kövessen minket a Facebookon is!